Szülés és a kórházból való hazamenetel után hogy teltek az első napok, hetek?

Nehezen indult be az anyasag.7naposan kezdodott a hasfajas,onnatol kezdve nem aludtunk valami sokat.

Ferjem ket hetig volt itthon velunk.Nem panaszkodott hogy elhanyagoltam.

anyu 6hetig jott minden nap,fozott,vasalt ilyesmik,nekem fekudni kellet es a babat ellatni.

gatsebem szetnyilt igy szules utan egy hettel borzalmas egy hetem kovetkezett.

igazan elvezni az anyasagot kb 3honappal szules utan tudtam.

Nagyon vártam, hogy hazaértünk, és megmutassuk milyen ügyesek vagyunk a babával. A kórházban minden olyan jónak tűnt. Aztán otthon az első éjszakát végigordította a lányom. Nem tudtuk miért. Próbáltam szoptatni, mindig cicin akart lenni. Tápszerünk nem volt kiváltva, csak vártuk a reggelt, hogy történjen valami. Azt hittem, éhes, azért van a sírás. De aztán rájöttem, mi kell neki: a hasamon akart aludni. Érezni, hogy ott vagyok.

Ez volt a leghosszabb éjszakám. szörnyű volt.

Reggelre megoldódott minden, újra ügyes kis baba lett.

Jött a védőnő, gyerekorvos, megvizsgálták.

Aztán jött a fáradtság, a nyakamba szakadt felelősség.

Borzasztóan! Jómagam fizikailag teljesen kivoltam a baba pedig már a kórházban a hasfájás jeleit mutatta. Itthon maradt velem a férjem egy hetet és az Anyukám is segített. Nem éltem volna túl nélkülük.

Az első napokban a hormonjaim is tomboltak, mindenen sírtam, sokszor együtt a babával...

A párommal próbáltuk kideríteni miért sír annyit. Anyu pedig főzött ránk. Igazából csak 3 hetesen lett jobb a helyzet, addigra kapott gyógyszert a pocijára. Velem már nem ment ilyen könnyen, kb 7-8 hetes koráig ölni tudtam volna egy fél óra alvásért.

Nekem nehezen, én is nagyon le voltam gyengülve. Pár hétig anyukám főzött ránk, minden nap hozta. (Anyósom itt volt, amikor megérkeztünk a picivel, és a rendetlenség közepén egy könyvet olvasott). Én álltam neki pakolni, a nővérem itt volt, ő is segített aznap.

Most újra babát várok, de anyósomat nem óhajtom látni - legalább a gyermekágyas időszakban..

És ha anyát meg kímélni akarom, akkor kaját rendelünk.

A férjem is sokat segített, de a kialvatlanság nagyon rossz volt, a gátsebem is fájt. Aztán hétről-hétre könnyebb lett!

Őszintén? Nagyon nehéz volt számomra. De mi exrtém eset voltunk, gondolom nem így megy általában.

A "hatalmas boldogság" érzést, amit írtak az újságok, könyvek én nem találtam meg azonnal.

A kórházban sokat kínlódtam: rossz volt a hely (nőgyógyászati részlegen idő nénikkel és abortuszos táncoslányokkal), nem szopott a babám, nagyon sárga volt, tejem meg egy csepp sem. Vérömleny volt a fején és csak aludt. Senki nem segített. Állandóan sírtam.

Otthon a hazajövetel másnapján indult meg a tejem, hatalmas fájdalmakkal, lázzal. Anyukám segített.

A következő nap begörcsöltem(nekem méhlepény leválasztásom volt művileg) és vissza kellett menni.

Fájt mindenem.

Aztán lassacskán csillapodtak a nehézségek. De a kislányom még mindig nem szopott, fejtem, üvegből próbáltam. Csökkent a súlya, a sárgasága megmaradt. Már úgy volt, hogy benn kell maradnunk megint a kórházban. Végül elkezdett nagyobbacska mennyiségeket enni és araszolgatott a súlya.

Otthon anyukám és anyósom segítettek a főzésben és néhány házimunkát is megcsináltak helyettem.

Később, mire belerázódtunk, kiderült, hogy a babám izomgyenge vagyis hypotón és még más gond is van. Irány a fejlődésneurológia, kórházak, vizsgálatok, laborok, tesztek, gyógytorna, korai fejlesztő...

Aztán jól alakult minden. Végigjártuk a magunk kis útját és most sínen vagyunk. Most 20 hónapos, vidám, ügyes, értelmes és még mindig keveset eszi és vékonyka.

De a lényeg, hogy egészséges.

Remélem, hogy a kistestvérével nem kell ezt a nehéz utat bejárnunk.