Mit tudunk tenni az a gyerek érdekében?
Nem voltam még hasonló szituban sem, de úgy gondolom, hogy ilyen nincs elvileg, hogy ezzel fenyegethesse az apát az anya:S
A bíróság által kiszabott időben joga van látni a gyerekét, akár tetszik az anyának, akár nem. Feltéve persze, hogy normális körülmények közé viszi.
De itt éppen ez a gond. Hogy eddig megengedte,hogy ne csak a bíróság által megszabott időben lássa.
Sajnos sokat nem tudtok vele kezdeni! Mivel nincs róla papírotok, reklamálni hivatalosan nem tudtok!
Az a baj, hogy a gyerek a világvégére is elmenne az apja után, és ezt a nő is nagyon tudja, és hogy az apja mennyire szereti, így könnyen fenyegetheti ezzel. Ha behozná a kéthetes dolgot, akkor a gyerek is szenvedne az apja nélkül, de ez a nőt nem érdekelné, mindig a saját érdekét tartja szem előtt.
Amikor vettem a gyereknek egy játékot, mondanom sem kell, rögtön beleszeretett egész nap azzal játszott, a párom viszont mondta, ha kiderül hogy tőlem van, az anyát nem érdekli hogy a gyerek szeret vele játszani, akkor is elveszi tőle...
De hát mi az ex érdeke ebben?
A párod nincs mellette, a gyerek pedig szenved, hogy nem láthatja az apját. Amúgy meg milyen feltétel az, hogy nem jön össze semmi nővel. Itt valami nem tiszta. Nem lehet, hogy a párod nem teljesen őszinte ezzel kapcsolatban?
Amúgy meg hány éves a gyerek?
a gyerek 5 éves, 2 hónap és 6.
Mi az ex érdeke? Az hogy még mindig bele van zúgva az apába :S és azt hiszi a zsarnoksággal majd visszaszerzi, pedig ezzel még a rokonszenvi kapcsolatot is sikerült porrá zúznia
Az útcán láttak minket az ex "legjobb barátnői" fel is tűnt nekem, milyen vérszemmel néznek ránk, főleg rám. Akkor kérdeztem
- Kik voltak ők?
- Az exem állítólagos legjobb barátnői.
Nem adná oda az apának.
Amikor hazavitte a gyerek a játékot (teljesen beleszeretett) és az anya megtudta, hogy tőlem van, ki is dobta :( nem érdekelte, hogy a gyerkőc imádja
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!