Egyedülálló anyukák: más is érzi úgy néha, hogy kimarad valamiből?

Én nem. Nem véletlenül nem vagyunk együtt, MI sose lennénk olyanok, mint egy ilyen boldog, ideális család. Hiszen ezért is nem vagyunk együtt. És én "rendesnek" érzem a mi családi életünket is, csak más, mint ott, ahol két szülő van. Én ezt nem úgy fogom fel, mint valami deprivációt, csak kicsit másként élünk. De még ezen kívül is hány olyan dolog van, amit másként csinálok, mint az átlag...

Majd ha egyszer megint lesz egy olyan párom, akivel így hármasban EGY család leszünk, akkor már egy másfajta család leszünk, de én úgy érzem, hogy nekünk így is jó. A fiamnak nincs ilyen téren hiányérzete, hiszen mi is kezdettől fogva ketten vagyunk, így egyikünknek sincs összehasonlítási alapja, mármint olyan, ami saját tapasztalaton alapulna. Én sem érzem úgy, mint ahogy sokan mondják, hogy egyedül milyen nehéz, hiszen így szoktam meg, nem tudom, milyen lenne máshogy.

Vannak az életben céljaim, nem hagytam el magam, a fiamnak megadok minden szeretet, amit lehetséges, stb.

Szóval én nem érzek úgy, mint te. De én tudatosan figyeltem is arra, hogy ne essek bele az önsajnálatba. Vannak barátaink, szüleim, testvérem, stb., nem kell azt érezni, hogy magányosak vagyunk, rengeteg programot csinálunk baráti társasággal is. De egyedül sem érzem magam feszélyezettnek, pl. ha állatkertbe megyünk, vagy sétálni csak, vagy bármi, akkor kettesben is simán nekiindulunk, de pl. a fiamnak az is egy megszokott vasárnapi program, ha elmegyünk állatokat nézni úgy, hogy ott van ő, én, meg még 3-4 barát, akiket ő is ismer, szinte mindennapi vendégek nálunk.

Egyedülálló anyuka vagyok, 3 hónapos kora óta egyedül nevelem a fiamat, aki ma pontosan másfél éves.

Abszolút nem vagyok dühös az apukájára, közösen döntöttünk úgy, hogy mindhármunk érdeke a szakítás. Néha jó lenne, ha esténként egy-egy szakmai megvetés után (gépészmérnökként dolgozom nő létemre...) hozzábújhatnék, de ez kimarad. Helyette viszont oda, akkor és azzal megyek, ahova akarok.

Egyedül azt érzem fájónak, amikor flörtölnek velem a férfiak, de amikor megtudják, hogy gyermekem van, elfordulnak. A konditeremben is (az ismeretlen arcok) kicsit megnéznek, amikor a gyerkőccel kézen fogva lemegyek edzeni, de mára ez már nem zaklat.

Azonban, semmit nem bánok. Jó munkám van, magas színvonalon élünk a fiammal, és nincsenek veszekedések, nyugodt, szeretettel teli gyermekkort tudok biztosítani a fiamnak.

Idővel azonban jöhetne a "szőke herceg"...

24/N

Szia,

Egyedül vagyok én is a kisfiammal de lehet jobb is.Mérhetetlenül fáj amit velem tett de muszály túltenni magam rajta.A fiam az első neki legyen meg mindene érzelmileg is!A többi meg jön magátol vagy nem.Persze vannak napok amikor nagyon magam alatt vagyok de aztán eszembejut mit is mondott nekem és akkor már nem is hiányzik hanem átcsap gyülöletbe az érzésem.Remélem lesz még társam aki igy a gyermekemmel együtt fogad el ha nem akkor pedig ugy is jó.

Meglepödtem a kedves férfi válaszolon, az jutott eszembe,hogy képes egy anya elhagyni a gyermekét?Hát azthiszem az ilyen nem anya!

Persze, tartom a kapcsolatot az apukával, amikor hazajön külföldről, elviheti a fiamat 2-3 napra.

A fiam nagyon élvezi a helyzetet, mert sok férfi barátom van, és ő az összestől elles valamit. Így imponál a játszótéren a "csajoknak" :) Ha viszont csak apával lenne ilyen szoros kapcsolatba, akkor csak a focihoz "értene" :D

Jól kezeli a dolgokat a fiam, tudja, hogy apa nagyon szereti őt, de anyát annyira nem, meg ilyeneket mondok neki. Nem veszem őt palira, mert később nagyon haragudna érte.

Gyakran kérdezi, hogy miért nem jön apa többet, elfelejtette-e őt. Ilyenkor felhívjuk az apját, és beszél vele telefonon.

24/N

Szia.

Mi is tartjuk a kapcsolatot jön is a kisfiamhoz amikor itthon van.Havonta 1x,igy a gyerek sem ismeri!Dávid 8 hónapos még csak igy lesz egy kis időm mig kitalálom mit is és mikor mondjak el neki.De szerintem akkor fogunk erröl beszélni ha ő kérdezösködik majd.Természetesen az apjátol nem tudom eltiltani habár megérdemelni nem érdemli meg azt a szót,hogy apa.Másik anyukátol kérdezném mennyi idős volt a kisfiú mikor elöször egyedül elvitte az apja?

MI is a kezdetektől ketten vagyunk a fiammal, nekem néha rossz,amikor látok boldog párokat, mert nem önszántunkból vagyunk külön...de én ebbe belenyugodtam, nem zaklat ez a dolog, a megváltoztathatatlant nem lehet megváltoztatni.

A fiamnak megadok mindent, egy boldog kiegyensúlyozott, mosolygós kedves gyermek.

A sors, meg majd úgyis elrendezi a dolgokat.

Mondjuk inkább egyedül vagyok,mint egy olyan "férfi" mellett aki nem segít a feleségének , meg ha hazajön a melóból csak befekszik a tv elé ... meg nem kívánja mert esetleg meghízott a terhesség alatt... szóval inkább egyedül. Minden éremnek 2 oldala van!