Hogyan értessem meg a párommal, hogy az, hogy itthon vagyok a babával, ráadásul várom a következőt is, aki valószínűleg napokon belül megérkezik, még nem jelenti azt, hogy én nem csinálok semmit?

Igazi férfi férjed van, szó se róla... Sajna ez nehéz. Nálunk is örök téma-bár gyorsan megjegyezem, férjem léptékekkel jobb férj, sőt...- hogy én itthon örüljek, mert anya lehetek. De ha 2 napot ki kéne bírni a kicsivel úgy, hogy közben ellátja a házimunkát is, akkor belehalna..:-)

Ők másképp látják, másképp értékelik, szerintük nekünk ez a dolgunk. Apám is ennyire patriarhális, hogy akkor eszik, ha elétszik, és sosem pakol el maga után, képes odahívni a dolgomról hogy pakoljak el utána.

Javaslatom van egy olyan hogy ne főzz neki, ne legyen kaja mire hazaér, vagy felejtsd el kimosni az alsógatyáit-bocs, nem volt időm..címszóval... Vagy csak mosd ki azt, amit a szennyesbe rak, a többit ne. Ez is beválhat- bocs, én a szennyestrartóbol mosok, amit nem raksz oda nem tudom, hogy szennyes.bár ezt csak abban az esetben, ha nem fajul verekedésig a dolog.

Aztán egy humánusabb-vagy nem megoldás, egy családterápia , pszichológia.

Bevállhat az is, hogy dícséred, hogy ő milyen ügyes, okos, milyen sokat dolgozik, hogy eltart titeket, és hogy mennyire örülsz, hogy lesz második babád tőle, hátha "elszáll". Tudod, a pasikkal másképp kell bánni, dícsérni kell őket, az jót tesz a lelküknek. És el kell mondani neki szépen, hogy mit gondolsz, de ne számonkéren, hanem csak úgy "élménybeszámoló" gyanánt.

Meséld el hogy felkeltem, felöltöztettem a gyereket, megetettem, beágyaztam, mostam, vasaltam, főztem, játszottam a kicsivel, ebédeltünk, sétáltunk, vásároltunk, dokinál voltunk, letörölgettem és felmostam. Ha fel sem fogja, de egy idő után rájön, hogy mennyit dolgozol-ez bevált nálunk is.

Amúgy sajna van esély arra, hogy ez semmitől nem változik, ezt valamilyen szinten el kell fogadni, még ha nehéz is. De kívánom , sikerüljön! Sajna férjed elég régimódi, manapság már nem ez van.

Vagy meséld el neki, hogy a barátnőd férje hétvégén felporszívóz, a másik elmegy sétálni a kicsivel, amíg te főzöl, a neten olvstad, hogy a kicsi mindig apával fürdik...

Sajnos az én párom is ilyen velem. Ő is dolgozik minden nap és azt hallgatom, hogy én sem csinálok itthon semmit. (főzök, mosok, takarítok) A mamám sajnos pedig adja alá a lovat, mert persze 50 évvel ezelőtt ők így jártak terhesen kapálni, meg aratni... Nem tudok sajnos tippet adni, hogy mit is tudnánk kezdeni ezekkel a pasikkal. Én még csak 12 hetes vagyok, de már hallgatom, hogy most, hogy nézek ki. (nagy a hasam) Fáradt vagyok, meg sem neki mondani, hogy néha 11-kor kelek fel. Kitartás mást szerintem úgysem tudunk tenni csak tűrni.

12 hetes kismami első babával

Egy mosogatógépnek én is örülnék...

Nálunk is uez a helyzet, bár szerencsére nekem csak egy babám van. Írtam az előbb egy másik kérdésre is, h az én párom is ilyen. Csavarog, neki minden "jár", én meg ráérek, hisz' itthon vagyok, nincs is más dolgom. (szerinte)

Én ne menjek szórakozni, mert a gyerekkel kell lenni vkinek, ha már ő nem képes vigyázni rá.

A múltkor megkérdeztem tőle, h szerinte nálunk a manók takarítanak és főznek?

Császárral szültem, még hetekig nem voltam jól, de elvárta volna, h minden nap ragyogjon a lakás. Csak minden másnap mostam és söpörtem fel, de szerinte én sosem takarítok.

Ha főzök, akkor nem éhes. Ha berágok és nem főzök, akkor miért nincs kaja.

Ja, és kioktatott, h az anyja 3 gyerek mellett is tisztán tudta tartani a lakást, meg minden nap újat főzött, dolgozni is járt, kiszolgálta az apját, ÉS NEM SIRÁNKOZOTT (mint én)!

Mondtam neki, h nem akarom kidobálni a maradékot, mert ennyire jól nem állunk. Mire közölte, h úgy kell főzni, h ne maradjon felesleg (mégis hogyan?! Egyik nap nem éhes, másik nap 2 tányérral is szed!), meg azt mondta, h ő nem hajlandó maradékot enni.

Én mindenből nagy ügyet csinálok, pedig nem is nagy a lakás, miért kell pl 1 óráig vakarni a tűzhelyet, mikor "10 perc alatt elintézhető", meg nekem a mosogatás is milyen sokáig tart, mert én elszüttyögöm az időt.

Hosszasan sorolhatnám, de sajnos megoldást nem tudok a helyzetre. Bármivel próbálkoztam, az én párom nem ébredt rá, h milyen igazságtalan. Ha szóltam dolgokért, inkább csak még jobban elmérgesedett a helyzet. Így most hallgatok, elvégzem a "dolgomat", elnézem a csavargásait, és magamban füstölgök. Azon agyalok minden nap, h meddig lehet ezt így bírni, és megéri-e ez nekem.

Sajnálattal olvastam, h többen vagytok uebben a cipőben, és őszintén fáj a szívem értetek/értünk. Rosszul választottunk valszeg. :(