Ehhez mit szóltok? Teljesen ledöbbentem, hogy van ilyen.
Van, nem is egy.
Mikor én szültem, akkor a pathológián feküdt egy nő (2 napot feküdtem bent és is, szobatársam volt). 35 éves volt. A 16. terhessége volt, a 14. gyereke, mert egyet elvetetett, egy pedig meghalt, és nincsenek benne ikrek, a legidősebb 17 éves volt akkor. Jött vizitelni az egyik főorvos asszony, jól le is hordta. Vagyis kérdezte, hogy tényleg ennyi gyereke van, és ennyi terhessége volt már? Mondta, hogy igen. Erre a doki: akkor a férje biztos jól keres, ha ennyi gyereket el tudnak tartani. Mondta, hogy a férjének nincs munkahelye, szociális segélyen van. A doki erre szólt be neki elég durván.
Nálunk anno építettek szociális házakat (összesen 4et). 3 tök jó állapotban van, már megvásárolták az akkor beköltözők. Egy viszont totál lelakva, ablakok nincsenek, ajtó van, de zár nincs benne, villany nincs, semmi sincs benne, mert ami mozdítható volt, azt eladták. Ebbe a házba folyamatosan változnak a lakók. Az egyik kiköltözik, beköltözik a másik, de mind illegálisan, önszántukból. Most akik beköltöztek, van 2 gyerek, az egyik 3 év forma, egy még karonülő, de a csajszinak már megint gömbölyödik a hasa rendesen. A kicsi állandóan az ölében van, és egymás után szívja a cigit. A múltkor megjegyeztem épp a páromnak, hogy ezekhez nem jár védőnő? Nincs senki, akinek ez szemet szúr?
És még hány ilyen van.....
Ezek az "emberek" elég sötétek, függetlenül attól, hogy milyen a származásuk. Simán párhuzamot lehet vonni az értelem, a viselkedés és a felelősségvállalás között. És az a baj, hogy ők elhiszik, hogy ez így normális.
Hány és hány ilyen családod ismerek, egész települések vannak, ahol így élnek roma és nem roma lecsúszott családok. Szörnyűűű. És a legszörnyűbb az,hogy változtatni sem akarnak rajta, nekik így megfelel.
Gyámügy???? Ne haragudjatok de tudom nagyon jól, ez VICC. Nem megoldható velük semmi. Ismerek olyan roma családot,hogy 4 gyerek, mind a négy beteg, egy teljesen vak, a másik 3 egy szemére, és egyéb genetikai betegségek, patkány a lakásban,udvaron,messziről érezni ha az utcán közlekednek stb stb...sorolhatnám.
Tudnék még cifrábbakat mesélni SAJNOS!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!