Masnal is elofordult hogy maskepp viselkedik a babaja vele mint az apjaval?
Én alig tudok néha lelépni. Nálunk semleges igazából. Velem is lehet bohóckodni meg az apjával is. Viszont egyik nap elmentem valahova és mire visszatértem a fürdőben voltak, a gyerek a kádban, bementem meglátott egyből elkezdett nyavajogni (tudom nem szép szó, de érted), ahogy észrevettem nekem "mondja" a nyügjeit, tőlem várja a megoldást. Abból gondolom hogy általában ha meglát és sírás van akkor mindig volt valami baja amit meg kellett oldani. Csak érdekes hogy az apjának nem jelzi.
Amúgy egyébként eddig inkább anyásabb, mint apás. Ha együtt vagyunk egy szobában javarészt velem van. Nálatok meg most inkább apásabb.
Mit csináltok egy nap? Volt egy időszak amikor kicsit rápörögtem a "nem"-re, az idegesítő lehetett neki. De amióta állítottam magamon, és inkább elterelem ha olyan , így azért neki is barátibb a helyzet. Meg próbálok vele neki tetsző dolgokat csinálni. Játszótérre járunk, elmegyünk sétálni, olyankor nem csak ölben, hanem mehet ő is négykézláb, vagy amikor kiboritotta a cserépből a földet, akkor hagytam vele kicsit játszani, ismerkedni, csak utána takarítottam fel, vagy ha mosogatok, akkor hagyom hogy pakoljon a fiókban, szekrényben. Bevonom őt is a dolgokban. Most másfél éves de olyan 10 hónapos kora körül kezdtem ezeket vagy van amit már az eleje óta. Most hogy másfél éves már mégjobban próbálom bevonni, így ő is tudja hogy nincs kihagyva.
De az is lehet hogy semmi gond nincs csak szimplán az apjával is kiakarja élvezni az időt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!