Hozzám hasonló, "merengős, elvonulós" anyukák, hogy oldjátok ezt meg?
Mindig is olyan típus voltam, aki szeret olykor magányosan félrevonulni, gondolkozni, írni (könyvet, naplót). Nem vagyok egy nagy társasági lény, de ez nem is okozott eddig problémát. Az első kislányom születése után jól meg tudtam oldani, hogy az elégedett baba, csillivilli lakás, főtt kaja mellett még időm is jusson ezekre, ám most már más a helyzet. A lányom azóta ovis, és van egy féléves kishúga, a teendőim pedig meghatványozódtak. Sajnos van egy olyanom, hogy ha nem tudom magamból rendszeresen kiírni, ami eszembe jut, ingerült és feszült leszek, amolyan idióta depis. Ráadásul a strapabírásom se túl jó, mert van egy "kis" szívzavarom is, azaz nem bírok egész nap pörögni, mint a motolla. Szeretném (és próbálom) is ugyanúgy elvégezni a dolgaimat, ahogy régebben, de nem mindig megy. Van, hogy otthagyom a vasalnivalót, aztán persze tornyokban áll öt nap múlva, és megint ideges leszek, hogy azt a halmazt ki kéne vasalni... Hogyan osszam be a teendőimet, mert már fogalmam sincs. A gyerekek az elsők, de ha emellett a házat is ragyogtatni akarom, akkor olyanná válok, mint egy trampli (heten lakunk itt, és jobbára rám szakad a takarítás minden területe). Szükségem van a csendre, de hogy?!
(Kérlek, az ilyen válaszoktól, hogy "minek vállaltál gyereket, te hisztérika", "hja, ha nekem lenne időm magammal foglalkozni" kíméljetek meg. Igazán tanácsot kérek a hozzám hasonlóaktól, hogy miként oldják meg.)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Szia! Nekem nagyon bevált a hordozókendő, ha kell, házimunka közben is magamra kötöm a picit, így neki is jó, én is haladok.
Nem tudom, kikkel laksz együtt, de érdemes lenne megbeszélni, kinek mi a feladata - már olyan "apróságok", hogy kivigyék a szemetet, feltöröljék maguk után a fürdőszobát, illetve ki-ki tartsa rendben a maga szobáját is sokat segítenek.
Érdemes átgondoltan főzni. Pl.én úgy szoktam, hogy egyszerre jó nagy mennyiséget készítek mondjuk pörköltből. A felét rögtön lefagyasztom, legközelebb csak köretet kell csinálni hozzá. A másik feléből elveszek egy adagnyit, elteszem a hűtőbe, másnap csak felengedem vízzel, bezöldségelem és szuper gulyás van belőle, amihez percek alatt lehet mondjuk túrós csuszát csinálni. Ha még marad esetleg, ledarálom, húsos palacsintába ideális. Sok hasonló dolgot művelek a konyhában, ha tudok, előre dolgozom, hogy legyen szabadabb napom is.
Az elvonulásos időket talán délelőtt legkönnyebb megoldani, ha a nagyobb oviban van, a kicsi alszik, az ebéd meg magában is jól elvan, csak néha rá kell nézni. De időnként akár rendelhettek is ebédet, ezek a menzamenük elfogadhatóak és alkalmanként megfizethetőek.
Nekem még az esti órákban van némi plusz időm, nem tudom, nálatok milyenek a gyerekek, de ha korán fekvők, akkor ott lehet némi időd.
A vasalást én lecsökkentettem, már rég nem vasalok mindent, csak amit muszáj. A gyerekruhákat legtöbbször nem kell, nem gyűrődősek, igyekszem szépen teregetni, s ha szereted a krepp ágyneműt, akkor annak a vasalását is megspórolhatod.
Nem tudom, tudtam-e segíteni... Minden jót neked!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
Ilyen anyós mellett nem lehet egyszerű az életed. Próbáld meg megbeszélni vele, hogy legalább a gyerekekkel foglalkozzon kicsit, amíg te gyorsan összetakarítasz. És egy 11 éves gyerek is nagyon sokat tudna segíteni..
A félrevonuláshoz meg próbáld kihasználni azt az időt, amikor már vagy mindenki lefeküdt, vagy még nem keltek fel, attól függően, hogy neked melyik jobb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!