Nem nevelem túl lányosnak a fiam?

Egyedülálló anyuka vagyok, gyakran tartok tőle, hogy túlságosan lányosra nevelem a kisfiam. Természetesen fiús ruhákban jár, meg igyekszem fiús programokat kitalálni neki, de vajon az baj, hogy minden házimunkára megtanítom? Amúgy még kicsike, 2 éves lesz, de nagyon kis rendszerető, mindig jön velem főzni, mosogatni, takarítani. De vajon nem lesz így túl "háziasszonyos"? Mondjuk én nem vagyok annak híve, hogy a férfi otthon nem csinál semmit, és a nő a kiszolgáló személyzet, csak néha felmerül bennem a kérdés, hogy nem túlzás ez? Mondjuk nem szeretnék a kisfiamból egy lusta férfit nevelni, ez biztos. Amikor a szüleim elváltak, akkor megfogadtam, hogy az én gyerekem, ha fiú lesz, nem lesz olyan, mint apukám (amúgy imádom apukámat, csak vannak rossz tulajdonságai), szóval apukám az mindig elvárta, hogy anyu intézzen mindent, 16 év alatt egyszer láttam porszívózni, ha megkértük valamire, vicceskedve azzal intézte el, hogy "az női munka", de apukám még egy villanykörtét sem szerelt be soha, sőt, kicsi koromtól kezdve még a szobafestést is anyukám csinálta egyedül, beleértve a bútorpakolást is (amikor nagyobb lettem, akkor persze én is vele együtt). Szóval ezt szeretném elkerülni, csak nem nagyon tudom észlelni, hogy hol van a határ az ésszerűség, és a túlzott házimunkára fogás között. A másik gondom még az, hogy ugye nincs otthon férfi, ezért a kisfiam minden mintát tőlem vesz át. Pl. állandóan felhúzza a cipőimet, a tűsarkúakban is próbál tipegni. Oké, öcsém is csinált ilyet amikor kicsik voltunk, viccből, de nem lesz ebből gond, hogy a mi kis családunkban én vagyok az egyetlen felnőtt? Az apuka egyáltalán nincs jelen. Persze az nem igaz, hogy csak én vagyok felnőtt, de én vagyok állandóan jelen. De a többi felnőtt is jobbára nő, anyukám, nagymamám, kisfiam keresztanyuja, aki a legjobb barátnőm, szóval ha nekem dolgom van, ők szoktak rá vigyázni. Apukám - jelleméhez híven -, még sosem vállalt unokára vigyázást, bár nagyon szereti, de eddig akár hányszor kértem, nem vállalta, hogy egyedül vigyáz rá, mert hogy ő férfi, nem érthet a kisgyerekekhez (teszem hozzá, tanár, épp eleget van gyerekekkel). Öcsém a keresztapuka, na hát ő a 20 évével olyan még, mint egy nagy gyerek. Imádja a kis unokaöcsköst, de 5 percnél tovább tesóm sosincs egy helyben, persze nem is várom tőle, hogy a haverozás és csajozás helyett babázzon állandóan, nem is a saját kényelmem miatt lenne jó. Vannak persze még fiú barátaim is, de hát őket csak nem hívhatom ide azért, hogy a gyerekkel játszanak, ha jönnek, azért jönnek, hogy velem beszélgessenek.

Hogy találjam meg az egyensúlyt?