Három vagy több gyerekes anyukák, milyen ember, férj és apa a férjetek, párotok?

Én nem tudok panaszkodni a férjemre.

3 gyerekünk van, a legkisebb 4 hónapos. Este ha itthon van fürdet (műszakban dolgozik) ha nem délelőttös akkor suliba indítja a legnagyobbat, oviba viszi a középsőt. A legkisebbet pelenkázza, délután ha én kidőlök és alszom egyet akkor dajkálgatja. Éjjel csak én tudom megnyugtatni a törpét ha nyűgös, így nappal sokszor kell pihennem. Bevásárol ha kell, még az ingét is kivasalja.

Mi 6 éve voltunk együtt, mikor becsúszott egy ikerterhesség. Előtte szóba sem került ez a téma, mert mindketten a karrierünkre koncentráltunk. Nagyon-nagyon kellemesen csalódtam a páromban, láttam, milyen jó apa, és nem volt kérdés, hogy vállalunk még gyerkőcöt, így most négyet nevelünk.

Rengeteget segít, de a szabadsága is megvan, ahogy nekem is, és egymásra is szánunk időt. Tehát egyikünknek sem kellett soha azt éreznie a 4 gyerek dacára, hogy hanyagolva van, hogy ránk borul az egész.

Sajnálom, ami veletek történt, de inkább 2 gyerek után, mint 3 után legyen ez. :(

Szia! Bár nálunk is "csak" 2 van, de kezd minden elromlani. Már nem is nagyon beszélünk egymással, mert úgyis csak veszekedés a vége, meg vmelyikünk a nappaliban alszik általában. Pedig nem így indult, és egy darabig tök jól is működött, aztán az lett, hogy szerinte én fölöslegesen balhézok vele (pl fel merészelem hívni napközben, hogy 1 dolgot kérjek, majd leráz, és még neki áll feljebb). Gondolom rájönnek, hogy ez nem akkora buli :S

Ne haragudj, hogy okosat nem tudok mondani, de megértelek nem vagy egyedül.

Sajnos 2 gyerek után nálunk is úgy van, mint nálatok. Pedig 3-at szerettünk volna:((((

Este 7 előtt haza nem jön, 4-ig van a munkaideje, hulla fáradt már szombat reggel, hogy neki itthon kell maradnia velünk, látványosan szenved.

nekünk 2 gyerekünk van eddig, az első véletlenke, a második tervezett de 5 év van köztük és egy majdnem válás. Ő az első után bolondult így meg, semmibe nézte az "otthonülést" = gyereknevelést, és mire visszamentem dolgozni gyakorlatilag csak egy fedél alatt éltünk, idegesítettük egymást, a gyerek is idegesítette. Aztán 4 hónapra külön éltünk először csak külön szobába költöztem, majd ki is raktam a szűrét. ekkor kezdett el küzdeni értünk. Rájött hogy ugyan nehéz bírni az állandó gyerekzsivajt, de a csendet és a hiányunkat még nehezebb.

Nem akartam könnyen adni magam. Most mégis ott tartunk hogy sikerült rendbe hozni és azóta született meg a második aki most 5 hónapos. A férjem rengeteget változott, sokat van velünk sokat segít. Van azért néha hogy helyre kell tenni, de már nm támadásnak veszi ha szólok, sőt elvárja hogy jelezzem ha valamivel gondom van és ez fordítva is igaz. A legnagyobb bajom vele az, hogy megmaradt az a szokása, hogy mindig előtérben van az Én a Mi helyett. Pl egy hosszú hétvégén kijelenti hogy ÉN elmegyek motorozni, na ilyenkor szólok, hogy olyat találjon ki amiben mi is részt tudunk venni. Persze ha elmegy motorozni, akkor én cserébe kapok tőle ugyanannyi szabadidőt. Mi is szeretnénk még egy gyereket, de mi inkább örökbe szeretnénk fogadni egyet aki már nem baba.2 fiú mellé pár év múlva egy kislányt. Szerintem nem is lesz ennek akadálya.

2. vagyok (a négygyermekes).

Nekünk pont azért működik négy gyerkőc után is a családunk és a házasságunk, mert nem várom el tőle, hogy lemondjon a korábbi hobbijáról, szórakozásáról - de ugyanakkor én sem vagyok mártíranya, nekem sem kell lemondanom ezekről, max. már nem lehet olyan spontán módon élni, mint régen.

Nálunk nem elvárás a egyik fél részéről sem, hogy ne szervezzen magának programot. Az az elvárás, hogy előre szóljon, vagy írja be a naptárba, hogy a másik lássa és ne szervezzen rá semmit. Ezen kívül hetente 1x elmegyünk randizni a férjemmel kettesben. Ez általában kedd, a hétvégénk pedig úgy alakul, hogy a péntek az ő "bulizós napja" (mindig elmegy), a szombat pedig az enyém (mindig elmegyek). Ritka, hogy ennél több esti program is összejön, azért a barátok is családos emberek, de mint írtam, ebből nincs gond. Sportolni is szoktunk, de ez is csak heti pár óra, amíg igazán tudjuk nélkülözni egymást.

A hétvégi alvás is úgy van beosztva, hogy szombaton én, vasárnap pedig a párom alszik addig, ameddig akar. A másikunk addig felügyeli a gyerekeket.

Tehát nálunk abszolút egyenlőség van, én sem várom el, hogy itthon üljön, és mindenről lemondjon, de ő sem várja el, hogy mártíranya legyek és mindent én csináljak. Dolgozni szeret, mindketten kifejezetten karrieristák voltunk/vagyunk, ezért is lepett meg a reakciója az első terhességemkor.

Sok kompromisszum és kommunikáció kell hozzá, de nem lehetetlen így is harmóniában élni, lemondások nélkül.