20 hónapos kislányomnak a gyerekorvos javasolja az influenza elleni oltást. Ti beadattátok?
Én védőoltáspárti vagyok. A 3 nagyobbnak minden évben be szoktam adatni, tavaly már a H1N1 ellenit is, idén pedig a kombináltat. A pici 18 hónapos, holnap viszem oltatni. Ő is kombináltat kap, csak másfélét, mint a nagyok.
Gondolom, most jól le leszek pontozva, annyian ellenzik az oltást:(
2 éves a gyerekem, most még nem oltatom, majd inkább jövőre, ha megy oviba.
Nekem nincs bajom a védőoltásokkal, csak most még feleslegesnek tartom.
A mi gyerekorvosunk is javasolta, felhívtam csecsemőorvos barátnőmet, aki beoltotta a gyerekeit és ő azt mondta, megkérdezi immunológus kolleganőjét a pontos hatásmechanizmusért.
Aki azt mondta, 3 év alatt szinte hatástalan az oltás, mert legyengített vírusokat juttatnak a szervezetbe, amire az immunrendszer reagál és így biztosít védelmet. 3 év alatt szinte semmi immunreakció nem várható.
3 év felett már valamennyi várható, aminek védelme maximum, a legjobb esetben is, 2-3 hónap.
Most én is elgondolkodtam, minden évben oltassam (illetve évente 2szer, mert inluenza szezon szerintem tovább tart, mint 3 hónap)2 oltással (sima influenza, H1N1) Aztán jővőre jön a H2N2 és akkor már 3 oltás, aztán 4 oltás- nekem ez nem tetszik az egészben. Úgyhogy én nem oltattam.
Aztán karácsony előtt, egész nap tüsszügtem, és reggel már lábra állni sem tudtam, elkaptam az influenzát (pontosabban a H1N1-et) elmentem orvoshoz, kaptam gyógyszert, és két nap alatt túl is voltam az egészen. És rajtam kívül senki nem kapta el. Úgyhogy ez is arról győzőtt meg, egy egészséges szervezetben 2-3 nap egy ilyen fertőzés és nem is fertőz annyira. Mert a Calici vírustól az egész család kidőlt, még a szomszéd is, akinek köszöntünk.
Ja és anyukámat oltotta az ÁNTSZ-nél a főorvos, mert ez elengedhetetlen, hát olyankor két hétig a karját sem tudta felemelni és egy hétig meg lábra állni is alig. És az összes munkatársa így volt ezzel. Ez sem győzőtt meg, hogy mesterségesen kéne ezeket a vírusokat bejuttatnom a szervezetembe.
Ja és hát az összes higanyos oltást lecserélték higany nélkülire évtizedekkel ezelőtt. Egyedül az influenza elleni tartalmaz higanyt, persze nem lenne feltétlenül muszáj és könnyen megoldható lenne, hogy higany nélkül gyártsák, csak nem akarják. Hát engem ez is aggaszt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!