Elküldhet táppénz alatt? Mit tehetek ebben az esetben? (bővebben lent)
Kisfiam (1) egy hónapja jár bölcsibe, hogy elhelyezkedhessek.
Sikerült is, 4 napja, viszont!
Gyesen vagyok, úgy terveztem, hogy amint találok megfelelő munkát lemondom a gyest.A volt főnököm múlt hét pénteken vett fel, elvileg már attól a naptól be voltam jelentve (bár azt mondta úgy jelent be, h a gyest is megtarthassam).Dolgoztam pénteken, szombaton, hétfőn és ma.Felhívtak ma az oviból is és a bölcsiből is, hogy mindkét gyerekem lázas, hozzam haza.Mivel ma csak délig voltam, mondtam h egy óra múlva lejár a munkaidőm és tudok menni értük (épp aludtak a kicsik, de nem is ez a lényeg).Mondtam a főnöknek, h mi van, de azt is h természetesen munkaidő lejárta után megyek el és meg tudom oldani, h az apja legyen itthon velük, tudok továbbra is dolgozni.Ennek ellenére rá 5 percre egy mondvacsinált indokkal közölte, h ne menjek többet.Táppénzt nem kértem még, mivel ideges voltam és nem tudtam gondolkozni.Viszont egy ismerősöm ma azt mondta, h menjek el táppénzre (elvileg ha holnap kérek mára visszamenőleg táppénzes papírt az orvostól megadja), annyival is előrébb vagyok.A volt főnököm első munkanap megmondta h kitölti a bölcsibe kért munkáltatói igazolást is másnapra, h be tudjam mutatni h elhelyezkedtem.(Ha pár napon belül nem adom ezt le akkor kiteszik a kicsit a bölcsiből és hiába találok akkor másik munkát ha nem tudok elmenni mert a kicsi itthon van).Szóval a lényeg h a mai napig nem kaptam meg ezt az igazolást, pedig most nagyon jól jönne míg keresek új munkát h ne tegyék ki a gyereket.A főnök úgy csinálta h naponta jelentett be amikor dolgoztam.Még semmilyen szerződést, semmit nem írtam alá nála, de be voltam jelentve a ledolgozott napokra, mára is.Van értelme elmenni táppénzre?Ki tudnám valahogy csikarni azt a papírt, h múlt pénteken munkába álltam nála?(A többi már nem érdekli a bölcsit, h kirúgtak-e vagy mi történt, a lényeg h legyen egy papírjuk h ekkor és ekkor munkába álltam és a gyerek jogosan lehet a bölcsiben).Mit tudok tenni ebben az esetben?Azt mondta ma a volt főnököm h hétfőn hív h menjek be a papírokat aláírni és megkapom a ledolgozott napok fizuját.Ti mit tennétek, h jól gyertek ki belőle?
Hát figyelj, ha valóban be voltált jelentve, és van benne egy csepp emberség, akkor csak ad egy igazolást.
De szerintem a táppénzzel nem tudsz mit kezdeni, ha egyszer nem folyamatos a munkaviszonyod, hanem csak adott napokra szólt. Ezt egyébként nem tudom, hogy jogilag hogyan tudta megoldani, mi erre a protokoll, nem is gondoltam, hogy van ilyen...
Remélem, hogy legalább most nagyon remekül érzi magát a volt főnököd:S Menjen a fenébe a ilyen:S
Köszönöm a válaszokat.Utolsó: a gyes miért nem jár?Úgy tudom a gyerek egy éves kora után lehet gyes dolgozni csak 4 vagy 6 órában.Ő tudtommal ennek megfelelően is jelentett be.
Viszont a táppénz annyira nem is, de az jobban érdekel, hogy a munkáltatói jár-e nekem attól, h időben nem adta ide.Az lenne most a legfontosabb.
Hát kétlem, hogy bejelentett egyáltalán, ha se szerződés, se semmi. Plusz nem tudom biztosan, de ha rendezett lenne a jogviszony a gyerek 3 éves koráig eleve nem küldhet el, hiszen védett vagy. ehhez táppénzre sem kell menni.
De egyébként táppénz sem fog járni. mert szerintem az a ledolgozott napok után jár. És múlt péntek óta nem sok ledolgozott napod van.
Legközelebb nem vállalnék ilyen feltételekkel munkát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!