Megbántátok, hogy nem lett màsodik gyereketeket?

Ha tudod, hogy mit akarsz, akkor mi a kérdés.

Ugyanis, ha van is, aki megbánta, akkor az teljesen egyéni kérdés. Millió oka lehet, hogy egy pár nem akar többet, de annak is, hogy később meggondolja magát. A nővérem 13 évvel idősebb, mint én.

Soha nem zaklattak ilyennel és nem is éreztem nyomást, mert az elején tisztán kommunikáltam, amikor már látszott hogy “én még egyszer végigcsináljam az első másfél évet, hogy nincs az az isten”, hogy nem lesz még egy.

Egyedül a kislányom miatt érzek néha kis lelkiismeret-furdalást, hogy látom hogy milyen lenne ha lenne tesója. De ahogy te is mondtad, tesót nem szülünk, csak még egy gyereket.

Nálunk is egy van, még kicsi. Igazából korábban egyet sem akartam, aztán mégis lett 1, mert meggondoltam magam.

Most úgy gondolom, hogy nem szeretnék többet, de néha eszembe jutnak hátrányai az egykeségnek, vagy néha úgy érzem hogy ha lenne második azzal ügyesebb, gyakorlottabb és lazább is lennék, jobban meg tudnám élni a dolgokat, amiket most nem sikerül annyira. Meg néha belém csap, hogy sosem lesz lányom, a fiúk meg általában messzebbre sodródnak érzelmileg. De ezek mind spekulációk, felpofozom magam képletesen, magamhoz térek, és rájövök hogy így is épp elég nehéz, nem kellene már fokozni.

Biztos van aki megbánja, és van aki nem. Az élet hosszú százszor megváltozhat alatta a véleményed oda-vissza, akármi. Például ha hirtelen baleset vagy akármi miatt egyedül maradnék, örülnék hogy nem kettő vagy több van. Szerintem ez személyiségből is fakad, aki jobban rágódik a döntéseken, hajlamosabb megbánni is bármit válasszon. Vagy ha például azért van csak 1 mert a másik szülő nem akart többet akkor lehet hogy marad megbánás.

Nem, sőt, nagyon örülök neki. Full egyedül voltam az elsőre is, a volt férjem alig segített, és mindig nagyon sokáig "dolgozott". Persze teljes lelki zsarolásban tartott, hogy önző vagyok, amiért nem akarok kistesót.

Kitartottam, elváltunk azóta. Nem tudom, két gyerekkel hogy győzném egyedül.