Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Másnál is így van a nyaralás,...

Másnál is így van a nyaralás, hogy még akkor is ti nők foglalkoztok többet a gyerekkel?

Figyelt kérdés

Szóval van egy óvodás gyerekünk, én hozom viszem mindig a gyereket oviba, mert 8tól 4ig dolgozok, férjem pedig fél 7től 17ig, mert ő másik városban dolgozik, igy utazással ennyi. Ő dupla annyit keres mint én, úgyhogy ezt még el is tudom fogadni. Táppénzen is persze mindig én vagyok a gyerekkel, mert így jobban járunk mintha ő lenne táppénzen.. Ha hazajön se foglalkozik vele, mert ő fáradt munka után. A nagyobb bajom, hogy

tavaly voltunk nyaralni többen ismerősökkel és ott már majd rámjött a bőgés, mert ő bográcsolni akar meg beszélgetni meg ő pihenni jött, de közben ugye nekem hisztizik a gyerek, hogy ő menni akar a Balatonba fürödni. Úgyhogy ketten elmentünk fürdeni a kisfiammal, ő nagyon élvezte, nekem meg folyt a könnyem. Kb ez volt az egyik legszomorúbb pillanat az életemben. Most ugyanígy akar menni nyaralni, de megmondtam neki a magamét és még neki áll feljebb, hogy ő mennyit dolgozik, ő pihenni akar, és akkor csodálkozik, hogy nem akarok több gyereket. Már az is eszembe jutott, hogy elválok, még csak 30 éves vagyok, miért kéne leélni az egész életemet ilyen emberrel? Szerintetek?



#Gyerek, nyaralás, párkapcsolat,
aug. 1. 09:17
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
98%

1x leülsz vele megbeszélni. Ha nem érti meg az érveid, akkor még lehet próbálkozni párterápiával, ezzel-azzal, de az utolsó lehetőség a válás, én se maradnék ebben benne.


Egyébként nyaraláson én is többet foglalkozom a gyerekünkkel, de a férjem is sokat foglalkozik vele. Csak altatni, szoptatni én tudom, és sokszor pl. én gyorsabban fel tudom öltöztetni így hamarabb el tudunk indulni.

aug. 1. 09:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
100%

Nálunk ha valahova megyünk, rendszerint ketten foglalkozunk a gyerekkel.

Sőt, van, hogy a férjem többet szalad utána mint én (2,5 éves)

Délután is foglalkozik vele, ha hazajön(6:00-18:00 a munkaideje minden nap, építőipar, kemény fizikai munka )

Amit a te férjed csinál az nem nem normalis.

aug. 1. 09:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
100%

Nálunk nem így van. Táppénzre felváltva jártunk a gyerekkel úgy is, hogy ő többet keres. Nem hiányozhatok állandóan én a munkahelyemről.(Mondjuk most itthon vagyok a másodikkal ez nem kérdés nálunk, de 2 évig így csináltuk amég nem jött a második)

Délután apuka többet foglalkozik a gyerekkel, mert egész nap velem vannak. Így napközben csak velük foglalkozok, főzést és vasalást akkor csinálom amikor hazajön. A többi házimunkát együtt.Fürdetést és altatást is együtt csináljuk.

Nyaralásnál nincs olyan, hogy a másikra hagyjuk. Közösen látjuk el az igényeket. Sőt a vízben sokszor inkább ő van bent a gyerekkel mint én, de soha nrm tette szóvá.

A férjed egy bunkó már bocs. Se a gyerekével nem akar foglalkozni, se a feleségének nem akarja könnyebbé tenni a mindennapjait.

aug. 1. 09:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
95%

Sajnálom kérdező, hogy ilyen nemtörődöm a férjed. Nem is értem, minek akar még egy gyereket, ha az elsővel is alig foglalkozik.

Mindenképp ajánlott megpróbálni megmenteni a kapcsolatot, de ehhez neki be kellene látnia a viselkedését és változtatnia kellene. Ha ez nem megy a saját mentális egészséged érdekében is érdemes fontolóra venni a válást. Mert hosszú távon ebből nem jössz ki jól.

aug. 1. 09:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
93%

Őszinte leszek, az én férjem mindenből 100%-osan kiveszi a részét, legyen az a háztartás, a gyerekekkel kapcsolatos dolgok, a logisztika, a problémamegoldás, tényleg mindenből. És még külön kérvényt se kell benyújtani neki, magától csinál mindent, ugyanúgy mint én. Tehát tényleg zéró panaszom lehet rá, DE!! amikor pár éve nyaralni mentünk, még ő is kifordult magából, valahogy így, mint a te férjed (akkor még csak a fiunk volt meg). Egyszer csak azt vettem észre, hogy gyakorlatilag ő nyaral meg pihen, én meg csak máshol vigyázok a gyerekünkre. Én kelek hozzá, én adok enni, én teszem tisztába, én fürdetem, én játszom vele, én szórakoztatom, én rakom le aludni.

Annyi, hogy én ott és akkor közöltem vele, hogy ezt így eddig és nem tovább, mert én se ingyen bébiszitternek jöttem, hanem szeretnék kikapcsolódni is, úgyhogy szépen fogja meg a gyerekét, adjon neki enni, aztán vigye el fürdeni és fektesse le, mert ha otthon mindent meg tud (és akar is!) csinálni, akkor itt is. Ellenkező esetben ez volt az utolsó közös nyaralásunk. Volt egy kis veszekedés, de ő hálistennek felfogta, hogy azért ez így nem oké.

Úgyhogy abszolút egyetértek veled, így nem mennék én sem, akkor se, ha hisztizik. A válás csak emiatt talán kicsit erős, de ha otthon se foglalkozik a gyerekkel, akkor végül is tényleg minek vagy vele.

aug. 1. 09:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
100%

Nem, nyaralás alatt a férjem is kajtat a lányunk után, felfedeznek, játszanak nélkülem. Kimondottan szeretem, hogy ilyenkor a reggeli rutinban, ebédeltetésben is részt tud venni, nem csak az estiben, ő pedig szívesen csinálja. Szerintem nyaralás alatt is fontos az, hogy megosszuk a terheket.

Viszont az tény, hogy látszik, hogy a férjem nem igen jár a lányunkkal a hétköznapokban sehova kettesben (mégcsak 2 éves, én vagyok itthon vele). Nem fogja meg az út szélén a kezét, holott simán kirohanhat az útra, nem fogja meg a padkánál a kezét, holott rendszeresen orra esik fel-lelépésnél, a boltban lazán elnézelődik úgy, hogy a gyerek fél pillanat alatt eltűnik a látóköréből, stb. És akkor ha merem jelezni, hogy ez így azért merész, akkor ki van akadva, hogy miért nem szólok neki, hogy ezt vagy azt nem így szoktuk. Én meg kiakadok, hogy ez nem csak szokás, hanem felelősség kérdése is, ha többet foglalkozna kettesben a gyerekével házon kívül is, már tudná, érezné. Házon belül is felelőtlenebb, de itt azért védett a környezet viszonylag. Csak ezért nem válnék el, de sokat beszélgetünk a témáról...

aug. 1. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
6%

És ezt mind úgy adtad elő, hogy közben ordítottál vele? Vagy leültél szépen, és elmondtad halkan, hogy úgy érzed több szabadságra lenne szükséged a gyerek mellett. Te is szeretnél pihenni, szórakozni, jó lenne, ha néha ő is foglalkozna, játszana gyerekkel...

Nekem a párom reggel 5kor megy el itthonról és este 7 előtt ritkán ér haza. De ha olyanom van, és otthon van ő, akkor fogom a kocsikulcsot elmegyek "bevásárolni", mire felfogja már ott sem vagyok. 5 percre leugrom a boltba, és van hogy másfél-két óra múlva visszamegyek. Kipihenem egy kicsit magam. Kiszellőztetem az agyam. Tedd ezt te is, aztán majd nem lesznek ilyen negatív, depressziós gondolataid.


De a lényeg, hogy ne ordítva, és hisztiroham közepette kezdj el visítani, hogy ő is foglalkozzon a gyerekkel...

aug. 1. 11:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 A kérdező kommentje:
Egyáltalán nem visítva meg ordítozva mondtam neki, nem tudom honnan szeded ezt utolsó válaszoló.
aug. 1. 11:51
 9/16 anonim ***** válasza:
100%
Az en ferjem a hetkoznapokban, a szabadnapjain is kb. pontosan ugyanannyira veszi ki a reszet a gyerekkel es haztartassal, mint en. Most epp veszelyeztetett terhes vagyok, ugyhogy konkretan jobban, mint en.
aug. 1. 12:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
72%
Mi most pakolunk a nyaralásra, de már összevesztünk mert én készültem hogy szépen felkészülve indulunk el. De vele nem lehet, utolsó pillanatban is közbejött valami amit lemondhatott volna de nem, így most 2 óra alatt kellett pakolnom, és fel van háborodva hogy ő pakol. De nem fogja fel hogy elgépezgette az értékes időt hogy ne egyszerre kelljen a gyerekkel meg a pakolással zsonglőrködni. Amúgy ha valahol vagyunk ő is kiveszi a részét, de sokszor van hogy rá kell várni, mert még közbejön valami, elfelejtett valamit, mi meg sülünk meg a kocsiban, vagy magyarázom a hisztiző kétévesnek hogy még 10 percet várjon, közbe már legszívesebben én se várnék rá egyetlen percet se. Ha összeadnám évek jönnének ki a rá várakozásból.
aug. 1. 12:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!