Kisgyerekként vagy felnőttként kezelitek a gyereketek/itek?

kisgyerekként.

és azt is várom el töle amekkora a korához képest.

vagy is nem várom el, hogy ha meztelen 1 évesem elszalad akkor nem fog a nappaliba bepisilni.

és azt sem várom el töle hogy 1 évesen mindent tudjon.

gyerekként is bízom meg benne, ezért le van minden biztosítva mint pl konektorok stb...

annyit várok el töle mint egy 1 évestöl ellehet, de ha azt sem tudja telejsíteni egy egy nap akkor ez van, és nem fogok bele halni.

nem is tudom hogy lehetne kezelni felnöttként még egy 8 éves gyereket is. ö gyerek és 8 éves szinten kell vele foglalkozni és azt kell töle elvárni amit egy 8 éves tud. vagy is ö már nem fog a padlóra pisilni, de még nem mindig tudja vissza fogni magát, és képtelen a legtöbb esetben felmérni a veszélyt, vagy elfelejt néha ebédelni a játék közben stb...

a korának megfelelően de egyenrangú partnerként

szal van beleszólása a vele történő dolgokban

természetesen a saját szintjén dönthet

Ez viszonyítás kérdése. Anyukámhoz képest például határozottan felnőttként.

Én nem hiszem el neki, hogy nem tudja felkapcsolni a villanyt, nem éri el a csapot, nem tudja kibontani a csokit, nem tud felöltözni, rendesen enni, vagy hiszti nélkül, normálisan kérni valamit.

Eddig szinte semmit nem tiltottunk neki soha, de nem is használta ki, nem jászott veszélyeset, nem mászott asztalra, szekrényre, nem szaladt úttestre, mindig normálisan evett, elpakolja a játékait, stb.

Én helytelennek érezném 5 évesen gügyögni neki, vagy átverni apróságokban, hiszen úgysem jön rá (mint anyukám), tutujgatni és mindent megcsinálni helyette.

Nyilván játszunk és nem matek feladatokat oldatok meg vele, megyünk játszótérre, állatkertbe, cirkuszba, stb.

Szóval inkább kezeljük felnőttként, mint gyerekként, ami nem jó, de így alakult, és ő is pozitív visszajelzést ad rá. Azért igyekszünk megtartani az egyensúlyt. :)

Attól függ miben.

Illetve tudom emberként.

Nem várok el tőle olyan dolgokat, amiket felnőttként én sem tudok teljesíteni illetve ami nem elvárható egy kisgyerektől.

Viszont felnőttként,mert próbálok nem visszaélni a testi fölényemmel és nem mondom, én vagyok a felnőtt, te meg gyerek, úgyhogy kuss a neved és én diktálok. Úgyhogy ahogy egy pszichológus tanácsolta, amit nem nagyon muszáj nem veszek észre, amiben lehet engedek határokon belül.

Gyerekként és elsősorban partnerként.

Nem nézem hülyének, de minifelnőttnek sem.

Amiről tudom, hogy meg tudja/tudná csinálni, azt hagyom, hadd próbálkozzon. Ami nem neki való, azt viszont nem hagyom.

Engedem, hogy gyerek legyen és hogy ezt maximálisan kiélvezhesse, ameddig csak jó neki. És ehhez hozzátartozik a felnőttek utánzása, a felnőttes dolgok is.