Az igaz, hogy idővel megszépülnek az emlékek a terhességgel, szüléssel kapcsolatban, ha esetleg nem élte meg annyira jól az anyuka?

És miért érdekel téged az, hogy más mit gondol?

Én még saját magamat is hülyének tartottam, hogy azok után, ami az első terhesség és szülés alatt történt, bevállaltuk a másodikat. És bizony minden egyes hányás, és ismételt kórházi bennfekvés során átkoztam magam.

Ahogy közeledett a szülés rettegtem, mi lesz.

Nem szimplán nehéz szülés volt az első, hanem tokatól bokáig szakadós, sérült gyermeket eredményező "élmény", úgyhogy joggal tartottam baromnak magam, hogy kockáztatok.

Másodjára szerencsém volt, egészséges csodálatos gyerekem lett, akit nem cserélném semmiért.

De még ma is hülye döntésnek tartom, amin csak a mák segített, hogy ne legyen katasztrófa.

Jó szülésem volt, szuper terhességem. Mégse akarok többet :P

1.5 éves múlt a fiam. Volt egy kb 2.5 hónap az utóbbi fél évben, amikor könnyű is volt vele, meg át is aludta az éjszakát, de előtte és utána, katasztrófa, legalábbis számomra. Akaratos, nyűglődő, nem az a gyerek akinek a figyelmét könnyen el lehet terelni, korai dackorszak 16 hós korától, ha belelovallja magát nincs az az isten ami kihozza a az üvöltésből (és értelemszerűen végigpróbáltam az ajánlott dolgokat).

Semmit nem tudok tőle csinálni ha itthon van. Nemrég költöztünk, a kertben azt hittem majd ellesz, persze sose marad mellettem, mindig elmegy és vmi veszélyes butaságot kitalál, rúg, üt ha megmondom hogy ezt-azt nem szabad. Csak egy normális (korai dacos) gyerek, de nekem sok.

Visszamentem dolgozni is, családi teendők is vannak (rokonápolás, szerencsére nem naponta), a munkám is komoly, figyelmet igénylő. El se tudom képzelni hogy én még egy gyerekkel zsonglőrködjek, alig várom hogy ő nagyobb és értelmesebb legyen.

15, van egy rossz hírem: önmagában az, hogy idősebb lesz, nem fog segíteni.

Ahhoz bele kellene feccölni most is egy kis időt és energiát, és nem megúszásra játszani.