Babát szeretnénk a párommal, de ő testi fogyatékos. Működhet?

Szia.

Én mozgáskorlátozott vagyok, szintén izombetegségem van, tudom mozgatni mindenem, csak gyengék az izmaim. 4 hónapja szültem egy gyönyörű kisfiút, persze császárral. Teljesen simán ment a terhesség, semmi gond nem volt.

Most is nagyon jól megvagyunk a babával, a férjem szerencsére itthon dolgozik, így tud nekem segíteni. Persze sokkal többet kell vállalnia, mint egy "átlagos" apukának, de jól elboldogulunk.

Nagyon boldogok vagyunk, pedig én nagyon aggódtam, hogy problémák lesznek a terhességgel, vagy később nem fogjuk tudni jól ellátni a babát, de igazából könnyebben megy ez az egész, mint gondoltam. Még sétálni is teljesen jól tudunk, én a tolószékben ülök, baba rajtam kenguruban, és a párom tolja az egész családot :) Hát nem kis látványosság vagyunk, jól megbámulnak minket az utcán mindig. De nem bánom, jó azt nézni, hogy nem úgy bámulnak, hogy "jaj szegény lány de rossz lehet neki", hanem mosolyognak és összesúgnak mögöttünk, hogy milyen édes kisbaba :)

Szóval én bátorítanálak, ha biztosak vagytok egymásban, akkor rajta! Biztos lesznek nehézségek, de ennél nagyobb boldogságban nem is lehetne részetek :)

Édesapám volt születésétől fogva testi fogyatékos, (dongaláb, súlyos gerincferdülés, nem kifejlődött kéz, stb.) + szívbeteg (születésénél megmondták, hogy nem fogja megélni a felnőttkort, ezzel szemben 61 évesen rákban halt meg, főiskolára járt, dolgozott fizikai munkát is, saját szőlőt művelt, stb.).

Van még egy bátyám, + nevelte édesanyám első házasságából a gyereket.

Nem volt semmi gondunk, felnőttünk, iskoláztattak bennünket.

Az én terhességemnél annyi volt, hogy genetikai tanácsadásra küldtek, alaposabb UH-t végeztek. Kislányomnál 16. héten, arra a következtetésre jutottak, hogy nem öröklődő, valószínű elmeszesedett méhlepény okozta a legtöbb gondot, illetve a terhesség még a világháború alatt volt, így a külső ráhatások befolyásolhatták (nagymamámnak több problémás terhessége is volt, elhalt magzat, halva születés).

Most már 12. hetesen megyek, úgy hogy mondtam, hogy az előző terhességnél azt mondták, hogy nem öröklődő, de a doki inkább a biztonságot választotta (pedig nem fogadott).

Szóval szerintem nem az számít, hogy milyenek a testi adottságok, hanem hogy várják a babát, és szeretetben neveljék fel.

Még annyit, hogy édesapám révén, mint mozgáskorlátozott, rengeteg ilyen emberrel volt kapcsolatunk, és szinte mindenhol van 1-2-3 gyerek, és boldogságban nevelik őket.