A gyereknevelés tényleg teljes önfeladás?

Nem!

Önkiteljesedés!

Hű micsoda magasztos maszlagot hordanak össze egyesek.

Ha nem is önfeladás - bár az első 1-2 év semmiképp sem sétagalopp. De nagyon megnehezíti az önkiteljesedést, hacsak nem az a vágyad, hogy ANYA légy. Rengeteg szívással jár a gyerek az első 5-6 évben, aztán meg szimplán nehéz. Ha emellett neked még egyéb vágyad is van a munka-gyereknevelés-háztartás hármas mellett, az csak segítséggel megy.

Úr isten szunj már meg.

Ugyanazok a kerdeseid,csak a körítés más.

Ez mondat csak a gyerekellenesek indoka.

Azt hogy mit ad fel az ember és mit nem nagyrészt döntés kérdése. Ha nagyon akar az ember mindenre van megoldás, csak rugalmasnak kell lenni. (Egyetemen volt aki gyerekkel jött vizsgázni. Megcsinálta? Megcsinálta.)

25 év meg elég erős túlzás. Olyan 14 éves korától teljesen önjáró a gyerek, utána inkább lelki támogatásra van szüksége, ahhoz meg a szülőnek nem hinném hogy bármit fel kellene adnia, hogy napi x időt arra fordítson hogy csak meghallgatja és irányt mutat a gyerekének.

Én nem így mondanám, inkább úgy, hogy nem tudsz mást tenni, mert belső késztetésed van rá, hogy a gyerekedre gondolj, óvd és ápold és a legjobbat juttasd neki(legalábbis elég jót).

Pl ha sétálsz a városban 5x szívesebben fogsz ruhát nézni a gyerekednek, akkor is, ha 100 van neki, hamarabb ugrik be, mint te. Vagy ha elmész enni, akkor eszedbe jut, hogy vajon szeretné-e. Vagy ha hallasz, látsz olvasol valamit beugrik. Egyszerűen nem tudsz szabadulni a gondolatától és magadra öszpontosítani. Nem úgy mondanám, hogy feladom magam, mert ez nem ilyen kényszerdöntés, hanem belső indíttatás és természetesnek érzed, csak néha sokallsz be. És ha szeretnél kiszállni egyszerűen nem megy, nem tudsz elvonatkoztatni a gyerekedtől. Én legalábbis így élem meg, tökmindegy, hogy bulizok, iszok, edzek, olvasok, eszembe jut a gyerekem, a vele való gondok elsődlegesek, az ő gondjai nekem is fájnak, ha örül örülök, egyszerűen kicsit beszippant így 10 év távlatából is. Későbbi tervek? Nem csak ő van, de ha valamit csinálok hozzá sietek, akkor is, ha nem igényel. Majd az unokák is érdekelnek, meg segítem majd egy életen át, és igyekszem elfoglalni és fenntartani magam, mint most is. Nem tervezett gyerek, de jófej, bírom és a kedvenc elfoglaltságaim közé tartozik, hogy átölelem és megpuszilgatom a csibeszagú fejét. Szerintem nem önfeladás, hanem "átalakít", "hozzákapcsolódsz"(vagy inkább ő hozzád).

Én pl munka és párkapcsolatfronton sem tudok úgy kiteljesedni és nyugodtnak érezni magam, mint vele, valahogy nem érdekel más, nem hoz lelki kielégülést, nyugalmat, nem vágyakozom ilyesmi felé. Hosszútávú tervek idősebb koromra a nevelőszülőség meg persze munka, meg párkapcsolat meg nagymamaság, nem hiszem, hogy problémát jelentene kitölteni az időmet, de akkor is a legértékesebbnek a gyerekemmel töltött időt fogom tartani, akkor is, ha veszekszünk majd és kiborít felnőttként is.

Kicsit úgy képzeld el, mint mikor szerelmes vagy, akkor sem önfeladás, mikor leginkább a másik érdekel, egyszerűen magától jössz és mondasz le, nem adsz fel semmit, mert a többi nem fontos a szerelemhez képest, értékét veszti.

Annyiban más, hogy a gyerek sokkal több stresszt okoz, mint egy párkapcsolat:D