Hány gyermeket terveztek, hány gyermeketek van? Miért döntöttetek úgy, ahogy a gyermekek számát illetően?

3at terveztunk hajdanán, még amikor szóban megalmodtuk milyen lesz ha...

Aztan az első utan en kijelentettem hogy a masodikra vagyom en is de 3 az kizart. Ugy erzem a 2vel meg lelkiismeretesen tudok folgalkozni. Nem megy egyik a masik rovasara. A 2ot anyagilag is birni fogjuk kenyelmesen (jelenleg ezt latjuk). Korom miatt kesobb mar vegkepp nem, szoval nalunk ezt dobta a gep :)

Kettőt terveztünk, kettő van. Több kizárt hogy lesz.

Nekem 4 tesóm van, gyűlöltem a nagycsaládot. Viszont egyke gyereket nem szerettem volna, így 2.

Férjem is 2t szeretett volna. Ők 4en tesók. Neki is nyűg volt a nagycsalád.

Kettőt terveztem, egyet már szültem de ha kettőt szeretnék akkor még 2x kell szulnom... (remélem mimdenki érti 🖤)

Miért kettő?

Ha a férjemmel vagy velem történik valami akkor a másikunk ennyit tud biztonsággal eltartani,ételt biztosítani, ruhát, egyetemet ha úgy van.

Persze nem tudjuk mi lesz 10 év múlva, de jelen állás szerint 2 a max. Aztán lehet elég lesz 1x de én szeretnék kettőt. Én egyke gyerek voltam, a férjem nagy családból jött ahol sok gyerek van(nem cigányok), de ésszerű kereteken belül 2. Reméljük majd jó tesók lesznek, és számíthatnak egymásra. De ha nem akkor nem. Előre láthatólag 2 gyerekkel leszünk teljesnek, de mondom lehet csak 1 lesz.

Nekem három van.Nem a CSOK miatt,hanem azért,hogy sose legyenek egyedül,mindig legyen akihez fordulhatnak,amikor boldogok, banatosak,vagy segítségre van szükség. Az én tesóm ilyen és én is bármikor bárhová elmennek érte,ha szüksege lenne ram.A baratnőmnek egy kislánya van.Ők a férjével egykék. Tehát annak a kislánynak, ha ők meghalnak semmi közeli rokona nem lesz. A barátok dolgában,ha szerencsés az ember életében lesz 1-2,aki végig kíséri. Lehet,hogy lesz férje, (vagy felesége), de a hazasságok nagy része válással végződik. Lehet,hogy lesz gyereke,aki aztán 20evesen kirepült és jobb esetben csak az ország másik felére költözik,de neki is meglesz a saját élete. Én nem akartam,hogy a gyerekem egyedül maradjon - akkor is ha van párja,gyereke- a világon ha mi meghalunk,csak azért mert nehéz volt az eleje ( na meg aztán máshogy nehéz a többi). A testvér,a család nálunk kincs,mert egy biztonsági háló,azt jelenti tartozol valakihez,azt jelent van kihez fordulni,azt jelenti sosem leszel egyedül.

Sajnos 2csaladot is ismerek,ahol az egyke gyermek sajnos nem él már...a szülők is elvesztek ezzel együtt.Elfogyott a cél,a miért tovább?

Ezek az én tapasztalataim, gondolataim. A testvér a legnagyobb ajandék,amit egy gyereknek adhatsz.

Hármat szerettünk volna.

De mindkét lányunkra éveket kellett várni. Így a korkülönbség is nagy lett, már ezzel is nehezebb és másképp alakult mint ahogy szerettem volna.

És kicsit belefáradtam ebbe a kűzdésbe is, és hát az évek is elszálltak felettünk, így ketten maradnak.

Nem egyértelmű, hogy mire kell szavazni: arra,q mennyit tervezett az ember, vagy amennyi van?

Hármat terveztem, egy van. Apuka lelepett már a terhesség elején, onnantól nem akartam többet. Plusz a gyerekem sem olyan, mint amilyet én elképzeltem, így örülök is neki, hogy csak egy van

Nekünk most 5 hónapos a kisfiúnk, de már gondolkozunk a következőn. Az első 3 hónap brutális volt, hasfájás, 3 óránként kelés stb. És tudom, hogy lesznek még sokkal nehezebb időszakok is pl. fogzás, dackorszak stb.

Viszont ismerem magamat/magunkat, és tudom, hogyha most nem vállalnánk be a következőt, akkor később, mikor a fiúnk nagyobb lesz, már nem is fogjuk.

Mindig nagy családot szerettem volna, mivel én egyke vagyok, és rengetegszer éreztem egy testvér hiányát, a férjemnek van egy húga.

Anyagilag 3-4 gyerek is beleférne, és azt imádnám a legjobban, ha sokan lennénk, de valószínűleg kettőnél megállunk.

Most vagyok terhes az első gyerekünkkel. Hogy lesz-e második, az akkor fog kiderülni, ha meglátjuk, ő milyen lesz, hogyan bírjuk. Anyagilag nem lesz a gond a kettő, inkább az a kérdés, hogy meg tudjuk-e adni két gyereknek a megfelelő figyelmet, törődést, szeretetet úgy, hogy azért magunkra és a párkapcsolatunkra is jut energia.

Én sokáig egyke voltam, imádtam az lenni, aztán kiskamaszként született egy féltestvérem, és gyűlöltem az egészet. Én onnantól kezdve kb. el voltam felejtve, soha egy olyan programra nem futotta, ahova én szerettem volna menni, soha anyámnak egy csajos napra (vagy órára…) nem volt kapacitása (ott hagyhatta volt a gyereket a férjével, sokszor volt kettesben vele!), mindig hárman kellett menni mindenhova. És valljuk be, hogy 12-13 éves kamasznak nem egészen ugyanazok a szórakoztató dolgok, amik egy 1-2 évesnek. Ha meg inkább foglalkoztam volna a saját dolgommal, mentem volna barátokkal valahova, nem akartam elmenni már hónapban másodszor az állatkertbe, akkor ment a guilt trip... Szóval mindig mennem kellett. Rühelltem az egészet. Semmi kapcsolatom nincs is a féltestvéremmel, annyira más világ is vagyunk. Nincs miről beszélgetnünk. Ha lesz második gyerek, tuti, hogy nem ekkora korkülönbséggel.

A párom meg a kisebbik fiú volt, aki mindig a bátyja árnyékában élt, pont ugyanolyan versenyekre, különórákra iratták be, ugyanazokat várták tőle, mintha ő és a bàtyja ugyanaz a személy lennének. Ez eléggé megakasztotta önmaga megtalálásában, a karrierjének megválasztásában, stb. Köztük jobb a kapcsolat, de félévente, ha beszélnek, meg ünnepekkor.

Szóval én nagyon nem hiszek ebben a mindenképpen kell testvér dologban. Lesz testvér, ha kis korkülönbséggel be tudjuk vállalni úgy, hogy mi se menjünk benne tökre. Ha nem megy, akkor ennek a gyereknek adunk meg mindent, amit tudunk.