Miért sírjak vissza sokan a terhességüket?

Nem tudom én nem sírom vissza, volt elég bajom, főleg másodiknál.

Na meg biztos nem kellet dszénhidrát diétát tartaniuk sem.

A szüléseket meg főleg nem sírom vissaz.

1.

Főleg első terhssségnél halvány fogalma sinics senkinek, hogy mire vállalkozik, lebeg a rózsszín ködben és mindet ideálisnak képzel el:-)))

Én nem sírom vissza, kétszer voltam terhes, de sok az a 2*9 hónap, elég lenne belőle 3 hónap is.

Én sem értettem soha, mi olyan jó benne, miért olyan jó terhesnek lenni. Nekem nem volt semmi nyűgöm, mégsem szerettem ezt az állapotot: nagyon bizonytalan az egész - milyen lesz a szülés, milyen lesz a baba, stb stb

Én jobb szeretem a biztos dolgokat, nem szeretem a meglepetéseket.

Ehhez képest tervezünk 3. babát, úgyhogy kénytelen leszek még egyszer terhesnek lenni, de nem baj, túlleszünk ezen is és kész :)

én szerettem a terhességet.Igaz velünk végig rendben volt minden,csak az elején meg a végén lévő rosszullétek árnyékolták be a dolgot kicsit.

Hogy miért?szerettem amikor megmozdult bennem,mikor megsimogattam a hasam, jól esett a sok kedves törődő szó.Élmény volt látni,ahogy hétről hétre nő a pocakom. Első terhesség volt,és szerencsémre pozitívan tudtam megélni. Most meg,hogy már kinn van, egész más szituáció,és az első pár hét bizonytalansága után egész jól belerázódtunk a dolgokba,így ez másért szép:)

Én mindkétszer rettentően élveztem (pedig csak 17 hónap lett köztük, ezért a másodiknál már minden nehezebb volt), szerencsére semmiféle terhestünetem, vagy egyéb ehhez kapcsolható eü-i problémám nem volt, és könnyen/gyorsan is szültem mind2x. Izgalmakból persze nekünk is kijutott, mert az elsőnél volt 14 hetesen egy éltementő műtétem amire majdnem mindketten rámentünk, aztán meg szurkolhattunk hogy vajon mennyire ártott meg a babának a rengeteg gyógyszeres kezelés és stressz... a műtéti seb kínjairól nem is beszélek, mert ahogy nőtt a baba úgy feszítette egyre jobban a belső varratokat, szóval nem volt egy leányálom... de ennek ellenére pozitívan éltem meg a várandósságomat. A másodikat is, pedig ott meg fejlődési rendellenesség gyanúja miatt sok-sok kivizsgáláson átestünk és sokat izgultunk hogy mi lesz... de mindkét gyermekem makkégészeges. :-)

Hogy miért volt ennyire jó? Nem tudom, még nem próbáltam konkrétan megfogalmazni sosem... egyszerűen élveztem. Boldog voltam, és jó volt az egész várakozás, jó volt megélni ahogy változtam, ahogy a lelkem is változott-készült nem csak a testem. És persze a pocakbérlő aktívkodása :-)

Jó, persze voltak komikus és a vége felé kellemetlen helyzetek is , pl kikecmeregni az autóból, vagy amikor már sehogysem tudtam aludni mert mindenhogy rossz volt feküdni... de valahogy sosem a nehézségeken volt számomra a hangsúly. Úgy éreztem, valami csodálatos, megfoghatatlan varázslat részese vagyok és én szerettem ezt az érzést, és a tudatot, hogy egy apró kis csodalény születhet majd a világra általam.

Bárcsak bírnánk anyagilag és vállalhatnánk még több babát.... én szerettem várandós lenni, minden nehézség ellenére is!