Tényleg ennyire fontos, hogy már pici kortól márkás ruhákat, játékokat kapjon a gyerek? Valóban hátrányba kerül az, akinek nincs Nike-pipa már a kocsicipőjén is?
A kérdést egy hozzászólás motiválta, amelyben a hozzászóló azt ecseteli, hogy szerinte az a gyerek, akinek nincs már az oviban divatos játéka, és később a suliban okostelefonja, az egyetemen meg kocsija, az egész életében hátrányos helyzetben érzi magát, és felnőtt korára a hátrányos helyzetéből adódóan "bűnözővé válik".
Nekem erről egészen más véleményem van, de kíváncsi lennék még több véleményre.
Valóban így elkorcsosult az értékrendünk, hogy hajlamosak vagyunk egymást a kocsi, meg a ruha értéke szerint mérni? Ti milyen értékrend szerint nevelitek a gyerekeiteket?
Megnyugodtam, úgy látszik a szülők többségének rendben van az értékrendje. :)
A kérdés kiírása egyébként nem rólam, vagy az én gyerekemről szól, és nincs bennem irigység, ugyanis nálunk is akad elég Nike-pipa a ruhákon. :) Viszont nem a státusszimbólum-jelleg miatt veszem meg, hanem a minősége miatt, és minden gond nélkül hajlandó vagyok használtan is megvenni, ha az a ruha jó állapotban van. Ugyanúgy vannak szép számmal "márkátlan" ruháink is, amiket nagyon szeretünk. A játékokra ugyanez igaz: vannak "transformereink", "bakuganunk", stb. de a fiam kedvenc játéka a mai napig egy olcsó, márkátlan kis zenélő maci. :)
A kérdés az értékrendről szól. Hogy vajon képesek vagyunk-e tudatosítani a gyerekeinkben, hogy ők nem annyit érnek, amennyit a tárgyaik, mert a tárgyak azok csak tárgyak, és nem mi vagyunk a tárgyainkért, hanem azok vannak értünk...?
A gyerekeket mi alakítjuk. Az egymás telefonját fixírozó kis szörnyetegek otthonról hozzák ezt az értékrendet, mert apa-anya szintén az alapján ítéli meg a szomszédot, hogy az hány éves autóval jár.
Szeretném hinni, hogy nem olyan rossz a helyzet. Ezért tettem fel ezt a kérdést.
Irigy pedig lehetek valakire, aki okos, vagy éppen sikeres a szakmájában, esetleg szép gyerekei vannak. Tárgyakra viszont sosem lennék irigy. Sőt, sajnálom azt, aki nagyon látványosan mutatja, hogy ő gazdag. Az ugyanis - szerintem - valamit kompenzál. Talán nem érzi elég értékes embernek magát, ezért bújik a tárgyai mögé...
válasza:
válasza:Szia!
Csatlakozom hozzád, ne érezd magad egyedül! :)
Mi egy elég puccos környéken lakunk, mégsem vagyunk „márkaőrültek”. Ez egyértelműen a szülők lelkének kell… a gyerek lelkének meg nem hinném, hogy jót tesz, mikor esetleg nem engedig a földön csúszni-mászni, mert annyira frankó szerkóban van éppen. :)
Így iskolaválasztás előtt felmerült ez a téma nálunk egyébként. Egész pontosan az, hogy az iskolakereséskor érdemes a szülőket is megnézni, akik eljönnek az adott iskolába, mert köztudott, hogy vannak flancos sulik, ahová a „fekete dzsipesek” adják a gyereket, és (ez nem vicc, barátnőm mesélte) az iskola bemutatásakor, a tanítónőkről szólva kiemelik, hogy „mindegyik szépségkirálynő minőségű küllemmel bír”. Akinek elég az, ha szőke a tanerő, hajrá! Itt dívik aztán már elsőben a „csillagos cipő” és ilyen-olyan telefonok a gyereknél, lehet cikizni, akinek nincs.
Nem arról van szó, hogy nem vennék a gyerekemnek márkás cuccokat, ha tetszik veszek is, de mondjuk van egy értékhatár, ami felett nem adnék pénzt egy gyerekruháért – és nem azért, mert nem tehetném meg, hanem mert nevetségesnek tartom.
Az utolsó bekezdésben feltett kérdésedre azt tudom mondani, igen, sok helyen így „elkorcsosult” az értékrend. Az együtt töltött időnél sokkal kényelmesebb még egy csilliomodik hülye játékot venni a gyereknek, arra gondolva, majd attól nyugton marad. De milyen érdekes, hogy a gyerek két nap után megunja az ilyet, viszont két üres tejfölösdobozzal vagy az utcán talált tobozzal és fadarabbal hetekig eljátszik. Szerencsére erre kevesen jönnek rá, így virágzik a játékipar, mindent el lehet adni az éneklő-táncoló babától kezdve a bébikompig.
Ha érdekel, épp a minap olvastam egy beszélgetést Vekerdyvel (akivel egyébként nem értek egyet minden tekintetben), de szó esik benne a márkás-drága cuccok és a gyerekek kapcsolatáról is:
válasza:Én is az aranyközépre szavazok. Viszont azt sem jelenteném ki,hogy elveszik az értékrend azzal,hogy ha megadsz mindent a gyereknek. Lehet,hogy én erre alapból ugrok, de amikor valaki fenhangon hirdeti ezt,akkor úgy érzem, kis irigység is vegyül bele.
Én ilyen gyerek voltam. Mindenből szinte mindig a legjobbat kaptam meg. És tessék, nem korcsosultam el, elvégeztem az iskoláimat, nem is akárhogy. Az értékrendem is úgy érzem a helyén van. Sok barátom, szerető férjem és saját egzisztenciám van. Tehát attól függetlenül,hogy megkaptam minden, arra is neveltek,hogy ezeket értékeljem. Sokat tehet ill. hibázhat a szülő. Igen, ki lehet nyalni a gyerek seggét úgy is,hogy közben elkényeztetett lesz, de úgy is megadhatunk neki mindent,hogy közben nem hagyjuk elveszni az értékrendjét. Csak ez nehéz feladat. Az én szüleimnek sikerült.
Most várom az első babám. Más most sok mindenből meg tudtam venni a jobbat. De igyekszem majd én úgy nevelni őt, ahogy engem!
Nem, én sem szeretnék átesni a ló túloldalára, és azt állítani, hogy minden gyerek el van kényeztetve, aki szép ruhákban jár, és drága játékai vannak. Én nagyon szeretem, ha egy gyerek szépen van öltöztetve, és látszik rajta a szülői törődés. Mindenkinek fontos az első benyomás, és ápoltan könnyebb jó benyomást kelteni, mint szakadtan, ez tény. Csupán nem szeretném, ha CSAK azért lenne a gyerekem népszerű, mert márkás ruhája, táskája van, vagy azért érezné magát értékes embernek, mert menő tárgyai vannak.
Arra tanítom a fiamat, hogy az embereket a viselkedésük alapján ítélje meg, és az alapján, amire képesek, amit kihoznak magukból. Hiszen semmit nem ér a csilli-villi bicikli, ha a gyerek, aki rajta ül, nem képes egyensúlyozni rajta, de egy olcsóbb bicaj is lehet csodamasina, ha a gazdája sebesen suhan vele. :) Nem tudom, értitek-e, amit próbálok leírni.
Nálunk éppen ezért nincs is irigység, a fiam még csak 3 és fél éves, de már cserélgetik a bicajokat a barátokkal, szinte sosincs veszekedés, hiszen a bicaj csak tárgy, de a barátságuk sokkal fontosabb. Sajnos azonban sokszor azt látom, hogy már az egész kicsi gyerekeket arra tanítják, hogy "védjék meg azt, ami a sajátjuk", és sokszor szembesülünk azzal, hogy pl. a játszón nem próbálhatunk ki egy játékot, mert "túl drága, és a gazdája félti". Pedig szerintem a játék játszásra való, nem vitrinbe, és sosem vennék olyan játékot/ruhát a fiamnak, amit aztán féltek még a rendeltetésszerű használattól is.
A válaszoknak nagyon örültem, és mindenkinek köszönöm! Sok múlik rajtunk szülőkön, hogy végül a gyerekeink milyen világban élnek majd, mire felnőnek. Én bízom benne, hogy egészséges értékrendjük lesz majd, és tárgyak gyűjtögetése helyett az emberi kapcsolataikat fogják inkább építgetni! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!