Tapasztalatok, vélemények,10+ év korkülönbség a gyerekek között?
A nővérem és énközöttem 10 év korkülönbség van. Ő 27, én 17 vagyok. Mint mindennek, ennek is van előnye és hátránya. hátrány többek között, hogy sokszor nem értjük meg egymás problémáit, és ebből van a legtöbb feszültség a családban. Teljesen más élethelyzetben vagyok, amíg én a bulizással, a barátokkal és a tanulással vagyok elfoglalva,addig ő a közelgő esküvőjét szervezi, háztartást vezet és dolgozik. Szóval két külön világ :). Néha úgy érzem, a szüleim kivételeznek vele, nagy a nyomás rajtam, hogy én is minimum annyit elérjek az életben, mint ő. Persze ez motivációnak jó, csak néha tényleg azt érzem, hogy túl sokat várnak el tőlem, mert én nem vagyok olyan talpraesett és magabiztos, mint a nővérem. Félek is, hogy miután ő annyi mindent elért az életben, csalódás leszek számukra. Gyakran érzem úgy, hogy a nővérem anyáskodni próbál felettem, és nem mint testvért kezel engem.
Viszont ott van az, hogy ő meg tudja osztani velem a tapasztalatait, és amúgy nagyon jó viszonyunk van, szóval hacsak nem fogom ki rossz napját (mindketten elég makacsak vagyunk) akkor olyan, mintha nem is a testvérem lenne, hanem a legjobb barátom :). Mostanában sokat vagyunk együtt annak ellenére, hogy ő 3 éve elköltözött itthonról. Piszkáljuk egymást, persze, de azért nagyon szeretjük egymást :).
17/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!