Szerintetek gáz 2 gyerek 2 apától kis korkülönbséggel?
Nincs a homlokodra írva, és nem a te hibád, hogy elhagyott a gyerek apja.
Az mondjuk érdekes, hogy mindkettő becsúszott, de gondolom nem ezzel kezded a bemutatkozást.
Pont lesz.rom magasról, hogy ki mit gondol. Ahogy azt is, hogy kinek kitől vannak a gyerekei.
Nem te vagy az első sem az utolsó, akinek nem egy apától vannak a gyermekei.
Nekem sem, sőt jóban van az ex férjem a férjemmel, közös hobbijuk is van. Gyerekekkel is csinálunk közös programot úgy, hogy mindketten jönnek, nyaralni is úgy megyünk. Nálunk meg volt aki erre tett megjegyzést. Hát pont rohadtul nem érdekel.
Nekem 3 gyerekem van 3 apától. Ezt dobta a gép.
Az elsőnél nagyon fiatal voltam, rosszul választottam, egy igazi link alak, a másodikkal nem illettük össze, állandóan veszekedtünk amíg együtt voltunk, nem foglalkozott velem. De válás után jóban maradtunk, szereti a gyereket is meg az első házasságomból született gyereket is továbbra is.
Most a harmadikkal vagyok már 5 éve, 3 éves a közös gyermekünk. Mi jól működünk együtt, szereti a gyerekeimet is, az összeset, az exemmel is tök jóban van, kb haveri a viszony :D
Engem tök nem érdekel ki mit gondol, nyilván az elején én sem így terveztem meg a jövőt, de a gyerekeim kiegyensúlyozottak :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!