Ti nem érzitek néha úgy, hogy mindenki halad az életével, ti meg csak otthon főztök-mostok-takarítotok-pelenkáztok-játszótérre jártok?

Nem, mert én szeretem csinálni. Barátnők is mondják milyen jó nekem hogy itthon vagyok, ők meg reggel kelnek, gyerekek bölcsibe Oviba, majd munka, ha haza érnek nekik is ugyan úgy meg kell főzni mosni takarítani, és vagy megcsinálja, de akkor nincs idő a gyerekre, vagy pedig a gyerekekkel játszik, de szalad a ház.

Néha unalmas monoton az itthon lét, akkor elutazik Mamihoz 1 hétre.

Szeretek itthon lenni a gyerekekkel.

Néha érzem, főleg akkor mikor látom, hogy a párom megtehet dolgokat, amit én nem. Elmegy sörözni vagy ott alszik a haverjánál vagy becsiccsent este egy kicsit.

Még kicsi, anyatejes babám van. Pest mellett lakunk és még bemenni shoppingolni Pestre is tök macera.

De így 1 gyerekkel itthon olyan, mint ha szabin lennék. Főleg ha jobb napjain egyedül is elnézelődik egy kicsit. Meg szeretek itthon lenni egyedül, a magam kis ütemében csinálni a dolgokat. Nincs nagy határidő, mint a mhelyen, nincs hülye főnök, kibeszélő kollegák.

A főzés, mosás stb-t akkor is meg kell csinálni, ha dolgozunk, így még kényelmesebb.

A babámmal is szeretek lenni, csak akkor nehéz mikor nyűgös és nem bírom letenni se. Akkor érzem még így magam.

Szopizás közben vagy ha az ölembe játszik, akkor szoktam angolozni, s így nem érzem úgy, hogy csak a gyerek, háztartás.

Tudom több gyereknél már nem ilyen egyszerű, olyankor még kevesebb az időd.

Keres valami hobbit, tanulást, vagy amiből később hasznod lehet és arra próbálj időt szakítani, párod, családtagod addig besegít és ez majd feltölt egy kicsit.

Bizony itt is igaz, hogy mindig arra vágyunk, ami épp nincs.

Én is így éreztem mint te, amikor otthon voltam, filléreztünk minden hónapban, vártam hogy dolgozhassak.

November óta dolgozom, háááát....

Visszasírom én a tavalyi nyarat, amikor "csak" főztem-takarítottam-barátnőztem-játszótereztem.

Minden estére hulla vagyok, feszített a napirend, ugyanazt kell megcsinálni, csak sokkal kevesebb idő jut rá, mint korábban.

Szóval nálunk is szalad a lakás, mert inkább motorozom meg szappanbuborékot fújok a fiammal délutánonként.

Épp erről olvastam valami "pszichomagazinban". Az anyukák be vannak zárva: otthon, játszótér, közért, kb 200 méteres körzetben. Valakinek ez biztonságot ad, valaki depressziós lesz tőle.

Én jól érzem magamat ebben a 200 méteres körzetben, én azok közé tartozom, akinek ez biztonságot ad. Nem akarok haladni jelen pillanatban az életemmel, haladtam már eleget és még fogok is majd valamikor. Most így jó, el sem tudom képzelni, hogy mást csináljak. Oké, az én életem most épp nem halad, de a gyerekeimé igen, és ez jó dolog :)