Ha a köztudatban azt mondják, hogy egy gyerek nevelése is nagyon nehéz, fárasztó és kimerítő és egy egész embert kívánó feladat, akkor hogyan vállalnak az emberek 3 vagy annak több gyereket?

Szerinted mennyi tudatosság van pl: a volt kórházi szobatársamban (a gyermekklinikán voltunk egy helyen)?

24 éves és már 3 gyereke van úgy, hogy a legnagyobb egyidős a fiammal, azaz 4 éves. A legnagyobb!

És egy orrspray-t nem tud venni, bontottat tarhál a facebook-on.

Valaha 2 gyerekről álmodoztam, aztán az elsőnél rájöttem, hogy bizony túlságosan kemény feladat, az idegrendszerem nem túl strapabíró hozzá. És apuka szépen magamra is hagyott vele, mert viszketett más nőre is neki. A gyereket meg azóta is leszarja, 18 éve. Nem vállaltam másikat.

És igen, én is döbbenten nézem olyanok merészségét, akiknek olyan szar a házasságuk, hogy simán látható kívülállónak is. Minden szar, és ezt újabb és újabb gyerekkel akarják orvosolni. Persze ez nem oldja meg, hogy nem jönnek ki egymással sehogysem, és a másokra is viszkető nemi szerveken sem segít.

Én úgy látom, hogy nagyon sokan nem hajlandóak belátni a saját szar helyzetüket, inkább csak gyártják a gyerekeket, aminek vagy így vagy úgy, de meg lesz a negatív következménye. Utána viszont nagyon szeretik magukat sajnáltatni. A gyakorin is rengeteg ilyen eset van.

Hiába kaptak az emberek észt, csak kevesen használják ténylegesen.

Mi kettőt szerettünk volna. Aztán nem egy eszek alszok baba lett és akkor megbeszéltük a férjemmel, hogy egy gyerek elég, mert nem fogjuk az egyik gyerek kárára nevelni a másikat. Plusz be kell ismerni ez az egy is néha olyan, mintha négyen lennének. Illetve maga a terhesség és szülés is problémás volt és mindketten be voltunk a végén tojva, hogy ott marad a pici vagy én a műtőasztalon. Meg egy ok volt, hogy ne akarjunk többet.

Persze vannak olyan családok ahol több gyerek van és pocsék minden. De olyan is ahol jól működik minden. Ismerek ilyet is olyat is. Az biztos, hogy több gyerek esetén nem tud a szülő mindegyik gyerekkel annyi időt tölteni. Mi hárman vagyunk testvérek. Nagyon jó a kapcsolatunk, de hazugság lenne azt mondani, hogy mindhármunkkal ugyanannyit tudtak foglalkozni.

Meg persze a pénz sem utolsó szempont. Mindenki másra költ, de hány olyan család van akiknél az is bajos, hogy megvegyék az alapvető dolgokat.

Szerintem ez nagyon sok összetevős. Nekem néha a két gyerek is erőn felüli, nagyon szeretem a munkámat, vágyom vissza, szeretnék végre egy kicsit visszanyerni magamból, DE egyáltalán nem bántam meg, hogy mindketten lettek nekünk, mi így vagyunk kerekek.

Van a baráti társaságban igazi anyatípus, aki egy kisebb óvódát is türelemmel terelgetne, van is 3-4 gyerekük és nem esik nehezükre. Nem vagyunk egyformák és a gyerekek sem. Erre ez a legegyszerűbb válasz. :)