Mennyire veszélyes az utolsó hetekben költözni?
Úgy alakult hogy 38 hetesen tudunk költözni. Ha teljesen jól érzem magam, akkor takaríthatok meg pakolászhatok? Persze a dobozokat nem én hurcibálnám, de onnan a szekrénybe pakolás, meg konyha elrendezését nem bíznám másra :D
Persze ha nem bírom, akkor lepihenek.
Szerintetek lehet baj?
Ha költözés előtt álltok, inkább most, mint szülés után. Hiszen amikor már a baba is veletek van, tudni kell, hol, mit találsz a lakásban, nem hiszem, hogy szülés utánra kellene halasztani.
De semmiképp sem engednélek pakolászni. Valakit (mamát, hugit, akárkit) szervezz be, aki majd rakja a poharakat, fűszereket, egyebeket be a szekrénybe, a polcokra, te max. csak megmondod, hogy mit hova, hogy amikor majd kifelé kell szedned, tudd, mi hol van. Még ebben az esetben is eléggé el fogsz fáradni. Segítség nélkül nem sokra fogsz tudni haladni!
Huu első válaszoló nem tudom hogy irigyeljelek vagy ne :D úgy vagyok vele, ha már minden kész a házban, akkor jöhet :D csak még mosógépet is venni kéne...
Amúgy ha nem bírom , tudom ugrasztani a családot, meg a párom is be van zsongva. Most fogunk először "kettesben" élni. Eddig családdal laktunk(de együtt).
Remelem a kis rosszcsont nem akar idő elott jönni :))
Mi koltoztunk 28 hetesen es 38 hetesen is.
En dobozoltam, takaritottam, pakoltam, max kicsit lasabban, mert egy ev korul volt az elso gyermekunk is csupan, igy koltozes kozben vele is kellett foglalkozni, de legalabb pihentem kicsit eteteskor, altataskor, jatekkor kicsit.
Dobozokbol csak kicsit es konnyut vittem csak, nem cipekedtem. Nem is szultem meg a koltozestol, csak egy hettel azutan, hog mindent rendbe tettunk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!