Akik 22-30 évesen szültek és nagyon jó anyagi háttérel azt hogyan értétek el?

Is-is.

Jó munkám van, nagyon jól keresek. Persze ehhez tanultam is... Férjem is jól keres nagyon, így az se gond, hogy itthon maradjak a gyerekekkel.

Szülők nem jelentősen, de akkor segítenek, amikor arra tényleg szükség van.

Meg szerencse is kellett hozzá.

Albérletben kezdtük. Munka mellett vállalkozni kezdtünk (kétkezi munkát), az első félretett forintjainkkal vágtunk bele. Hamar lett kedvezményes lakásvásárlási lehetőség, belevágtunk, itt segítettek a szülők mindkét oldalról, nem túl sokat, de mégis. Felújítottuk kétkezi munkával, majd megvettük, hozzányitottuk a szomszéd lakását, azt is rendberaktuk. Az áráért vettünk családi házat, azt is csinosítgattuk. Most építkeztünk a régi ház helyén. Okosan, mindent körüljárva. Hitelt annyit vettünk fel, amennyit elbírunk simán, úgy is, hogy én nem dolgozom. Szülők itt megint segítettek, nem túl sokat (pl. áthidaló pénz a kölcsön megérkezéséig).

Sose szórtuk a pénzt, mint másoknál látom. Jó munkaerők vagyunk, így egyre többet keresünk.

Gyerek előtt beutaztuk a fél világot, azt is okosan, kevés pénzből, mindennek utánajárva.

Szóval tanulás, a munka becsülete, valamennyi szülői segítség és mindent okosan mérlegelve pénzköltés. Ez a mi kombinációnk. Most 36 évesek vagyunk, 3 gyerek, jó fizetések, nagy új ház, autók, utazások stb.

Nem értékelem, amikor valaki sír, mert apa leb..ta a telefonban, mert kiderült, hogy tartozása van, neki nincs munkája, terhes, szülőknél élnek....

Édesanyám nem volt diplomás, 2 kisgyerekkel, elváltan tanulni kezdett, kiépítette az egzisztenciáját. Ma jól él, nyugdíjasan is jól menő vállalkozása van, utazgatnak a nagyvilágban. Én ezt láttam otthon. Nem a szülőkre kell támaszkodni, de ha tudnak, segítsenek. Ne tegenek mindent a segged alá, mert az neked se jó hosszútávon.