Szerintetek egy 10 éves gyereknek való már saját bicska?
8 éves kora óta van. Ilyet vettünk neki:
Akkor, ha használnà is. 10 èves már nem kicsi. Farigcsàlna, nyarsat hegyezne, szalonnàt vàgna.
Ezek közül az èn gyerekem egyiket sem szokott, így nem kap bicskàt. Èles kèssel ètelt darabolni, gyufàt gyùjtani, tűzre odafigyelni. Tehàt nem azèrt nem veszek, mert buborèkban akarom tartani.
Nem kell beröttyenteni egy bicskától. Nem ettől lesz iskolai késelés elkövetője a gyerek.
Az amcsik már kisebb kortól képzik ki őket tömeggyilkosnak:
Hogy mond el anélkül, hogy cickány vagy anélkül, hogy elmondanád.
Semelyik gyerek kezébe nem való. Egyszer kb egy 12 éves gyereket kellett lepofoznom, mert a keletinél elő vette a bicskát, hogy adjak pénzt, vagy cigit. Másnap ugyan arra kapott a bátyja is, ezzel ne játszatok. Fel is jelenthettem volna. :D
Egy gyerek (sok esetben felnőtt se) sose tudja, hogy mi a következménye annak, ha valamit rosszul használ. Nem is feltételezem, hogy azonnal rabolni megy a kis rikárdó, de el is eshet vele, megvághatja magát, vagy ameddig amperkodik a többi kis sanyikának meg dzsásztinkának addig véletlenül bennük is kárt tehet, lecsukáskor levághatja az ujját..
Amúgy sem a magas IQ szintjéről híres a kis réti gyermek, ne kockáztasd meg, hogy valamelyik rendőrnek, család segítőnek, ápolónak, orvosnak plussz munkát csináltok.^^
10 évesen felügyelet mellett biztos tud mondjuk barkácsoláskor használni ilyet, de ezért felesleges neki +1 sajátot venni. Az éles eszköz a felnőtté, ameddig nem az övé addig nem jut eszébe nélküled használni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!