Nehéz megfogalmazni a kérdést, hisz még bennem sem fogalmazódott meg a konkrét probléma, de megpróbálom. Hova kell fordulni pánikbetegség esetén? Pszichológus/pszichiáter? Megfogalmazom mi is a probléma, lehet ez nem is pánikbetegség.
Lehet hosszú lesz, de örülök ha elolvasod.
Kiegyensúlyozott, életvidám és csacsogós ember voltam, ma már csak árnyéka vagyok önmagamnak.
-Hogy miért? -Fogalmam sincs!
Boldog párkapcsolatom volt, jó munkahelyem majd férjhez mentem és a következő lépés a gyerkőc volt. Gondoltam én biztosan egyből terhes leszek! Nem lettem! Hosszú sikertelen próbálkozás után, végre egy pozitív teszt! Majd kiderült csak egy üres petezsák, megyünk MissedAB-ra. Azt se tudtam, hogy létezik ilyen, mindenesetre mindent el olvastam a dologgal kapcsolatban és még olyat is ami nem a helyzethez kapcsolódott! Rémtörténeteket. Ekkor kezdtem rá ébredni, hogy ez nem mindenkinek a simogatom a pocakomat és vigyorgok mint a tejbetök mert várandósnak és anyának lenni áldás….
Vissza tértem a valóságba majd pár hónapon belül ismét terhes lettem! Ekkor kezdődött igazából minden. A pozitív teszt nem örömet váltott ki belőlem, hanem emlékszem elkezdtem remegni mint a kocsonya és úgy össze szorult a szívem, hogy azt megfogalmazni nem tudom. Az első vizsgálat előtt nem aludtam! Majd a második előtt se. A terhességemmel minden rendben volt. De én 9 hónapig egy stresszgombóc voltam! A baba egészsége miatt aggódtam, csak hogy vele minden rendben legyen. Miután megszületett, 10es Apgar értékkel, csak addig voltam nyugodt még a korházban voltunk. Azóta minden megfordult már a fejemben. Biztosan egészséges? Nehogy valami baja legyen? Mindent jól csinálok? Nem fog lemaradni? Ugye nem autista? Védőoltások problémát okoznak?
És igen, tudom! Egy rendes ember nem kattog ezen naphosszat, de ezek a gondolatok és a folytonos aggodalom olyannyira megkeserítették már az életemet és a körülöttem élőkét, hogy muszáj segítséghez folyamodnom. Ritkán jövök erre az oldalra. De nyilvánosan nem szeretném kiírni sehova, és kellene egy kiinduló pont. Vagy esetleg aki átesett ilyenen, annak a véleményét tapasztalatát elolvasnám. Le lehet e küzdeni és hogyan? Mert mostmár boldog akarok lenni és babázni szeretnék. Nem pedig mindig csak félni.
Ahogy írták, ez nem pánikbetegség. Túlaggódó, túlféltő vagy, ami egyébként nem fog jót tenni a gyereknek sem.
Pszichológushoz mennék, ha szükséges, akkor ő továbbküld.
Én voltam elég komoly szorongásokkal pszichiáternél, aki vizsgálatok után közölte, hogy ő gyógyszert erre nem ír fel, teljesen rendben vagyok orvosi szempontból, majd a pszichológus kezel pszichoterápiával.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!