Milyen nem kötelező oltásokat adattál be a babádnak?
Neisvac+Bexerot. Rotán nagyon gondolkodtunk, de azt szájon át kell, a gyerek meg extrém bukós volt, többet bukott mint nem, féltem, hogy azzal a lendülettel vissza is jön, pedig nem két fillér.
12 hónaposan be is nyaltuk a rotavírust, de szerencsére a gyerek viselte a legjobban. Én egy napra kórházba kerültem infúzióra, ő csak azért jött velem, mert anyatejes volt még, de ő akkor már nem hányt. Úgy alakult, hogy ő volt kórházban velem, nem én vele.
Rota, neisvac, bexsero
Ősszel kapja majd a kullancs ellenit
A régi gyerek orvosunk semmilyen oltást nem javasolt, azt mondta az unokájának se adta volna be.
Az új azt mondta hogy az unokáinak is javasolta mindet, meg is kapták
Az a helyzet hogy meg hallgatja az ember mind két oldalt, és aztán el kell dönteni melyiknek hiszünk jobban
Mindet.
Ismerős gyereke 5 napot volt infúzión rota miatt.
Anyukám szomszédjának meghalt a 2 éves kislánya agyhártyagyulladásban.
Mindegyik ritka és mindenki azt hiszi vele nem történget meg.
Mi nem kockáztattunk.
8-as, véleményem szerint bölcsen döntöttél. A BCG-t is megfontolnám, ugyanis pl. Szlovákiában ahol ez már nem kötelező oltás, ott elkezdett emelkedni a gyerekkori TBC-sek száma. Egyébként a magyar oltásirend kiemelkedő világszinten, kár hogy csak ez…
Mi mindent beadattunk, amit az orvos megemlített. A oltásikönyvjük tele van már bejegyzésekkel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!