Akit gyerekként ütöttek az mennyire esélyes továbbvinni ezt a mintát?

Terapia kell,valoszinuleg evekig, mielott egyaltalan felmerulne a gyerekvallalas. 16 evesen meg idoben vagy. Minden mas szempontbol is hasznos, pl parkapcsolatra vqgy onertekelesre is kihat a hozott csaladi minta.

Ritka tudatos vagy mar most, szerintem te rendbehozod magad egy pszichologussal es jo szulo leszel. 🙂

Engem és az öcsémet elpaholtak jó párszor gyerekként. De hozzáteszem, ok nélkül soha!

Mindkettőnknek gimnazista gyerekünk van, de még egyikünk sem bántotta a saját gyereket. És ez már nem is fog változni.

Az, hogy felmerült benned ez a kérdés az már egy hatalmas előrelépés, mivel tudod, hogy mit nem szeretnél a gyerekeiddel csinálni.

Az meg, hogy ebben a korban dühből megütsz valakit azon lehet változtatni, javítani. És mivel 16 éves vagy még ezért bőven van időd magadat fejleszteni.

Engem és a testvérem néhányszor megütött apám. Hirtelen haragú volt, állandóan stresszes és morcos, folyton kiabált és mindennel baja volt. Utáltam ezt benne. Gyerekként és tiniként bennem is volt agresszió a társaim felé, és én is lobbanékony voltam, de azt tudtam, hogy nem akarok olyan szülő lenni, mint az apám. De ez csak részben jött össze.

Korán lett gyerekem, 20 évesen teherbeestem, egyedül neveltem, a szüleimmel szoros maradt a kapcsolatom, sokat segítettek, sokat vigyáztak az unokára, nagyon is az életem részei maradtak. És a helyzet az, hogy az elsőszülöttem gyerekkorában nehezen kezeltem az agresszióra való késztetésem. Volt, hogy megszorítottam a karját az ovisnak, leöntöttem egy pohár vízzel, és sajnos egyszer meg is pofoztam 6 éves korában. Ez a gyerekem agresszív (csak velem szemben, senki massal nem) és hisztis lett. Tizenéves kora közepéig voltak erőszakos egymásnak feszüléseink oda-vissza: 8 évesen gyakorlatilag nekem jött dühböl, akkor ellöktem, hanyatt esett, 9 évesen többször le kellett fogni, annyira tombolt, kétszer erőszakosan rángattam, amikor nem volt hajlandó valamire, ő párszor lökdösődött, én egyszer megharaptam (nem tudom, mi ütött belém, de ne véres harapást képzelj el, csak pillanatnyi nyomot hagyott), ajtókat csapkodtunk, ordibáltunk, a falat is ütöttem mérgemben. Nem voltam mintaszülő.

Viszont időközben lett egy csodálatos, nyugodt természetű férjem, a szüleimtől eltávolodtam, már csak ritkán találkoztunk, és a később születettekkel már soha de soha nem voltam erőszakos. Egyszer sem. Egyikkel sem. Még csak vissza se kell fognom magam, egyszerűen már nem érzek késztetést rá. Verbálisan is sokkal kevésbé vagyok agresszív velül, bár ebben a mai napig fejlődöm. (Nem kiabálok, de néha túlságosan zsörtölődöm.)

Közben az elsőszülött szinte felnőtt már, évek óta nem volt fizikai agresszió köztünk. Verbális még maradt, de mindketten fejlődőképesek vagyunk. Remélem, ő még jobban fogja csinálni, mint én, és generációról generációra kikopik az agresszió a családunkból. A kisebb gyerekeim már tuti nem bántják az ő gyerekeiket, nekik már elképzelhetetlen az ilyesmi. A nagyobbiknak lesz mit dolgoznia magán szülőként, de bízom benne, hogy hatott rá az, hogy engem látott megváltozni. Az én apám nem változott meg, és a mai napig tagadja, hogy rosszul csinálta volna.

Szóval szerintem a kulcs a fejlődéshez:

1. Ne legyen 25 éves korod előtt gyereked! Kell annyi érés, főleg, ha bántalmaztak.

2. Távolodj el a szüleidtől egészséges mértékben. Ha túl közel maradnak, veled marad az "átok".

3. Keress olyan párt, aki elősegíti a fejlődésed. Egy kiabálós tányértörős feleséggel nehéz lesz leküzdeni az agressziódat.

Nevelőapám apja nevelőapámat rengetegszer megverte. Így nevelőapám szerint is ez a követendő példa. Az én gyerekkorom is végigverte. 4éves korom óta lakott velünk, onnantól kezdve mindenért meg voltam verve. Még amihez közöm nem volt, amiatt is. Elég volt nevelőapámnak egy rossz nap és véresre verte pl a hátamat. Vagy betett a zuhany alá és rámnyitotta a forróvizet én meg telelettem hólyagokkal. Vagy épp úgy belémrúgott, hogy nem tudtam 1 hétig legugolni.

Én megfogadtam, a gyerekeimnek nem engedek meg ilyen gyerekkort.

2gyerekem van. a nagynak egyetlen egyszer csaptam rá a kezére, de ott ok is volt rá. Ő kb kiröhögött, én meg fél napot bőgtem a bűntudattól.

Én jártam sokat pszichológushoz. Nem emiatt, hogy ne verjem őket, hanem hogy feldolgozzam a gyerekkorom. Ezt a nem ütöm a gyereket dolgot magamban, egyedül rendeztem el.

Apám alkoholista volt, anyám a palijat választotta a gyerekei helyett, a nagyszüleim neveltek, akik régimódian neveltek, nem engedték sehova, nem babusgattak, érzelmi analfabéta voltam a 20as eveimig, és sokszor kaptam is, ha úgy viselkedtem.

Oket nagyon szeretem, de az osszesnek a szöges ellentéte vagyok és akarok lenni. Van 2 lányom, olyan anyjuk, tanítójuk akarok lenni, aki nekem soha nem volt.