Anyák,akik sajnáljátok magatoktol a pénzt?

Erot veszek magamon :D

Tenyleg sokkal-sokkal hamarabb koltok a gyerekre, de meg a kutyara is, mint magamra. Sokszor feleslegesen is vasarolok pl ruhakat a kisfiamnak, erre is figyelnem kell, hogy nem kell megvenni csak azert, mert tetszik, mikozben van otthon jelenleg boven ruhaja.

De nekem amugy az segit, hogy osszeirom, hogy mennyi penzunk van, amit csak ugy “el lehet szorni”, tehat mar minden kotelezot befizettunk, stb stb.

Aztan irok egy listat, hogy valojaban kinek mi kell, mit kell venni es akkor vegul vasarolok magamnak is :D

10 múlt a nagyobb, és még mindent sajnálok magamtól 😂

Főleg ruha ügyben. Gyerek előtt rengeteget vásárolgattam, most még mindig úgy érzem, ááááááá minek, nem olyan fontos.

Ha van rá keret, vedd meg magadnak ami kell, az élet nem áll meg, azért, mert szűltünk.

Mondom ezt, és teszem vissza a polcra, mert drága 😁😂

8 evesem van es meg mindig igy vagyok vele.

5 evente veszek ket melltartot, neki meg hetente ruhakat , pedig semmi szuksege ra 😭

Magam festem a hajam, jo vagatni eljarok felevente. De kn. ennyi amit magamra koltok.

Én egyrészt mindig arra gondolok, hogy én vagyok az első számú minta a gyermekemnek minden tekintetben. Vagyis az önmagunkkal való bánásmódot, a magunk felé is szeretettel, gondoskodással fordulást is nekem kell megmutatnom neki azzal, ahogyan élek. Akkor is, ha baba, mert az önszeretetnek valódinak és hitelesnek kell lennie, nem pusztán tanítási célzatúnak, amikor már megérti.

Másrészt mindig eszembe jut anyám, aki annyira lenullázta az igényeit a családban, hogy már örömet se nagyon lehet neki okozni, mert "jajj, nekem nem kell semmi", és még olyan minimális kedves gesztust sem tudott így jól befogadni, ha mondjuk meghagytam neki az utolsó szelet sütit gyerekkoromban, most felnőttként meg megy a "ne vegyetek nekem semmit, költsétek magatokra!". Szeretem őt, de néha kifejezetten idegesítő tud lenni, hogy képtelen örülni valaminek, ami róla szól. Emiatt őt lehetetlen gondoskodva szeretni. Ő akkor érzi magát szeretve, ha azt fejezem ki, hogy nekem szükségem van őrá.

Én nemrég egy 30.000 forintos HM utalványt kaptam a származási családommal szülinapomra. Gondolom látták, hogy évek óta ugyanazokban a ruhákban megyek hozzájuk. Most költöttem el gyerekruhára az egészet plusz még egy húszast.

Sajnos tényleg nehéz magunkra pénzt fordítani mert egyszerűen annyi a költség. Nekem egy többezres arckrém szóba se jön.

Másrészt én alkatilag ilyen vagyok, szakkönyvet megveszem 50-100 ezerért, konferenciára, kurzusra otthagyok ennél többet is (ezeket nem sajnálom most sem magamtól), de 5000 forintos nadrágra már szívom q fogam.

De. Még nekem is leesett hogy öregszem, és már csúnya vagyok festék nélkül. Plusz egy gazdag kerületben lakunk, kilógok a szép anyukák és a menő kocsik közül. A gyerek érdeke hogy ne legyen ciki a lepusztult szülő, így pl 38 évesen nekialltam basic smink cuccokat venni. A gyereke érdeke is.

Emellett az én anyám is ilyen örök boldogtalan mártír volt egész életében, ma is az, amivel folyton nyomasztott is, ezért én minden találkozasunkból egy hétig épület vissza lelkileg, és gyermekkoromban is zavart hogy nincs egy barátnője, egy mozija, egy öröme (igaz nekünk tényleg nem telt rá, mínuszban voltunk hó végére rendszeresen). Ezt a vonalat is szeretném megtörni.

Továbbá nem tudom mennyi idős a gyereked, nekem óvis-bölcsis korban elkezdett visszatérítés az eletösztönöm és pl 5 év után újra csináltam egy-két pár órás barátnős programot. Gyerekszületés után pár évig én is ebben éltem, de már látok némi fényt az alagút végén.

Egyébként érdekes mert az én anyám is hasonló folyton "sose veszek magamnak semmit, nincs egy normális ruhám" ezeket mondja plusz hogy milyen drága ez a pulóver.. milyen drága az a nadrág... és észre vettem hogy atvettem tőle ezt a szokást folyton "sírok" hogy nincs ruhám plusz egyfolytában azon vagyok fennakadva hogy milyen drága a ruha vagy bármi más.

Ezért pont nem veszek magamnak soha semmit.

És pedig csak a húszas éveim közepén vagyok.

Hát ugye amit évekig hallgattam otthon rám ragadt..

Ha valaki ismer, az tudja igazán skót vénám van, de nem sajnálom magamra a pénzt. Olyanokra igen, amiben nem vagyok biztos, hogy szükségem van rá. Az én testem is változott, úgy érzem, hogy semmi nem áll jól és ha kicsit is bizonytalan vagyok egy darabban, akkor inkább nem veszem meg éppen azért, mert fiatalabb koromban felelőltlenül összevettem ilyeneket is, aztán sosem vettem fel és évek múltán nem győztem szabadulni tőlük... Az ilyen "felesleges" költések miatt valóban sokkal óvatosabban költök magamra, de alapvetően nem sajnálom magamtól a pénzt. A hajam legyen szép formára vágva, legyenek azért normális ruháim, nézzek ki valahogy, ha kedvem támad beülni egy kávéra valahova, beülök. Én inkább azt érzem, amit más is írt, hogy ez példa a saját gyerekeimnek is. A saját mentális egészségemnek jót tesznek ezek a dolgok és ha anyagilag is belefér, akkor nem fosztom meg magamtól csak azért, hogy inkább a gyerekeknek vegyek ebből az összegből valamit.

Arra viszont sokszor ráfutok, hogy magamnak indulok el vásárolni és úgy érek haza, hogy a gyerekeknek vettem egy halom cuccot, magamnak semmit... Ezzel nem tudok mit kezdeni, de éppen abból fakad, hogy még nem vagyok rendben a testemmel, nem érzem úgy, hogy bármi is jól állna és így türelmem sincs magamnak vásárolni. Így viszont bennem van az is, hogyha találok valamit, ami tényleg tetszik, azt azonnal megveszem, nem gondolkozom rajta. 100-ból 1 eset. :D