Akik császárral szültek, vannak, akik bánják, hogy nem természetes úton szültek, mert így nem élhették át a szülés minden fájdalmát, gyötrelmes élményét. Van nektek emiatt hiányérzetetek?

A kérdésre a válaszom.

Én nagyon szomorú vagyok ha a szülésre gondolok, mert én is császárral szültem.Sajnos nem bírta a babám a vajúdást, és sürgős császár lett a vége, altattak.Sajnálom hogy nem láttam megszületni a babám, hogy nem foghattam a kezembe, nem én voltam akit először megismerhetett.De ugyan akkor örülök hogy időben észre vették a bajt, és nem lett baja a kisfiamnak.

Én még nem találkoztam ilyennel hogy lenéztek volna mert császárral szültem, inkább én érzem magam egy kicsit kevesebbnek.Ezért remélem majd a következő babámat terészetes úton hozhatom a világra.

Egyszer kaptam (igaz egy vidéki konzarvatív rokontól) olyan megjegyzést, hogy az én fiam nem született, csak lett. Ez azért rosszul esett,még akkor is ha az ő idejükben ilyenek nem voltak.De túl léptem rajta, ráhagytam és ennyi.

Velem fordul olyan elő,hogy amikor egy szomszédom megtudta hogy császároztak,megkérdezte,hogy mi van ez ma a divat?És nagyon rosszul esett,mert nem arról volt szó,hogy lefizettem volna a dokimat,hanem így alakult ,és mint írtam korábban,én nem bánom.Amúgy más anyukáknál én sem tapasztaltam hogy lenéztek volna,csak itt félek én is kimondani,hogy NEM BÁNOM a császárt.De szerintem csak azért félek tőle itt is,mert aki rendesen szült,nagyon büszke rá,és minden elismerésem nekik(is),hogy végigcsinálják,hisz nem semmi amin ilyenkor keresztül mennek e nők,de mint mindenki írja a végeredmény a lényeg.

Egy korábbi válaszoló

Nekem még a mai napig is van, pedig a lányom két éves. De viszont valahol meg örülök, mert másképp lehet gondok lettek volna. Szóval ez egy nagyon kettős érzés és van olyan anyuka aki nehezen dolgozza fel, én is valamilyen szinten így vagyok, voltam ezzel. De igazából mint írtam kettős érzés. De aki természetes úton szült az nem fogja soha megtudni milyen érzés ez a kettősség. Néha nagyon nehéz feldolgozni, persze a végeredmény számít, de idő kell a feldolgozásához és foglalkozni kell vele, mert később tud problémákat okozni. Amúgy én érdekes módon magamtól magamra nem tudom azt mondani még most sem hogy szültem, hanem mindig úgy fogalmazok, amikor a kislányom született. Nekem nem megy még most sem, de a nagyján már túl vagyok. Én így elfogadtam hogy így van és kész. De voltak nehéz pillanatok. Talán ilyenkor ezek azért vannak mert kevesebbnek érzi magát a nő, anya. Pedig nem az, de hát ezt könnyű abban a nehéz pillanatban bárkinek is mondani. Szóval jó hogy beszélünk róla, mert lehet sok anyukának segít aki így szült. Ha már legalább azt érzi hogy nincs egyedül ezzel a furcsa és kettős érzéssel, lehet már az átlendíti a nehezebb dolgokon, vagy későbbi nagyobb problémákon ami esetleg ebből fakadna.

De amúgy meg a pozitív oldala a császárnak, hogy alul épp maradt minden. Persze mi meg a hasunkkal szenvedtünk, meg a felüléssel, járással, meg mikor mellénk rakták a babát hogy szoptasd aztán meg sem bírsz mozdulni, nem még mást, ezek nagyon nehéz percek. De próbálja mindenki pozitívan felfogni. És mint írtam egy természetes módon szülő ezt nem fogja soha tudni átérezni igazán, még aki próbálja az sem, viszont egy császáros se érzi át amit egy természetes módon szülő nő mesél, de én úgy gondolom egy császárosnak lelki szempontból sokkal nehezebb dolga van a másik féle szülő nők csoportjával szemben. De persze itt is lehetnek és vannak kivételek! Én kívánom hogy mindekinek egészséges, erős gyermeke szülessen vagy így vagy úgy, de kérem azt is mindenkitől hogy ha valakije ilyen problémával küzd akkor beszéljen vele ezekről az érzéseiről, mert ha már kibeszéli magából akkor már könnyebb.

Én amúgy még azt sem tudom mi az hogy fájás, még nst se jelzett fájást. Úgyhogy már túl voltam egy héttel a kiírt időponton, bejött az orvos, mondta ne egyek este, meg ne reggelizzek és másnap kivették a babámat. Biztos nehéz annak is akinek megindul minden és aztán császár lesz belőle, de ez sem könnyű hogy nincs semmi, csak mint egy műtét. Igazából szerintem egyiket sem lehet igazán könnyű feldolgozni, igazából mindegyikhez idő kell, és nagyban függ hogy ki mennyire érzékeny, ki mennyire erős lelkileg, ki mellett mennyire áll család, barátok, szülők stb. Mert ha ez utóbbiak erősek akkor nagyon hamar feldolgozza a szülést mindegy milyen volt.

Én császárral szültem és abszolut nem bánom, és semmi rossz érzés nincs bennem ezzel kapcsolatban. A terhesség utolsó két hetével annál inkább. Borzasztó volt, mert túlhordtam, a méhszáj sem nyilt ki kicsit sem. Folyamatosan aggódtam, mert nem tudták megnézni a magzatizet, a gyerek meg egyre kevesebbet mocorgott. Minden nap ctg-re jártam, mert nem fektettek be, és hiába volt fogadott dokim, minden nap órákat vártam egy nyanvadt vizsgálatra. Szinte minden nap sirógörcsöt kaptam. Végül nem is inditották a szülést csak műtöttek.

Nekem igy is csodás élmény marad a kislányom születés, hallottam, hogy sir fel, az első percben odahozták hozzám, megpuszilgathattam, és csodás érzés volt, hogy a hangom hallatán egyből megnyugodott. És mindezt a férjem is átélhette. Mig engem varrtak ő dajkálta az újszölött pici lányát.

Biztos nagyon jó érzés, ha az ember lánya maga adhat életet a gyermekének, és remélem ez a következőnél nekem is megadatik, ha meg nem akkor sem fogok elkeseredni és annak a műtétnek is a jó oldalát nézem majd és átélem minden szépségét és fájdalmát.