Lányok, anyák! Ti 100%-ig biztosak voltatok abban, hogy szeretnétek babát?

Azt gondoltam, hogy egyszer biztos lesz gyerekem, mert nem akartam leélni az életemet gyerek nélkül.

De az anyaság előtt állva mindez rémisztő is egyben.

Amiket gondolsz, szerintem teljesen normális.

Egy felelősségteljes emberben igenis felmerülnek a kérdések, mert egy baba nagy felelősség és magad sem tudod mire vagy képes, milyen lesz az életed, és az anyagi körülmények is számítanak, amik előre kiszámíthatatlan.

Aztán a párommal megbeszéltük, hogy most már jöhet a baba, és most már itt mászkál mellettem a 9 hónapos lányom. Már sok mindent másképp látok, és bármennyire is nagy felelősség, soha nem tudnám elképzelni, hogy ne vállaltam volna gyereket.

Az új helyzethez hozzá kellett szoknom, de most már ez a természetes és tökéletes állapot.

Nem, nem voltam 100%-ig biztos. Kettősség volt bennem, akartam is meg nem is.

Féltem, hogy fel kell adnom az addigi életem, féltem a szüléstől, féltem, hogy nem lesz elég időm magamra/másokra stb. Viszont abban biztos voltam, hogy nem akarok gyerek nélkül megöregedni.

Most már van egy kislányom, és sok mindenben hozzá kellett alkalmazkodni, nagyon sok minden megváltozott, de ő volt életem legjobb döntése. De ezt csak utólag mondom, előtte korántsem voltam ennyire biztos benne.

Normális, ahogy érzel, nincs ezzel semmi gond. Nagy változásokat hoz egy baba, és más lesz az életed, de benne lenni teljesen más, mint előtte állni, mert akkor még azt hiszed, hogy ez egy rosszabb állapot lesz, holott nem rosszabb, csak más lesz, minden nehézségével és szépségével együtt.

Az a félelem amit érzel, az normális. Az lenne baj, ha kifogásokat keresnél, hogy miért ne legyen babád, mert akkor valóban nem állnál készen a dologra.

Én amíg terhes lettem nem gondoltam ilyenekre, viszont mikor megfogant a kislányom bizony sokszor eszembe jutott, hogy jó anya leszek-e, meg tudok neki mindent adni? De ez elmúlott idővel.

Azt viszont alaposan át kell gondolnod, hogy hajlandó vagy-e feladni az eddigi életedet, mert ahogy te is írtad, onnantól, hogy ő meg lesz, nagyon sok mindenről le kell mondani, és nem csak neked, de a párodnak is. Erről is beszélgessetek, nehogy aztán az apuka bánja meg a dolgot.

Én egy percre sem bántam meg!!!! Ő a legcsodálatosabb dolog az életünkben. Mindig mindenkit bátorítok, hogy legyen gyereke, de csak akkor, ha tudja vállalni, hogy ezentúl a baba lesz az első!

28 vagyok és első babával 14 hetes terhes. Igen, vágytam. Nyilván 100%-ig nem tudtam/tudom,hogy mire vállalkozom,hiszen nincs még gyerekem, de úgy éreztük,hogy minden optimális ahhoz, hogy jöjjön.

DE! Amikor két csíkos lett a tesztem, egész éjjel nem aludtam. Pedig nagyon akartuk Őt! Mégis agyaltam,hogy milyen lesz nekünk háromasban, hogy jó anya leszek-e, tudni fogom-e mikor mit kell csinálni, nem fog-e hiányozni a gondtalan élet. Belegondoltam,hogy most már nem lesznek egy darabig kettecskén eltöltött, borozós wellnessek, minden hétvégén kertipartik, helyette lesz éjszakázás, kakis pelus, aggodalom stb. Szabályosan bepánikoltam.

Reggel felhívtam anyut és mondtam,hogy nem tudom, biztos kész vagyok-e erre. Azt felelte,hogy ezt senki sem tudja. Normális,hogy az ember fél az ismeretlentől. Neki is végig pörögtek ezek a dolgok a fejében. Mégis megállták a helyüket szülőként! Sőt, azt mondta,hogy ő még a 2. gyereknél is agyalt, hiszen azt sem tudta milyen lesz, nem volt még két gyereke!:)

Szóval én hiszem, hogy minden adni fogja magát. Ahogy gyerekes barátnőim is azt mondják,hogy higgyem el, akkor már nem lesz annyira fontos a menés, a csavargás!

Tinédzser korom óta tudom,hogy anya akarok lenni. Huszon éveim elején,már konkrétan szerettem volna babát,majd meg őrültem érte,de nem volt olyan a párkapcsolatom,hogy felelősséggel babát vállaljunk.

Világ életemben nagy családot akartam sok gyerekkel,aztán ahogy teltek az évek és nőtt a felelősség tudatom,és jobban kezdtem érteni az "életet" egyre kevesebb gyereket akartam.

Amikor megszületett a lányom ( a számomra tökéletes apától!) akkor fél évig hajtogattam,hogy jó lenne még egy,utána pedig azt,hogy nem lesz több. Akkor már sokkal nehezebb volt nekem,hogy szinte semmit nem tudtam a gyerek mellett csinálni (Míg kicsinek ott maradt ahova tettem,aludt evett nézelődött,nem volt vele "gond")

Most a második babámat várom,de benne nem voltam mindig 100% biztos,hogy érkezni fog valaha közénk. Kicsit korábban is jött,mint szerettük volna,de nem baj,örülök már hogy így alakult.

Számomra az anyaság az egy csoda, nem is igen tudok rá más szót mondani,és sosem értettem,hogy képes egy nő azt mondani,hogy neki ez a csoda nem kell. Nem értettem,de elfogadtam mindig is ha valaki így döntött,hisz ő meg azt nem értette,hogy miért jó ez az egész nekem??

És ahogy valaki előttem is írta: onnantól hogy gyermeked van, tudatosan is és tudat alatt is ő lesz az első, az év 365 napján,akkor is ha nem lesz fizikailag éppen melletted. Mert attól,hogy gyermeked van,nem áll meg az élet (ha te is úgy karod),de tény,hogy minden megváltozik.

El tudsz menni moziba (ha van aki vigyázzon rá - és el is KELL mennetek kettesben valahova néha),de tuti arra fogsz gondolni a film alatt,hogy mit csinál,jól van-e,vagy ha ennyire nem is,akkor legalább egy hangos jelenetnél eszedbe jut hogy ettől ő most hogy megijedt volna.

Szóval ő mindig mindenhol ott lesz veled,ha nem is fizikailag,és ez így van jól ez így szép. Csak más. NAGYON MÁS mint amikor még nincsen gyermeked!

Igen, 120 %-ig biztos voltam benne.

Semmire nem vágytam jobban!!! Nagyon örülök, hogy van nekünk. Elmondhatatlan... :)

Na persze mikor pozitív lett a teszt, egyből bepánikoltam. :D

Nalunk ez ugy tortent, hogy a parom (akkor meg nem voltunk hazasok) hirtelen megkerdezte, hogy legyen-e gyermekunk. Korabban mar beszelgettunk rola, de nagyon tavlati tervkent es nem is terv volt, inkabb feltetelezes, hogy mi lenne, ha veletlenul teherbe esnek, megtartanank-e. Akkor mindketten ugy gondoltuk, hogy igen.

Es egy evvel kesobb hirtelen rakerdezett. Kopni nyelni nem tudtam, kertem egy kis haladekot, vegul meggyozott.

De a probalkozas elso honapjaban vegig azon gondolkodtam, hogy mi lesz, ha egybol teherbe esek. Par pillanatra elfogott a ketseg, de elmult.

Es nem jott a baba olyan konnyen. A masodik sikertelen honapban mar nagyon-nagyon csalodott voltam, nem volt semmilyen ketseg, egyre tobb idom volt atgondolni es mar mindennel jobban akartam. 5 honap utan fel akartuk adni. Hatodik honapban mar nem is koncentraltunk ra es akkor megfogant.

Szoval bennem is ezek a ketsegek voltak, amik benned, de az elet megoldotta, mert nem adta villamgyorsan a babat, igy volt idom megnyugodni.