Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Mennyire jellemző a januári...

Mennyire jellemző a januári (bak) jegyű babádra/gyermekedre az alábbi horoszkóp?

Figyelt kérdés

Szaturnusz gyermeke. Olyan magának való. Rendkívül becsvágyó, komoly, takarékos, töprengő. Lármás játékok és társaság helyett az egyedüllétet szereti, ott teljesen idegennek érzi magát. Sokszor mogorva, elkeseredett arckifejezésű, erről hiába is akarnák leszoktatni, ez már beléje vésődött születésénél fogva. Sok és nehéz akadálya lesz az életben ezért a szülő adjon gyermeke kezébe vidám és derűs könyveket, melynek az a tartalma, hogy a hős nagy akadályokon ás küzdelmeken keresztül bár, de a végén mégis győzedelmeskedik.


A tanulás kissé nehezen megy a Bak-gyermeknél. Hosszú ideig tart, míg megérti a tananyagot, de ha egyszer megtanulta, akkor nehezen is felejti el. Idegenek jelenlétében általában félénk és szégyenlős. Szülők erről idejében szoktassák le, az önbizalom kellő megerősítésével, mert különben később emberkerülőnek fog látszani. Nagyon vigyázzanak rá, hogy ne váljék belőle zsarnok, amire nagy a hajlama és ne akarja akaratát minden áron mindenkire rákényszeríteni. Ha ezen kiskorában nem segítenek, később már minden igyekezet hiábavaló lesz.


A Bak-gyermek nagyon fontosnak tartja, hogy képességeit és teljesítményét kellőképpen elismerjék. Ezt az örömet feltétlenül meg kell neki adni, mert csak így lehet felébreszteni és megerősíteni a türelmet, így lehet elősegíteni, hogy tervét minden akadályon keresztül megvalósítsa. Az emberekkel általában gyanakvó, ezért nehezen barátkozó. De ha egyszer valakinek sikerül hozzá közel kerülni /férkőzni/ akkor jóban-rosszban a végsőkig melléje áll.


Nem szabad őt ellenséggé tenni, mert a sértés, igazságtalanság, bosszúvágyát hihetetlenül felfokozza. Sohasem felejt. Ha kivételesen meg is bocsájt, fel lehetünk készülve arra, fogy minden sérelmével újra meg újra előhozakodik, és szemrehányásokat tesz.


Ezért a szülőnek figyelmeztetni kell arra, hogy neki is van sok hibája, neki is megbocsájtanak mások, tehát Ő se hozza elő újra és újra a már megbocsájtott dolgokat, ne ráncigálja elő a rég elfelejtett tévedéseket.


Arra is vigyázni kell, hogy a gyermek erős, kitartó akarata, szivóssága ne fajuljon túlzott hatalomvággyá, akaratossággá, szorgalma stréberséggé, es takarékossága fösvénységgé.


Talán egy gyermekkel sem kell olyan odaadóan foglalkozni, mint vele. A Bak-gyermek rendszerint egész életében olyan nagy szakadékok között halad, mint jelképe, mely egyik szikláról a másikra ugrik, míg alatta a feneketlen mélység tátong.


2011. okt. 11. 12:01
 1/10 anonim ***** válasza:
100%
Az én gyerekem ugyan nem bak, de a keresztfiam igen, és totálisan ráillik a leírásod. Sőt, a férjem is bak, de őrá is illik a leírás. Honnan szerezted ezt a horoszkóp leírást? Nagyon tetszik, én is szívesen elolvasnám, hogy mit ír az én skorpió kislányomra.
2011. okt. 11. 12:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
100%
szia!Nálunk nem teljesen illik rá ő szereti a társaságot könnyen barátkozik és nem szégyenlős könnyen tanul!!Igaz még csak két éves még kitudja hogy alakul! :)
2011. okt. 11. 12:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 A kérdező kommentje:

Innen való:


[link]

2011. okt. 11. 12:14
 4/10 anonim ***** válasza:
100%
elég sokminden igaz rá. Például az, hogy magának való, töprengő, sokat kell dícsérni és nehezebben tanul. Bár még csak másfél éves, sok jellemzőnek még nincs itt az ideje. Ellenben nem emberkerülő, kifejezetten barátságos az idegenekkel is, csak játszani egyedül szeret inkább.
2011. okt. 11. 12:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
100%

Hát, nekem a nagyobbik lányom bika, mégis szinte minden illik rá.

A kicsi bak, de még csak 9 hónapos, úgyhogy nem igazán tudom még, milyen lesz az egyénisége.

2011. okt. 11. 12:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 A kérdező kommentje:

Azért érdekes ez a horoszkóp,mert elolvastam a páromét -kb 60 %-ban igaz.

A sajátom szinte 90%-ban igaz.

A 2,5 éves lányomra is szinte 90%-ban igaz (már amely rész addig szól amíg gyermek, nem tudom felnőtként hoyg alakul.)


Januárban fog megszületni a kisfiam, ezért tettem fel a kérdést.

2011. okt. 11. 12:21
 7/10 anonim ***** válasza:
Egyik gyerekem sem bak, de én igen. Totál illik rám a leírás:)
2011. okt. 11. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
A lányom bak, de nem illik rá a leírás. Nagyon is barátkozó, simán elmegy idegenekkel, emiatt kicsit félek is. Egyáltalán nem szégyenlős, utál egyedül lenni, mindig keresi a társaságot, és rendkívül mosolygós kislány. Én úgy veszem észre, hogy könnyen is tanul, elég egyszer megmutani neki valamit, bár még csak januárban lesz 2 éves.
2011. okt. 11. 15:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
Nagy fiam 11 lesz januárban nagyon illik rá ez a horoszkóp.
2011. okt. 11. 18:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:

Á, ne aggódj, nem ennyire borús a helyzet:-) Én bak vagyok, a húgos is, és a kisfiam is, aki másfél éves. Van ami igaz ránk, van ami nem. A tanulás pl. totál nem! A húgom és én is nagyon jól tanultunk, és a gyerkőcnél is azt látom, hogy ha egyszer valamit megmutatok neki, akkor legközelebb már tudja.Bár lehet ez minden gyereknél így van?:-)

Az biztos, hogy nem szabad őt sokat korholni, elég kritikus lesz ő magával szemben, és nagyon nyitottnak kell lenni az érzéseire, mert könnyen bezárkózik.Mindig figyelj rá, hogy mi bántja.

A kitartás viszont jellemző mindannyiunkra.Döbbentes, hogy már egy ilyen pici gyerek is milyen kitartó tud lenni. Fél napig mást sem csinált, csak ült, és a cipőjét próbálta (tanulta)felvenni.Már szóltam neki, hogy hagyja kicsit, majd megpróbálja később.Végül dél körül elaludt, de a cipőt még szorította. :-))

2011. okt. 11. 22:42
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!