Mennyire fáj egy szülés?

Nem kaptam semmit a fiammal.

A fajasok brutálisak voltak, de kibirhato, a kitolasi szakasz nekem egyáltalán nem fájt.

A lányommal indított szulesem volt, ott a fajasok olyanok voltak, mintha kést forgattak volna bennem minden egyes alkalommal amikor jött a fájás..

A kitolasi szakasz itt sem volt veszélyes, pedig nagy baba volt a lányom.

Szerintem úgy lehet a legjobban leírni, hogy akárhány évet vársz rá hogy terhes legyél, akámennyire is szeretnéd a babát, annyira fáj, hogy akkor ott azt mondod hogy nem kell a gyerek, nem érdekel a gyerek csak legyen már vége ennek a borzasztó fájdalomnak.

Gázt kaptam "fájdalom csillapításnak" de semmit sem ért. Oxitocint a kitoláshoz kaptam abból sem éreztem semmit. A kitolásnál már nem annyira rossz, mert ott tudod hogy mindjárt vége, már érzed ahogy jön ki a feje.

A vajúdás nagyon fájdalmas, maga a szülés már ahhoz képest szerintem nem.

Amikor nagyon fájt és úgy éreztem nem bírom ki, én arra gondoltam, hogy a végén ott lesz a pici babám és megéri. :) Meg, hogy több nem lesz, de ez az érzés kb aznap elmúlik.

Az első szülésem indított volt, ott kaptam oxit (ez a szülés sokkal rosszabb volt és elhúzódott a vajúdás) a második spontán indult, ott nem kaptam oxit. Fájdalomcsillapítót egyiknél sem kaptam. Az elsőnél annyira fájt, hogy eszembe sem jutott a létezése, a másodiknál meg nem akartam.

Indított szülés volt, kaptam oxit és a semmiből lettek borzasztó fájásaim. Őszintén szólva é a kitolás előtt már kb. nyöszörögve hörögve könyörögtem magamban az életemért. :) Utólag azért megszépült. Nekem nagy lendületet adott az a pont, amikor a szülésznő végre mert időpontot mondani, hogy szerinte kb. mikorra lesz baba, nomeg amikor eljött a kitolás. Akkor már láttam a fényt az alagút végén, addig azt hittem sosem lesz vége a szenvedéseimnek.

Viszont utána mintha elvágták volna mindent. A méhlepénynél, átvizsgálásnál, varrásnál már csak elviselhető, teljesen másjellegű kellemetlen fájdalmakat éreztem és inkább lelkileg éreztem úgy, hogy "ajj hagyjanak mostmár végre békén".

Nospa injekciót kaptam, valami kombóval egyébként, mást nem. Az jó cucc volt. Egyáltalán nem fájt kevésbé, de agyban segített valahogy ellazulni, mintha atom betépve röpködnék két fájás között.

Remélem most a másodiknál megélem milyen egy természetesen beindult, szépen ívelő, jól alakuló vajúdás és szülés.

Annyifa fáj, hogy én nem is emlékszem a 6 órányi vajúdásom 90%-ára. Totál nem voltam képben... Oxitocinnal indítottak. 10 perc után elfolyt a zöld magzatvizem, és kezdődött a pokol. A fájásaim brutálisak lettek... 2 percig fájt fél percig nem... Abban a fél percben könyörögtem, hogy valahogy segítsenek, mert nembírom tovább... 4x küldtek zuhanyozni a 6 óra alatt, a többi időt háton fekve kellett töltenem... A végére már beszélni sem tudtam, és azt sem reagáltam, hogy hozzám beszélnek... Császármetszés lett mert a kitolási szakaszra annyira elfáradtam, hogy nembírtam nyomni. És valószínűleg a kisbabám is sokkot kapott az oxitól, gyengült a pulzusa a szokásos 140 helyett 90 volt... 2x a nyakán volt a köldökzsinór, belekakilt a vízbe, egy ideig nem vett levegőt sem. Apgar érték csak 6 lett.

Minden vágyam volt természetesen szülni, a császár volt a mumusom, de ha párom nem kiabált volna a személyzettel, hogy azonnal vigyenek műteni, akkor kitudja mi lett volna a kislányommal. Bele se merek gondolni. Viszont az idő megszépíti. 1000x is végigcsinálnám így 5 hónap távlatából. 😊