Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Gyerek különórájánál a le nem...

Gyerek különórájánál a le nem járt órákat illene visszatéríteniük az alábbiak miatt?

Figyelt kérdés

Van egy foglalkozás, amire egy fél évre előre kellett befizetni a pénzt. Volt a gyerekem egy próbaórán, kijött és jól ment, nem volt gáz a közeg(vagy inkább csak nem tudta megítélni..), és élvezte, úgyhogy gondoltam tök jó lesz.


Én ebből két ajtó miatt semmit sem hallottam/láttam, úgyhogy a gyerekre hagyatkoztam.. Egyre több lett a kiabálás és durvaság, piszkálódás az órákon, de a tanár nem emeli fel a hangját, nem kezeli a helyzetet. A gyerekek állatkodnak. Volt egy durva, problémás gyerek, ránézésre valami nem stimmelt vele, mint kiderült, őt nem bírja a gyerekem(a közelében ült), illetve nekem is "beszólt" a kissrác és kellemetlen megjegyzéseket tett. Kértem, hogy elülhessen a gyerekem máshova. Átültették, az új helyen viszont belenyomkodtak galacsint a ruhájába, és mikor szólt érte, a tanár szólt neki, hogy figyeljen, ne beszélgessen, nem hallgatta meg.. A tanárt és egymást is dobálták már a gyerekek órán, csúnyán beszéltek, beszólogatnak egymásnak, illetve a lányok sírkőre is írták, hogy a fiúk közül 2-3 gyerek haljon meg, utálkozás meg beszólogatások mentek.. Elegem lett, nekem nem kell ez a közeg, a lányok és a fiúk is problémásak voltak kicsit, és nem kezelte a tanár a dolgokat. Átkértem a gyerekem másik helyszínre, másik tanárhoz, mert rosszul érezte magát a foglalkozáson, nem kedvelte a tanárt, mert se őt, se mást nem védett meg és "nem figyelt, nem akarta észrevenni" a gondokat. Szerintem tudta, csak tagadott, mert nem akart fellépni a fegyelemért, ilyen rendes fickó volt.


Ma volt az új csoportban a gyerek, és olyan hangok jöttek ki vagy 80 méter távolságra, hogy nem bírtam. Állatias artikulátlan üvöltések, csapkodás, kiabálás, itt nem szigetel jól az ajtó.. közel mentem az ajtóhoz(itt volt lehetőségem) és az egyik lány megfenyegetett egy fiút, hogy megveri a szünetben, a fsz, anyázás ment, kokain téma meg suttyó-problémás beszéd, viselkedés, itt sem szólt a tanár és nem foglalkozott a fegyelemmel. Hallottam a kis "kérlek ne csináld ezt"(nem tudom mit) hangot, ahogy szólt nekik, semmit sem ért, de alig szólt valamiért.Többek közt megtudtam, hogy az egyik problémásnak 3as a magatartása, de ha nem beszélnek erről is nyilvánvaló, kegyetlen volt, ami ment. Mint egy pszichiátrián a filmekben, tébolyda. Bekopogtam, kikértem a gyerekem, a tanár ott is úgy csinált, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Iszonyú dühös voltam. Dühös vagyok. Kint a gyerekem mesélte, hogy itt az egyik lány megtépte az egyik fiú haját, aki próbált a kapucniját magára húzva védekezni, és a tanár nem csinált semmit.


Ezen kívül egy foglalkozásuk van, de az ütközik egy sportegyesületes órával, nem fogom elhalasztani miatta, nincs hova átkérnem, nicns több csoport. Mindenképp kiíratom, de még kb 30ezernyi különóra "menne kárba" és úgy érzem fair lenne, ha visszafizetnék. Oké, én akartam, hogy eljöjjünk, de fene se gondolta, hogy ez ilyen szegregált közeg, mikor nem kellene annak lennie, sőt. Mindkét csoportban volt egy-egy normális gyerek is, akit a gyerekem kedvelt, de a többi auti-adhd, akár mondják a szüleik, akár nem. Nagyon gáz volt, tényleg. Szóval visszajár nekem a pénz? A jogos panaszt lerázzák "itt minden rendben van, nem láttam, nem tűnt fel, nem tudok róla" címszóval, dehát ez instant hazugság. Az enyém jól viselkedik mindegyik különóráján és az iskolában is remek a magatartása és a saját fülemmel hallottam(a második helyen), hogy mi ment. Az elsőn meg elhiszem a gyerekemnek, minek hazudna róla? Miatta váltottunk csoportot, nem akarta abbahagyni a foglalkozást, csak más közeget akart. Fene se gondolta, hogy lehet rosszabb.


Visszakérhető a pénz, ha nem jár le órát, és ugyan mi megyünk el, de az ő hibájukból?


nov. 25. 20:29
1 2 3
 21/24 A kérdező kommentje:

Na, visszaírtak.


Támadtak.


Úgy kezdte a tanár, hogy neki nem mondtam, hogy mi miatt váltunk csoportot és leírta azt is, hogy én ezt sem személyesen, sem telefonon nem jeleztem. Ez hazugság. Kértem a gyerek elültetését az első viselkedésproblémás helyzetnél kb két hónapja, amikor besokallt a gyerek a fiúktól, és átült a lányokhoz. Akkor azt mondta "nem vette észre" a gondokat, többek közt azt, hogy őt is dobálták! Egyértelműen hazudott, nincs olyan, hogy nem veszi észre egy felnőtt ember, hogy a gyerekek nem csak egymást, hanem őt is megdobták. Azt is írta, hogy ő a kötetlenebb hangulatban hisz és mivel ez küllönóra, nyilván nem olyan fegyelem van, mint egy iskolában, ami az egyik céljuk.


Ez sehol sem szerepelt, és a gyerekem többi különóráján jó a hangulat, mégsem bántják egymást szavakkal vagy tettekkel! Aztán azt is írta, hogyha szólok, hogy problémamentes csoportot akarunk, akkor szól arról, hogy a hétfői csoportban vannak viselkedésproblémások. Én meg reagáltam rá, hogy miért, amúgy nem érdemlem meg, hogy tudjam, megtépik-e a gyerekem a csoportban, vagy sem?


Ami még az én oldalamra szólt, hogy ajánlotta a csütörtöki csoportot is(pénzt nem térítenek vissza, mint írta!), amiről én tudom, hogy van két gyerek, akik szivatják egymást és legutóbb sniccerrel megvágta az egyik magát a dulakodás közben véletlen. Egy filcért harcoltak, és 8 napon túl gyógyulú sérülés lett belőle. Szóval számonkértem, hogy ezt miért nem mondta, most, hogy tudja, hogy nem szeretnénk viselkedésgondokkal küzdő gyerekek közé menni.


Azt is írta, hogy akiknél először voltunk, azokért tűzbe teszi a kezét, már tavaly is ide jártak és kedveli őket. Én nem mondom, hogy szörnyek, sőt! Azt gondolom, hogy utálják egymást a csoporttagok és ezt nem tudja kézben tartani a foglalkozást vezető, mert neki a szivatások is beleférnek a gyerekektől.


Azt írta, hogy a gyerekem félreértelmezte a dolgokat és várja vissza, majd ő segít neki megmutatni, hogy is van valójában!? Rajzolt sírkőre írták a fiúk nevét a lányok, a gyerekem pulcsijába galacsint nyomkodtak és válogatott gúnyolódások, kritikák és néha csúnya szavak mentek a csoportban oda-vissza, ami nem feltétlen a gyerekem ellen irányult, csak tanúja volt neki és rosszul érezte ott magát.


Az enyém jól tanul, jól viselkedik és sok más helyre jár, nehogy megmagyarázza neki valaki, hogy félreért olyat, amitől rosszul érzi magát(és amiben igaza van!). Most komolyan, ki a fszom írja egy szerette nevét egy sírkőre? Nyilván csak azét írják, akiket utálnak, ha nem is akarják holtan látni. Ezt nem érti félre, sem a dobálást, sem a gúnyos szivatós beszólogatásokat. Értem, hogy bejön a tanárnak és kb átéli a tinikorát, de felnőtt, tegyen rendet.


Annyira mérges vagyok a nyílt támadásért, a meghazudtolásért és a legkisebb elnézéskérés hiányáért, hogy hú, nem is tudtam, hogy lehetek ilyen mérges. Hétfőnn is nagyon mérges voltam, amikor mosolyogva nyitotta a tanár az ajtót, és úgy tett, mintha minden rendben lenne. Amikor az elültetést kértem, akkor sem "értette", miért mert neki nem tűnt fel senki. Hogy lehet ilyen undorítóan hazudni? Nem hiszem el, hogy nem tudják, hogy ez nincs rendben, egyszerűen csak kellenek nekik állandó gyerekek, és ezért elviselik a viselkedésproblémákat is és többet tűrnek! Nem jó hangulatú óra az, ahol alázzák egymást a gyerekek hol halkan, hol hangosan, hol kisebb nagyobb tettekkel. és ehhez nem kell a normálisan viselkedőnek alkalmazkodnia és qrvára nem érti félre.


Az a legrosszabb, hogy a foglalkozásvezetők közül mindkettő nagyon szimpatikus, értelmes, többdiplomás, jóindulató és képzett ember! Egyszerűen csak nem találnak más gyerekeket a képzésükre, megszerették a nehezebb gyerekeket, vagy nem akarják elismerni, hogy nem tudnak kezelni egy csoportot, vagy abban a hitben élnek, hogy a szivatások a jó hangulat ismérvei.


Nem írtam oda, de el tudom képzelni, mit szólnának a szülők, ha megtudnák, hogy a gyerekük nevét sírkőre írta egy csoporttársa, dobálják egymást és miket szólogatnak be egymásnak. Egyedül velem beszél szerintem őszintén a gyerekem, ide sok értelmes szülő jár(együtt ülünk kint), tuti egyik sem tűrné a dolgot és számonkérné a fegyelem hiányát.

nov. 28. 12:17
 22/24 anonim ***** válasza:
51%
Te tényleg piszkosul unatkozhatsz, hogy ilyenekt kitalálsz. Írj inkább regényt!
nov. 28. 15:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/24 A kérdező kommentje:
Inkább téged ér kevés inger, ha fogalmad sincs a kinti világról. A gép előtt élsz, vagy mi?
nov. 28. 16:27
 24/24 A kérdező kommentje:

Na, megint kaptam levelet a válaszomra.


22es írj privit és megírom a foglalkozást.

nov. 30. 05:48
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!