Szeretnék is meg nem is gyereket...ilyenkor hogy döntsem el mi legyen?

Érzem az ösztönöket, főleg amikor munkahelyen meg a magánéletben is minden klappol, na akkor a hormonok beindulnak, hogy hajrá! Babát! Most!

Node, amikor nem klappolnak a dolgok, amikor felbosszantanak ...Egészségügyben dolgozom..emberekkel.. már nagyjából tudom kezelni a helyzeteket de néha egy egy rosszabb napon, amikor kedves vagyok és teszem a tőlem telhetőt és jön az elégedetlenség a pl. feledékeny pácienstől akkor eszembe jut , hogy mivan ha a gyerekem is keresztül megy ezen? Hogy Ő megteszi a tőle telhetőt és nemhogy köszönet de egy 'miért nem csinálod jobban? ' hozzáállást kap.

Ez az egyik.

A másik, hogy a családomban fordult elő enyhébb pszichés problémák. Nem feltétlen ettől, tudom csak a hajlam öröklődhet de néha depresszív állapotban vagyok, reggel nem látom értelmét felkelni, úgy kell végigmondani magamban, miért is lesz jó ez a nap. Aztán ma reggel is , mint egy robot csak csináltam, amit kell de élvezet nem nagyon volt benne. Délutánra azért már jobb lett. Nem tudom miért a délelőttök bitang nehezek néha.

Ha tudnám, hogy a gyerekem így érzi magát , mint néha én... nagyon fájna. Én is megkérdeztem anyumat miért ilyen nehéz ez? Miért ilyen nyűg sokszor a munka de néha még a szabadidő is ..És mondta, hogy hát ez ilyen. Csinálni kell és kész.

Igyekszem fejleszteni magam ilyen téren, letargia ellen ha van még valakinek jótanács azt is szívesen fogadom.

Na szóval ilyenkor meg sóhajtok egyet, hogy na igen..de legalább nincs gyerek. Mert vagy a gyerek is leszívna vagy így érezné magát mint én.

Olyan rossz, hogy ilyen gondolataim vannak.

De a legrosszabb, hogy 30 vagyok és rövid időn belül nem látok választ.