Tényleg az otthonülős, soha ki nem mozdulós anya lett az etalon?
8 hetes babámmal elég sokat csavargok! Szinte minden nap megyünk a mamikhoz, sétálunk nagyokat, ha egy barátnőmmel kávézom,akkor is viszem stb. Ő ezt imádja.
De, volt már,hogy a mami vigyázott rá pár órát, amíg mondjuk kitakarítottam, normálisan hajat mostam stb.
Sőt, abból sem csinálunk titkot a férjemmel,hogy nemsokára elmegyünk az első olyan vacsira, ahol ő nem lesz ott.
Ha ezt némely anyukának elmondom, úgy néz rám, mintha legalább is azt mondta volna,hogy verem a gyereket, mert nem ülök otthon állandóan ill. azt a hatalmas bűnt is elkövetem,hogy néha úgy van a mamiknál,hogy én nem vagyok ott!
Tényleg nem bántani akarok senkit, de valóban az ilyen anya az etalon?
Most ezt komolyan kérdezem, mert elgondolkodtam rajta,hogy a társadalom az ilyen típusú anyát tartja igazi anyának?
Nem tudom, hogy a társadalom mit tart etalonnak, de azt megfigyeltem, hogy itt, vagy más babás fórumokon a legtöbb anya rögtön magyarázkodásba kezd, ha azt említi, hogy azért ő néha eljár szórakozni ("csak nagyon ritkán", "már ezer éve nem voltunk sehol, most az egyszer elmegyünk", stb.).
Különben egyszer valami régebbi, nem is magyar babagondozási könyvben olvastam, hogy kb. 3 hónapos korig a babák még olyan szinten elalszanak bárhol általában, hogy az anyuka nyugodtan vigye csak magával, akár napközben, akár az esti órákban, ha el szeretnének menni valahová, mert később már nem lesz ilyen egyszerű megszervezni.
Amúgy meg szerintem nincs abból semmi gond, ha egy baba hozzászokik, hogy más is vigyáz rá, nem is értem, miért lenne ez neki ártalmas. Egy kávézóba elvinni meg szintén nem értem, miért problémás, mármint hogy ezért miért néz bárki ferde szemmel.
Nekem van egy 15 éves, egy 5 éves, és két 1 éves lányom.
Nagyon sokat megyünk, bár elég macerás az ikrekkel a nagy babakocsi stb.. De ahogy nőnek egyre jobb lesz :-)
De nálunk is volt/van úgy hogy a mama átjön az ikrekhez és én, a két nagyobb gyerekünk és apa elmegyünk vásárolni, ebédelni stb.
Ez kell, és főleg a gyerekeknek hogy ne érezzék elhanyagoltnak magukat a picik miatt.
35.N
Én itthon ülök a gyerekeimmel, és nekem ez így tökéletes.
Ha neked ez a tökéletes élet, akkor ez így van rendjén. Nem vagyunk egyformák. Ne foglalkozz más véleményével. Engem meg azért néznek sokan hülyének, mert nincs elvágyódásom, holott én már 3 éve itthon vagyok, nem csak 8 hete mint te.
Ha neked jól esik, csavarogj. Nekem nem esne jól, de nem is tartalak emiatt furának, te ilyen vagy és kész.
Köszönöm mindenkinek!
Én nem pontoztam le senkit, de láttam,hogy valaki igen!
Hát igen, nem vagyunk egyformák, nem mindenkinek egyforma habitusa van. Van,akinek van igénye kimozdulni van,akin nincs, vagy nem tudja kivitelezni.
Nem hurrogok én le senkit. Sőt pont az a gond,hogy azt látom,hogy azokat szólják meg, akik máshogy gondolkodnak, mint az átlag, vagy mint 50 évvel ezelőtt!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!