Mennyire viseli meg a válás egy 2,5 éves gyereket?

A kisebbik rossz, ha elváltok, mintha egy bántalmazó alkoholista mellett nő fel. Ha a párod tényleg az. De erre általános válasz nincs. Ne a saját érzelmeid és félelemeid vetítsd bele a gyerekbe... De olyan nincs, hogy ugye valahogy "hamar túl lesz rajta". Értem, hogy szeretnéd, de nem tudod megóvni őt mindentől, meg lesznek a saját küzdeni valói, amiktől majd azzá válik, aki, és nem jó, ha homokba dugod a fejed. Az apja genetikailag is meg a legmeghatározóbb éveiben adott neki családi mintát, így örökre a személyisége része marad, így kell őt elfogadnod. És tapasztalatom szerint valószínűleg kiskamaszként fogsz majd ezzel igazán szembesülni. Ő meg majd talán felnőttként feldolgozza, amikor lesz önismerete, hogy mihez kezd az egésszel. Most csak... ha jól értem, sosem voltak kettesben, hisz nem tudja ellátni, és a férjednek szerinted csak teher az egész, valószínűleg majd megszokja, ahogy mondjuk egy bölcsiben az új napirendet. Talán egyszer lesz valaki másik férfikép - akár rokon, új pár vagy valami tanárféle -, akihez még kötődni fog, másik utat is lát, de ezeket nem tudhatod előre, mit hoz az élet. Most nehéz szakasz lesz biztos, és próbálj a biztos pont maradni a változásban, és ne te menekülj a gyerekhez vigaszért, hisz ő nem a társad és kicsi még a feladathoz, hanem barátokhoz, anyukádhoz, pszichológushoz. Kell ilyenkor valaki "lelki szemeteszsák", hiszen egy gyász időszak, ahol az ember nem feltétlenül a kapcsolatot sajnálja, hanem a terveit és önmagában csalódik, kudarcként éli meg. Kiradírozni a múltat nem lehet, de hidd el, ha beleszoktatok, sokkal könnyebb és stresszmentesebb lesz a légkör. És talán pár év múlva már azt mondod, miért nem lépted meg hamarabb vagy minek sirattad ennyit az egészet.

Beszédfejlődéssel meg ennyiből nem feltétlenül van lemaradva, az enyémek is csak 1-2 hónappal 3 éves koruk előtt kezdtek beszélni, addig kb. semmit, de akkor rögtön mondatokban és nem volt semmi problémájuk később sem, most is kitűnő tanulók.