Babák fenekén sipoly az veszélyes?
Csak azért kérdezem, mert az én babám popsiján is volt, olyan, mint egy lencse a lyuk.
Elvittük sebészetre, ott azt írták, hogy amikor már nem lesz pelenkás, akkor műtét.
Most 1 éves és eltűnt a lyuk. Én örültem, mire a védőnő azt mondta, hogy attól még ott lehet a sipoly.
bár ránézésre mondták, hogy sipoly, senki nem vizsgálta meg jobban.
Nálatok hogy volt?
Szóval nem tudom, hogy mi lesz.
Védőnő szerint gáz, nagy gáz a sipoly.
Védőnő mit mond?
Hogyan vizsgálják a sipolyt?
Nekünk is csak ránéztek. Idegbajos vagyok, mert azt mondták, hogy ez van, ne csináljak semmit, gondos mosakodást csak.
Neki nem jött semmi belőle.
És kb 6hósra eltűnt látszatra.
Azt mondta, hogy attól függ, hogy hol a sipoly vége-miből indul és mibe végződik, de pl. bél ürülék is távozhat belőle.
szóval én is idegbajos vagyok.
nem mész máshol is vizsgálatra?
az én babám már majdnem 1éves
hiába mutottam eddig a gyerekorvosnak, nem mondta
magam derítettem ki ezt
:(
a Heim Pál sebészetén írták, hogy majd műtik, most nem kell vele semmit kezdeni, főleg, hogy nem folyik belőle semmi. Ekkor 3 hós volt a lányom.
Most 1 éves lesz és hűlt helye. Majd visszaviszem, ha szobatiszta lesz és addig nincs gond.
Egyébként neki más születési anomáliái is vannak.
Van rajta 3db 3-4cm-es szőrös anyajegye, a mellkasán. Csúnya és veszélyes-elrákosodhat.
és a bal karja vastagabb 1cm-el, mint a jobb, nem feltűnő, de azért van ez is.
Egyébként gyönyörű szép és nagyon jól fejlődik, sétál, kommunikál, gagyarászik:))))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!