Amikor valaki új nevet engedélyeztet az Akadémián, hogy a gyerekének adhassa, az Akadémia javasol hozzá névnapot is?
Nem.
A MTA-nak csak az a feladata, hogy nyelvészetileg megvizsgáljon egy kért nevet, de hogy a mikor lesz a névnap, és mikor jegyzik be a naptárba, arról ők nem rendelkeznek.
Az Akadémia Ladó László(?) nyelvészt bízta meg azzal, hogy szerkessze meg az Utónévkönyvet, legutóbb valami Bíró nevű nővel együtt, ha jól emlékszem. Ezt időnként kiadják. Ebben a könyvben Ladó azt írta, hogy:
"A Névnap rovatban a címnév névnapjai olvashatóak naptári sorrendben. Ahol a szerkesztők a névnap megjelölésének egyetlen forrásával sem találkoztak, ott a névnapokat hagyományos naptárszerkesztő módszerrel végezték el, pl. virágneveknél az augusztus 1-jét, mint különleges virágnapot használták névnapként."
Tehát előbb utóbb bekerülnek a nevek az Utónévkönyvbe is, ajánlott névnappal együtt.
Esetleg fel lehet venni valahogy a kapcsolatot Ladóval (ha meg nem halt azóta), hátha gyorsan kitalál egy napot.
Pár éve azt mondták, hogy állítólag a következő évi Kincses Kalendáriumban benne szokott lenni az újonann engedélyezett nevek névnapja! Mások arra esküsznek, hogy a Startlapon elég hamar megjelennek az újonnan engedélyezett nevek, névnappal együtt!
És még egy tanács a végére:
Ha egy új nevet akarsz kérelmezni, először nézd meg ezt a honlapot (az MTA-é), naprakész! Simán benyelik az illetéket akkor is, ha már közben engedélyeztette valaki más!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!