Akinek a párja nem jó apa, hogy tudja még mindig szeretni?

Nálunk ez a dolog nem egészen így volt - anyagilag és minden szempontból mindig támogatott minket a párom, de a lányunkra nem vigyázott, nem ringatta, nem vette ölbe sokáig. Egyszerűen nem tudott mit kezdeni egy újszülött kisbabával. Szépen, lassan beletanult, mikor pedig a leányzó elkezdett beszélni, egyre jobban kijöttek. Mára imádják egymást. A fiunknál már könnyebb volt a helyzet, addigra sok mindenbe beletanult, de azért eltelt pár hónap, mire igazából az apjaként viselkedett.

Nem szabad elfelejteni, hogy a pasiknak azért sokkal nehezebb! Ők csak külső szemlélők, a mi pocakunkban nevelkedik az a babóka, mi első pillanattól már csak a hormonális folyamatok miatt is sokkal inkább kötődünk - az apáknak ezt tanulniuk kell. Főleg azoknak, akik - mint az én férjem is - nem nagyon láttak pozitív családi példát. Akit nem kötődve, szeretetben neveltek, annak sokkal nehezebb.

Biztosan vannak olyan férfiak, akiknél alapvetően gond van, de sokaknál egyszerűen tanulni kell csak a dolgokat. Nekik sem egyszerű, a feleségük/élettársuk eddig őt babusgatta, most valaki mást. Változik az egész megszokott élet, nem a párkapcsolat az első a nő számára, hanem az a kis emberke, a gyerek igényei mindenekelőtt, sok anya fáradt, vagy nehezebben épül fel szülés után, megviseli a kevesebb alvás, kiborítják a hormonális folyamatok, ráadásul jó eséllyel hetekre, hónapokra csökken a szexuális aktivitás- mindezt meg kell emészteni, fel kell dolgozni egy férfinak és nem mindig megy nekik könnyen. De ha adunk nekik időt, türelmet, akkor rengeteget változhatnak.

A párom mostanra odáig jutott, hogy simán elmehetek reggel futni, görkorizni, vagy délután manikűröshöz, mert mindkét gyereket vállalja és még jól is érzik magukat együtt. Fürdeti őket - pici babaként nem merte, úgy másfél évesen kezdte fürdetni a leányzót, mostanra mindkettőt bevállalja - pelenkázza a kicsit, megeteti, vacsorát készít a nagyobbnak, stb. De idáig el kellett jutni és ha visszagondolok, a legelején nem nagyon volt okom reménykedni sem, nehezen mentek a dolgok. Mostanra minden a legnagyobb rendben.

Szerintem érdemes esélyt adni, megértőnek lenni, mert a pasik is változnak és fontos egy gyerek számára, hogy ne csak anyja, apja is legyen.

ez a kérdés nagyon jó!

nálunk is ugyan ez a helyzet.a párom reggeltöl estig dolgozik,én elhiszem hogy fáradt...de az helyett hogy velem és a kislányunkkal lenne hazajön és leül a számitogép elé.képes órákig is ott ülni.sokszor ugy érzem hogy fontosabb az neki mint a családja.már nagyon nehezen tudom elviselni,sokszor össze is veszünk ez végett és már a szex sem olyan köztünk mint régen.annyira felidegesit a visélkedése hogy egyáltalán nincs is kedvem hozzá bujni sem,nem hogy még szexeljünk...már sokszor leültünk megbeszélni ezt,elmondtam hogy engem mi bánt.mindég az volt rá a válasz hogy megváltozik,de azóta is ugyan ez van.fürdetni nem szokta,játszani sem szokott vele,max 10percet aztán ha nem a számitogép elött ül akkor lefekszik és tvzik...nem tudom már hogy mi legyen,szinte nem is beszélgetünk már mert csak az lesz a vége hogy össze veszünk...

bizok benne hogy megváltozik és mint ahogy az elöttem iró mondta "idö kell nekik" hogy megszokják ezt a helyzetet...a párom elég rossz családi körülmények közt nött fel...talán azért is olyan nehéz ez neki mert senki sem mutatott példát,nem tudja hogy mükid egy család...vagy nem tudom...

a hasznos válaszokat,tanácsokat én is nagyon várom!

üdv

Érdekes a kérdés, tetszik! Aktuális is számomra de éppen ellentétes tapasztalataim vannak.

Nagyon egybevág, hogy én éppen tegnap este mondtam a férjemnek: "Te olyan jó apa vagy! Milyen szerencsés a kislányunk."

Nem kiemelkedően mintaférj. Ezt úgy értem, hogy ő egyáltalán nem segít be a háztartási munkákba, igazából nem is igénylem. Főzni nem tud, nem is akar.

De a kislányunkkal olyan szépen tud bánni, hogy sokszor kissé "irigy " is vagyok. Türelmes vele és egyszerűen rajong érte.

Szóval mindenképpen én is úgy éreznék a helyedben, ahogy most érzel. Bizonyára teljesen ki tudnék ábrándulni a férjemből, ha nem szeretné igazán, nem törődne igazán a gyerekkel.

Miért ne szeretném? Attól még ő ugyan az az ember, akit megismertem. Nem a gyerekem apjába szerettem bele hanem a férjembe.

Az egyik válaszoló írta le kb azt, ahogy én is gondolom: a férfiaknak ez nem egyszerű, és valóban nem tudnak mit kezdeni egy ilyen kis süvölvénnyel. :) A fiam egy éves, de a mai napig egyszer nem pelenkázta, fürdette vagy etette meg az apja. Megszoktam, elfogadtam, ez van. Viszont hónapról hónapra jobban elvannak egymással, és szerintem pár év múlva már el is felejtjük ezt a kezdeti nehézkes időszakot.