Normális, hogy anyának érzem magam?

Én is így éreztem akkoriban, igaz, nekem még párom se volt. 30 évesen szültem végül, és igazából előtte éretlen voltam hozzá. Szerettem volna hamarabb, de utólag azt gondolom, jó, hogy nem siettük el.

Nem írtad, milyen egyetem, nyilván van, amelyik mellett be lehet vállalni egy gyereket, de az a képzés annyit is ér. És a te részedről hatalmas kockázat, anyagilag teljesen a párodtól fogsz függeni. Arra is gondolni kell, hogy mi lesz, ha a pároddal történik valami (erre az esetre lehet kockázati életbiztosítást kötni egyébként a párodra, tehát van megoldás, de bele kell számolni a költségekbe).

Ha ti ebben a nagyon hagyományos családmodellben akartok élni, hogy a párod keres, te meg otthon vagy a gyerekekkel, akkor csinálhatjátok így, de nagyon át kell gondolni a buktatókat. Sokan el is fognak ítélni, de ez nem számít, a ti dolgotok, hogyan éltek, amíg a gyerekeitekben kárt nem tesztek.

Mindenképpen azt javaslom, hogy 2-3 évet éljetek együtt, mielőtt gyereket vállalnátok. Abból sokminden kiderül, hogy tényleg hosszú távon működni fog-e a kapcsolat.

Nem értem a válaszadókat, hogy ehhez mégis miért kellene pszichológus? Nagykorú, el tudja dönteni mit szeretne. Ráadásul teljesen normális dologra vágyik. Ha úgy érzi szeretne családot alapítani, szíve joga. Az már más kérdés, hogy megnehezíti magának az életét, ha elkapkodja, mert gyerek mellett nem biztos, hogy el tudja végezni a főiskolát, vagy ha igen, sokkal nehezebb lesz. Munkát találni is nehezebb gyerekkel, nemhogy korábbi munkatapasztalat nélkül. És először bele kellene jönni a háztartás vezetésébe is. Nem árt ha tud gondoskodni a bevásárlásról, főzésről, mosásról 2 embernek, takarítani 2 ember után, mielőtt 3-an lesznek. De ismerek néhány nőt (most 30 év körüliek), akik ennyi idősen szültek, és meg tudták oldani. Azért ez még a mai világban sem klinikai eset.

Én magam sajnos nem álltam készen még ennyi idősen, de mire meg adott lett minden, addigra meddő lettem, és éveket kellett várni a babára. (34 évesen szültem) Szerencsés az, aki hamarabb eljut odáig, így legalább nem ütközik egészségügyi akadályba.

Kérdező, szerintem ne legyél türelmetlen magaddal, de ne is nyomd el az érzéseidet. Alakítsd úgy, hogy pár éven belül aktuális lehessen.

Nekem is volt ilyen fellángolásom 19 évesen, hálistennek 20 évesen bébiszitterkedhettem egy pokolian elhanyagolt gyerek felett, így akkor azt hittem egy életre elment a kedvem a gyerekektől (valójában csak arcba vágott a felelősség).

Végül csak 30 évesen szültem és irtó hálás vagyok, mert korábban csak egy hamis babás illúzió tetszett, amit biztos megbántam volna.

Szerintem ha módod van rá, foglalkozz gyerekekkel nagyon sokat, és minimum tervezz azzal is, hogy a pozitív teszt másnapján elhagynak és magadra maradsz minden értelemben. Ha úgyis helytállnál és még nem ment el a kedved, akkor majd gondold újra.

Bocs,de szerintem túlzottan ráérsz.

Majd ha jön az érettségi meg az egyetem, nem ezeken a dolgokon fogod törni a fejed.