Bölcsiben hogy telt az első ott alvása a gyerkőcödnek?
Figyelt kérdés
Nektek egyből ott aludt vagy csak pár nap után? Sírt vagy nem?2011. jan. 12. 15:01
1/4 anonim válasza:
Nálunk úgy van, hogy két hét a beszoktatás, ebből az első héten ott van a szülő is több kevesebb ideig. Az első 3 nap csak délelőtt mentünk, a negyedik napon már mondták, hogy menjek érte vissza délre, és azt hiszem az ötödik napon alvás utánra, de mondták, hogy a közelben legyek, hogyha baj van, akkor érte tudjak menni. Nem volt semmi gond, szépen el is aludt. Következő héten még 1-2 napig úgy aludt, hogy ült mellette a gondozónéni és simogatta a haját, utána már semmi ilyen nem kellett, aludt szépen magától.
2/4 A kérdező kommentje:
Mi már a második hetet kezdtük és ma aludt volna ott először de nem bírták elaltatni. Most próbálkozunk másodjára a bölcsivel mert szeptemberbe nem bírt beszokni. Pedig idáig olyan jól ment minden, mondjuk nem "üvöltött" hanem csak pityegett egy picit. Remélem holnap már jobb lesz.
2011. jan. 12. 17:17
3/4 anonim válasza:
Szia!
Mi múlt hét szerdán kezdtük az ott alvást. Szerdán én próbáltam elaltatni, nem sikerült, sírt, kiabált, haza akart menni, végül hazajöttünk. Csütörtökön és pénteken a gondozónénik próbálkoztak, a vége hazamenés lett. Hétfőn viszont sikerült rávenni, hogy csendben maradjon, és kicsit aludt is. Ma már egy órát aludt, és nincs akkora hiszti. Sok-sok kitartás,türelem, és sikerülni fog!
4/4 A kérdező kommentje:
Ma elaludt, nem is gondoltam volna :)). Teljesen egyedül és még csak nem is sírt.Felkelés után volt csak kicsit nyűgös de ennyi belefér. Az utolsónak sok sikert kívánok.
2011. jan. 13. 16:26
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!