Meg nem értett anyukák, hogy viselitek?

Én mielőtt még megszületett volna a lányom elmondtam mindenkinek mihez tartsák magukat, ennek ellenére továbbra is ment a Tiédhez hasonló viselkedés.. Finoman célozgattam h mi nem így szoktuk, ne cipeljék stb.

Nemrég hisztibe kezdett a gyerek és már kiakadtam, otthagytam a szobában hadd tombolja ki magát és visszamentem.

Ezalatt hívott a család és hallották h ordít a gyerek. Kaptam a fejemre h lelki beteg lesz mert sírni hagyom, visszamaradott, pszihopata stb...

Úgy felkaptam a vizet h jól beolvastam az egész csapatnak h bízzák rám a gyereknevelést. Nézzék meg Ők hogyan nevelik a gyerekeiket akiket mindenki utál mert hagyták elkanászkodni őket, akikek le sem tesznek ölből és még a házimunkát sem tudják ellátni épp ezért mert cipelni kell mindenhová a kölyköket. Én nem akarom h ilyen legyen az enyém is. Eddig is mindig elvégeztem szépen mindent ezután is így teszek maj. Meg kell tanulnia alkalmazkodni a csalához a gyereknek, nem fordítva! Meg kell tanítani neki mi helyes, mi nem, vannak dolgok amiket meg kell csinálnia a mamának otthon és ilyenkor bizony nem lehetek vele, de utána az övé vagyok..

Na szóval durván megmondtam a franlót, azóta mindenki tudja merre hány méter.

Nem kell mindent lenyelni, mert Te fogsz belepusztulni az idegeskedésbe és elnyomásba!

Jogos, ha ezeken a dolgokon kiborulsz! Szerencsére nálunk más a helyzet, én már az elejétől kezdtem "adagolni" mit és hogy szeretnék... pl. az altatás, ha én is ott vagyok, akkor csak én altatok, behajtom az ajtót és kettesben vagyok a babával (család is rájött, ha ott van még vki, akkor tuti nincs alvás, mert rá figyel a baba, a nyűgösség pedig senkinek nem hiányzik). Nálunk a behajtott ajtó már egyértelmű jelzés a számukra, hogy egy picit legyenek csendesebbek. Ja, a behajtott ajtóig úgy jutottam el, hogy amikor láttam, hogy álmos, akkor egyszerűen gyors mozdulattal felvettem a babát és mondtam, hogy most mi elköszönünk és megyünk aludni; így már senkinek nem jutott eszébe, hogy kísérjen bennünket.

Etetésnél szoktam szólni, hogy ne ugráljanak összevissza, mert a kisfiam ugyanúgy kapkodja a fejét utánuk, így meg nem találok be a szájába. Hozzátáplálás kérdést úgy oldottam meg, hogy határozottan közöltem "a doktornéni így mondta/ezt és így ajánlotta"... és őt azért nem kérdőjelezik meg!

Ha nyűgös vagy rettenetesen sír a baba, akkor át szoktam venni (Nálatok, ha hozzád szeretne menni a baba). Itt is határozottan odalépek és a pindurnak mondom (NEM a családtagnak), hogy "gyere felveszlek/átveszlek/egy kicsit dajkállak, utána visszamehetsz pl a papához. Eddig senki nem merte azt mondani, hogy NEM. De nyilván, utána visszaadom nekik.

Vírusos/influenzás időszak - bárki jött hozzánk mindenkinél elsőként előadtam "remélem, nem lesz beteg", "annyira sok a baci"..stb. "én is mindig mosok kezet", "én is csak a buksijára adok puszit"... Tehát mindent saját magamból kiindulva közelítettem meg és reméltem, hogy leesik nekik!

Azt tudom Neked tanácsolni, hogy légy határozott és az elképzeléseidnek adj hangot, állj a sarkadra! Először próbáld meg szépen, higgadtan, ha nem megy, akkor erőteljesebben egy "légy szíves"-sel körítve! Mondd el, és NE csak célozgass, mit szeretnél, mert így nem veszik észre magukat! Lehet, hogy azt látják, nem vagy elég határozott,vagy esetleg bizonytalankodsz dolgokban, ezért majd ők megmutatják, hogy kell...próbálnak segíteni, csak sajnos az balul sül el! Lehet, hogy az elején lesz sértődés, de majd mindenki szépen megnyugszik, hidd el!

Sok sikert és ne mérgelődj!

Utolsó vagyok (vagyis 2.)

Figyi, nekem talán azért könnyebb, mert tudják, hogy ki merem nyitni a számat, és amiben biztos vagyok, abban határozott is! Ha el is mondom a véleményemet, arra figyelek, hogy a tiszteletet megadjam és a hangnem se legyen túl erős - az idősebb korosztály leginkább ebbe köt bele mindig (legalábbis szüleim)!

HOgy kedveskedj a "mamának" - Volt egy ilyen szitu: gyerekorvos mondott vmit - egyébként tök jó ötlet volt... erre én, mikor találkoztam a mamával elmeséltem neki, mit ajánlott a drnéni, de ÉN egy kicsit bizonytalan vagyok benne (kamu), nem is tudom mit csináljak, elmeséltem az érveket, hogy miért jó..stb és hagytam a párom anyukájának, hogy meggyőzzön (végülis ugyanazt mondta, amit a drnéni, csak a szájába adtam mit mondjon). Ne tudd meg, milyen büszke volt magára és hogy örült, hogy segíthetett - pláne, hogy megfogadtam a tanácsát! :)

Hétvégékkel kapcsolatban - párodnak mondd el, hova szeretnél menni a hétvégén, vagy mit szeretnél csinálni és kérdezz rá, nagy baj lenne-e, ha hétközben mennétek a mamához (vagy Te egyedül a babával, ha nem ér rá). Ha párodnak jó, akkor Te hívd fel az anyósodat nagy boldogan, hogy konkrétan hova mentek a hétvégén, áradozz nagyokat (szerintem így nem mer keményen szembeszállni, mert nem az fog lejönni neki, hogy nem akarsz odamenni, hanem az, milyen boldog vagy) és még mielőtt sajnálkozik, lelkesen jelöld meg azt a napot, amikor átmész hozzá a hétvége helyett. Így nem lesz min kiakadnia, nem érzi magát mellőzve, de rá fog jönni, hogy néha 1-1 hétvége nektek is kell!

Teljesen jogos, légy határozott.

Zsarolás, de lehet azt is mondani, ha a szép szóra nem hallgatnak, akkor nem fogják látni az unokát.

Nálunk is ilyen volt, lányom nagyon lassan ébredezik, és anyósom az első rebbenésre felkapta, utána meg alig tudtam megvígasztalni. Azóta megtanulta, hogy nem kapja fel. Evés után ha nyúl érte, akor anya még ad neked inni, anya felvesz, hogy böfizz , és utána mehetsz mamához.

Ha nyűgös, egyértelműen elveszem, és ha megnyugodott, visszaveheti mama.

És te neveled a babád, úgy, ahogy te akarod. Nekik már kijutott abból, hogy eldöntsék, mit tesznek/tettek a gyerekükkel.