Két vagy három gyereket könnyebb anyagilag felnevelni?
Hát eleinte ha nagyon magas a két szülő fizetése lehet hogy könnyebb 3 gyerekkel (anyagilag). De amikor már nagyobbak az igények is (beiskolázás oké hogy a tankönyvek van ahol ingyen járnak kérdés hogy milyen állapotúak, de a tanszereket ruhákat cipőket sportfelszerelés különórát, szakkört , korrepetálást ugyanúgy meg kell fizetni) Egy iskolás fiúgyerek vagy pláne kamasz rengeteget tud enni ez is számít szerintem. (tesóméknál látom ahol 2 kamasz fiú van meg egy kislány hogy bevásárolnak és pillanatok alatt kiürül a hűtő).
Nekem 1 kislányom van, 2 kisfiam. Még kicsik, így még azt mondhatom több van a kasszában mint 2 gyereknél. De nem sokkal.
Még tudják egymás ruháit hordani a fiúk (vagyis a kisebb a nagyobbét) de a nagyobbakra nincs kitől örökölnünk, így meg kell venni.
Nagyobb méretekben 110-116 és felfelé nehéz pl. turiból vagy használt ruhából öltözködni, az újak meg drágák még ha a tescóban vagy a kínaiban is veszem.
Kaját egyenlőre nem fogyasztanak olyan hú de sokat.
Étkezésük (a köztudattal szemben nem ingyenes hanem) féláron van, az is segítség mondjuk.
A kérdés arra irányul hogy FELNEVELNI. nekem ebbe az iskoláztatás, a lehetőségek megadása, esetleg nyelvvizsgák, felsőoktatás stb.is beletartozik, amire egyértelműen azt mondom hogy jóval többe kerül 3 gyerek mint 2. Pontosan egy gyereknyivel többe...
Nem kell magas fizu ahhoz,hogy 3 gyermeket simán fel tudj nevelni! Igaz,mi még nagyon az elején járunk,csak ovisok vannak,de emlékszem,milyen iszonyat pénzeket adtunk ki az én iskolakezdésemre,főleg középiskolában a tankönyvekre...
Én azt mondom,hogy kb ugyan annyiba kerül 1-2 gyerek felnevelése támogatás nélkül,mint 3-4 gyerek felnevelése a támogatással. Persze sokszor számít az,hogy milyen neműek a gyerekek ahol 2 gyerek van,hogy tudja e a kisebb gyerek a nagy kinőtt ruhája közül valamelyiket hordani... Azért ez is sokat jelent anyagilag!
Bár a tankönyvek ingyenesek 3 gyermek esetén,de az iskola kezdés sok családnak így is húzósra sikeredik,még úgy is,hogy valamelyik szülő kap iskolakezdési támogatást a gyerekre. Sok család megtehetné,hogy pl havonta vesz + füzetet,festéket...ami kellhet a következő tanévben,így nem augusztusban kell a fejüket fogni,hogy "jaj,már megint mennyit hagytam ott az iskolakezdés miatt!" Így nyáron "csak" a ruhát kellene megvenni,torna cipőt,esetleg táskát,tolltartót,borítókat-bár apránként ezeket is meg lehetne venni. Ha havonta csak 2ezret költene minden szülő a gyerek iskolai dolgaira (ennyit szerintem még a legcsóróbbak is képesek lennének kiadni minden hónapban,mert sokan annyira felesleges dolgokra adnak ki pénzt!! és ők nevezik magukat csórónak).
Nem értem,akik gyermeket nevelnek,miért nem tudják használni az eszüket? Pedig olyan egyszerű lenne!!
A középiskolából nem mindegyik gyerek megy tovább,van aki dolgozni megy ezután. Az egyetemre,fősulira jelentkezők pedig ösztöndíjjal is bejuthatnak- ez kemény meló Nekik ha a szegényebb rétegről beszélünk,hiszen dolgozni kell a gyereknek a fősuli mellett,de nagyon sok fiatal felnőttnek megy a tanulás és a munka! És hát a babakötvényről mindenki elfeledkezik,ezt a gyerek 18 éves korában veheti fel- ez a 18 év alatt azért kamatozik,ha a család tud is rátenni,meg több lesz. Nem lesz több 100 ezer forint,de kezdetnek megteszi!
Annyira meg vannak sokan szeppenve,pedig csak gondolkodni kellene egy kicsit!
Üdv: 3 lányos,14hkm
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!