Vágyom még gyerekre de anyagiaktól félek, elköttetést választok jól teszem?
Bővebben. 3 gyerekem van, 4 terhességből. 2 volt így tervben igazából de egyszer spirál mellett lettem terhes (nem maradt meg az a baba sajnos). A harmadik babám pedig a szoptatás mellett szedendő gyógyszer mellett sikerült egyetlen alkalomból. Érthetően nem bízok ezekben a védekezési módokban ezek után. Az óvszerre se tudunk hosszasan "ráállni" mert a bevonó anyagukra érzékeny vagyok és egy idő elteltével mindenféle allergiás reakciókat gyulladást produkálok. A szívem szerint szívesen vállalnék negyedik babát mert úgy érzem 3 vagy 4 már nem sokat oszt szoroz, de közben meg azért mégis. Valamint aggódom hogy ha nem így állunk anyagilag vagy bármi közbe jön hogy tartok el normálisan 4 gyereket, idegekről türelemről nem is beszélve. Amikor pici babám van mindig úgy érzem hogy na nem kell több örülök ha nagyobb lesz, mert azért fárasztó az állandó készenlét éjszakázás stb. És tudom, emlékszem milyen nehéz ha egyszerre betegek vagy valami baj van mégis nagyon erős érzésként bennem van hogy jó lenne még egy. Nincs segítségünk ketten vagyunk rájuk a férjemmel, ez is olyan értelemben problémás hogy kettesben igen ritkán tudunk így lenni.
A 3 meglévő fiú, talán ezért is érzem hogy "vár ránk " még egy kislány valahol.
Viszont a védekezési módok közül nem tudok többet ( a családomban mindkét ágon hormonfüggő női daganatokban haltak meg a női felmenőim viszonylag fiatalon így a hormonális megoldások kizártak). Ezért gondoltam az elköttetésre, úgy hiába is vágynék már rá tudnám az eszemmel hogy már úgysem lehet és beletörődnék.
Én sem köttetném el magam, az nagyon végleges. Ha esetleg később mégis szeretnétek 4. babát, azt már nem tudják visszacsinálni.
Nőgyógyászod mit tanácsol védekezésre?
Bennem mindig az van, ha ne adj isten valami lenne a férjemmel, meghalna, vagy elhagyna, és lenne egy új valaki, és szeretnénk közös gyermeket, akkor miattam nem lehetne.
Egyébként vannak ezek a pharmatex hüvely tabletták, kúpok, sperma ölő zselék, Pesszárium!
Így mindig ott motoszkál a fejemben hogy mi lenne ha...meg számolgatom mikor jöhetne leghamarabb meg ilyen hülyeségek...nem akarok ezzel a témával foglalkozni, nem akarok erre gondolni sem, nem értem miért nem halt már ki belőlem ez a vágy egy újabb babára. Mindennap győzködöm magam hogy itt van 3 egészséges szép kisfiam egyikkel nehezebb másikkal könnyebb stb. és ELÉG ez így ahogy van más örülne egynek is (én is örülök félreértés ne essék!!) de 4 gyerek felelőtlenség így GONDOLOM. Nem értem hogy ha így gondolkozom róla mi a fenéért vágyódom mégis utána..
A férjem egyébként úgy van vele hogy 3 vagy 4 már szinte mindegy. De hát a teendők nagy részét én csinálom a gyerekekkel meg körülöttük ezt ő is tudja, nem is tagadja. Ő nagyrészt azért dolgozik (mint sok más családban is).
A "nőgyógyászom " rakta fel a spirált anno, és rántotta meg a vállát mikor terhes lettem mellette hogy hát van ilyen, semmi sem 100%...
Aztán a vetélés,műtét stb. senkinek se kívánom.
Azóta így saját nőgyógyászom nincsen. Megyek sztk ba mikor épp ki van ott attól érdeklődöm.
Pharmatexet abszolút bizonytalannak mondták (én is úgy olvastam) hormonálist nem javasolnak egyáltalán.
Spirált tetethetnék fel újra de nem bírok már bízni benne.
Ha szeretnél 4. gyereket és csak az anyagiak "állják útját", akkor semmiképpen sem egy ilyen drasztikus megoldást válassz!
Nekem Mirenám van, ez egy méhen belüli hormontartalmú fogamzásgátló eszköz és jelenleg ez a legmegbízhatóbb. Spirálnak szokták hívni, de nem az, mert emellett szinte teljesen valószínűtlen a terhesség, ugyanis elvékonyítja a méhnyálkahártyát, így nem tud beágyazódni a petesejt.
A menstruációra is jó hatással van, mert csökkenti, ill. teljesen el is maradhat tőle.
Az egyetlen hátulütője az ára, mert 44e Ft, viszont ez 5 évre szól, vagyis leosztva havi 730 Ft-ba kerül.
A hormon ugye helyileg szívódik fel, vagyis a véráramba jóval kevesebb kerül, mint ha szájon át szednéd, ezt kérdezd meg a dokidtól, hogy így lehet-e!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!