Akinek problémás a családja, nem féltek hogy a gyereketek rájuk üt?

Az #1 jól írta!

A genetika a legkisebb tényező a személyiségfejlődésben.

A környezeti hatàsok (milyen példàt làt, hogy reagàltok egy egy cselekedetére, milyen a csoport/osztàlyközösség és a pedagógusok, később a baràti kör)

sokkal nagyobb hatàssal vannak rà!

Férjemnek alkoholista volt az apja. Az anyja verte. A bátyja alkoholista lett.

Engem nevelőapám vert részegen egész gyerekkoromba, anyám meg bólogatott neki mint egy birka.

Ennek ellenére a férjem nem alkoholista, szökőévente megiszik 1 sört. Egyikünk sem emelt soha kezet egyik gyerekünkre sem.

2 gyerekünk van, akik tök átlagos terészetűek.

Nem a család, a felmenők határozzák meg, hogy balhés lesz e a gyerek. Jelentsen ez a balhés szó bármit. Hanem a neveltetés, a mutatott példa.

Ez nem ilyen egyszerű. Eleve a viselkedés inkább a nevelésen múlt, másrészt a látott családi minta a férjedben is ott van, csak ő másképp dolgozta fel. Ez ilyen tévhit, hogyha az apám alkoholista volt, de én nem, akkor megoldottam. A fos csak arculatot vált, nem múlik el magától. Ennél a példánál: ha a szülő a függőségbe menekült a konfliktus kerülés miatt, a gyerek nem tanult meg konfliktust kezelni. Ha nem is alkoholista lesz, lehet másmilyen függősége, ami tolerálható a társadalom szempontjából (számítógép, munkamánia, sportmánia, stb), de a kiváltó triggert akkor se tudja kezelni, ha nem foglalkozott vele korábban, hisz nem látott rá példát.

Sokszor pedig ez élesen előjön a gyereknevelésnél, mert ott törnek felszínre az elmismásolt megoldások, vagy elmaszkolt gyerekkori viselkedésminták.

Értsd, lehet a férjed a hétköznapokban nagyon nyugodt, csendes, halk szavú és türelmes, aztán jön egy trigger a gyerektől, ami tudattalan, és pontosan ugyanolyan "állat" módjára fog viselkedni, mint most a testvérei.

Szóval a problémás viselkedés nem azért lesz, mert a vérébe van kódolva, lehet nyersebb habitusa, de inkább az öröklött családi mintázatok köszönnek vissza.

Nem pont ettol, ami a leirasban szerepel, de igen.

Ferjem testvere olyan…furcsa. Nem problemas, de szerintem enyhe autista lehet, igy ertem a furcsat. Vannak erdekes dolgai, bar nyilvan nem vagyok szakember, diagnosztizalva nem lett, de a ferjem mondta ki eloszor, hogy szerinte az, nyilvan jobban ismeri mint en.

Na en ettol felek, igen. Mert tudom, ha mar elofordult a csaladban, akkor nagyobb esellyel szulethet autista gyermekunk is.

1,5 eves a kisfiunk es o is olyan kis…furcsa. Nem tudom mi lesz, egyelore meg az orvosok nem tartjak korosnak a viselkedeset, foleg mert a korahoz kepest sokat beszel, egyelore ezzel el van intezve minden. De a kortarsaihoz kepest latom a kulonbseget, sok dologban eleg nagy a szakadek koztuk.

Szoval ja, azert felelmetes, bar akarmi lesz is, biztos megkuzdunk vele.

Én nem hiszek abban, hogy a nevelés hatással lehet a viselkedésre(javíthatja):)-->11 éves gyerekem van.

Szerintem minden genetika, a nevelésben inkább a kultúra átadása, ismeretek tartoznak bele és a saját véleményünk, szokásaink átadása, ami gyerekkorban még lényeges, később meg nem.

Pl én utálok az asztalnál enni, sosem ágyazok be, napi 1x mosok fogat, de úgy nőttem fel, hogy ezek kellettek. Meg úgy is, hogy fel lett pofozva, aki elejtett valamit, vagy rossz volt, rossz jegyet vitt. Nálunk ilyen nincs. Dühöt nyilván érzek, ha a gyerekem sérteget(vagy bizonyos tettei után), de azt bárki érezné, még ha nem is pont ezek dühítenék fel.

Szerintem a gyereket javítani nem lehet, rontani se nagyon és én nem fogadnék a tesók rossz neveltetésére, egyszerűen van valami bajuk, amire még nem jöttek rá és ezért vannak rossz irányban.. A te párod meg szerencsésebb idegrendszerű/testi adottságú, normálisan reagál a stresszre vagy ilyesmi.

Az én gyerekem problémásnak született és tök nehéz felszínen tartani, de úgy vagyok vele, hogy megfelelő környezetben tartásnál és sok ismerettel a lehető legkevesebbet fog hanyatlani felnőttként. Próbáltam kisebb korában kerülni a stresszt, hogy ne bukjon ki és hozzá igazítottam dolgokat, most meg élvezi, hogy ő igazodhat dolgokhoz(iskola) és néha hozzám is.

Annakidején azt gondoltam én is, mint az itt válaszolók, hogy nevelés kérdése, de igazából engem borzasztóan neveltek, és tök rendben vagyok, a tesóm meg.. hát ő nem. Még arra is gondoltam, hogy a rossz szülőknek lesz jobb gyerekük, mert nekik folyton alkalmazkodniuk kell, de ez sem, mert ismerek nagyon szuper anya-gyerek kapcsolatokat ahol mindkét fél nagyon normális.

Szóval én a genetikára tudok csak tippelni, mindenkinek van valami baja, aki "lecsúszott" látszólag ok nélkül, csak nem biztos, hogy mindet felismerik. Én bíznék a legjobbakban, egy problémás gyerek is rengeteg örömöt rejt magában, ha mégsem úgy alakul, én tökjól elvagyok az enyémmel, havonta okoz csak agyvérzést(már).