Donor spermium! Ki hogyan vélekedik róla? Mit tennétek ha más esély nem lenne? Hogyan tudtátok ezt feldolgozni?
Én megértelek. Én is rendkívül nehezen tudnék dönteni ebben a helyzetben. Bevallom, első körben azonnal elvetném a lehetőséget, de így, hogy a férjed benne van és akarja, már meg kell fontolni. Csodálatra méltó az a szeretet és akarás, ahogy már most a gyermeke felé fordul. Hisz ha megszületik, azt a babát bizony nektek szánta a sors, még ha vér szerint nem is lesz a férjedé. Eljön az idő, hogy erre már csak akkor gondoltok, amikor konkrétan a donáció szóba kerül, a hétköznapokban soha. Nagyobb a valószínűsége annak, hogy annyira fogjátok szeretni a gyermeketeket, hogy nem lesztek "hajlandóak" úgy érezni, hogy másként fogant a szokásostól, minthogy megbánjátok a döntést.
De mint írtam, megértem a gyötrődésedet is. Azt javasolnám, hogy menjetek el az adott intézménybe, kérjetek felvilágosítást, tudjátok meg, mi hogy zajlik. Magyarul induljon el a dolog legalább ilyen szinten. Ha majd többet tudtok a gyermekvállalás ezen útjáról, talán könnyebb lesz a döntés is.
Barátnőmék ugyan ezen mentek keresztül.
Amikor kiderült, hogy csak a spermium donáció segíthet abban, hogy gyermekük szülessen, nagyon elkeseredtek. Rengeteg kérdés, és kétely merült fel mindkettőjükben. Viszont erre, pont mint a Ti esetetekben, csak Ők tudták a válaszokat. Ők tudták eldönteni, hogy igen, vagy sem. Sok-sok, sőt, inkább rengeteg ŐSZINTE beszélgetés árán. Minden kételyt, kétséget EL KELL mondani a másiknak. Semmit nem szabad tabukén, vagy "nem merem"-ként kezelni.
Ez A Ti életetek, jövőtök!!!
Még annyit: Ők a spermadonációt választották. Semmi gond, semmi probléma!!! 100%-ig sajátként tekint rá mindkét szülő!!!
11-es válaszoló:
nagyon szépen köszönöm lehet nyálasnak hangzik de megkönnyeztem!még sajnos semmi sem biztos!lehet nem is lesz szükség a donorra de mint lehetőséget számba próbáltam venni!megpróbálok még sajnos a rosszra is felkészülni!tudom nem rossz ez a megoldás de én most rossznak érzem!hogyan induljunk neki ennek a témának??pontosan hogyan működik?bár becsülöm és tisztelem a páromat ezért a döntésért de tudom nem lehetett könnyű meghozni de azt is tudom és ezért áldom az anyósomékat benne volt a kezük !jó értelembe!segítettek a páromnak dönteni!tudom semmi közük hozzá de azért ezt nem bánom,hogy mondták neki az örökbefogadást csak a párom ezt elutasítja!így esetlegesen marad a donor!
Érdekel! Gondolok rátok, szorítok! Isten adjon nektek csodálatos családot! :)
11-es
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!