Gyermekként mik voltak a legnagyobb élményeid amiért hálás vagy a szüleidnek?

Az hogy végre elváltak.

anyukámnak sokat sőt rengeteget köszönhetek végtelen türelme volt hozzám de az apámnak csak azt sikerült elérni hogy a kedvemet elvegye mindentől amibe csak belekezdtem akár 2 akár 12 évesen.

nem lehetett tőle igazán szép ünnepünk sose

alig hívhattam barátokat á nem is mondom amit köszönhetek azt édesanyámnak köszönöm de mint családnak semmit.

Nekem borzasztó gyerekkorom volt.

Elég fura családban nőttem fel, ahol nem volt társasági élet, ahol nem jöhettek át az osztálytársak játszani, ahol semmi közös együttes tevékéenység nem volt, és sok volt a veszekedés. Szóval szinte semmi nem úgy volt, ahogy nekem néha legalább jól esett volna, meg ahoyg láttam a környezetemben az osztálytársaktól, ismerős gyerekektől.

Összesen 2 dolog volt, amire jó szívvel emlékszem azóta is.Az egyik a karácsony.

Minden évben ugyanúgy zajlott, szűk családi körben (anyu,apu, meg nagyi), megvolt a szokásos rituálé, a szokásos ételek, és annak ellenére hoyg amúgy egy affél ehideg típusú család voltunkk a karácsony bensőséges és meleg volt.

A másik pedig a születésnapjaim, mert akkor viszont az egész család összegyűlt, akár hol is éltek az országban, nálunk épp akkorra esett a búcsú ideje is.

Így mindig azon a hétvégén volt a szülinapom, amikor a búcsú is, jöttek előzőnap vagy aznap reggel a többiek, volt közös ebéd, gyerekek játszottak a kertben, az ebéd után torta, aztán pedig irány a búcsúba!

Ennyi.

A sok kirándulás, ahova apukámmal mentünk (olykor mind a négyen együtt, de a legtöbbször apukámmal és a tesómmal), a balatoni nyaralások, amikor állandóan a vízben voltunk és hülyéskedtünk, aztán az, hogy rengeteget társasoztunk. A szülinapi "bulijaim", amiket anyukám szervezett kiskoromban (egy csomó jó játékot játszottunk), aztán hogy anyukám főzni tanított meg sütni, meg hogy minden hülye és idétlen kérdésemre válaszoltak :)

Szóval nekem nagyon jó gyerekkorom volt, amiért hálás vagyok a szüleimnek. Igaz, amikor 17 éves voltam, elváltak, de teljesen nyugis körülmények között, a mai napig nincsenek rosszban egymással, és én is nagyon jó viszonyban vagyok a szüleimmel.

Amire vissza emlékszem szívesen, hogy mikor jöttek a barátnőim mindig azt mondták az anyukám alegkedvesebb a világom.Meg arra hogy nekünk sem volt jó gyerekkorunk, de anyukám mindig próbálta úgy csinálni hogy mi 3-an jól érzzük magunkat.Amennyire egy részeg apa mellett ezt lehet.A karácsonyunk most 26 év után lett olyan amilyennek kellene lennie, ezért én is próbálok mindent megadni neki aminek csak örül.És nagyon szeretnék olyan türelmes és jó anyuka lenni mint amilyen ő!!!!De úgy érzem nem mindig sikerül.

Nyaralni sosem mnetünk sehova.

Az biztos hogy anyutól kaptam egy götz babát.6 éves voltam.Mert neki is volt amit mamától kapott és már hány éves az a baba és az sokat jelent neki.Nem egy egyszerű barbie babáról van szó.Úgyhogy én is veszek neki egy ilyen szép, értékes babát.Ráírom a dátumot.Ha ő is idős lesz elővesz és megmutatja az unokájának, de előbb a gyermekének.

A legszívesebben a kirándulásokra emlékszem vissza, hatalmas élményeink voltak, mindig történt valami különleges :) Pl szánkózás, strand, túra, stb. amikor borultunk, estünk, eltévedtünk, bohóckodtunk, stb.

Az ünnepek is szépek voltak egy darabig, tulajdonképpen gyerekkoromban még igen, kamaszkoromban már nagyon nem.

Még manapság is vannak olyan percek, órák, napok a szüleimmel, amikre örökké meleg szívvel fogok emlékezni :)

Nálunk is voltak problémák, sőt vannak is, mint sok családban, sajnos apukámmal adódnak gondok, de amikor nyugi van, akkor imádom őt is, és nagyon jó Velük :)

35/n (vannak már nekem is gyerekeim, remélem valamennyit tovább tudok adni...)

Az én szüleim mindig türelmesek voltak velem. Aminek elég nagy jelentősége lett, úgy érzem, az az, hogy anyu minden áldott nap ott ült velem és segített a leckében és a tanulásban. Együtt olvastuk ki a kötelező olvasmányokat, kikérdezte a leckét, segített a matekban..stb. Ha akkor nem foglalkozott volna velem annyit, talán most nem lenne a gimnáziumban mindig 4,5 feletti az átlagom.

Jól belém lett verve az is, hogy mindig óvatosan közlekedjek. Ezen persze a legtöbb korombeli ismerősöm röhög, de én mindig megállok az úttestnél, körbenézek, általában a zebrán megyek csak át, ha átenged egy autó, akkor se veszem lazára a figurát, hanem megpróbálok sietni...

Az egyetlen dolog, amin változtatnék, az az, hogy mindig hagyták, hogy annyit és azt egyek, amit akarok. Ennek következtében mindig is duci voltam, és most azért kell "küzdenem", hogy ez megváltozzon.

Najó, talán még egy dolog, hogy sosem kérték, hogy takarítsam ki a szobám, vagy mosogassak el és hasonlók. Tehát egész fiatal korom alatt nulla házimunkát kell végeznem. Így nulla tapasztalatom lesz, ha elköltözöm otthonról.